Tíz gondolat a beszélgetésből:

1. Nagyon sok tabu és szégyenérzet kapcsolódik a testünkhöz: mindahhoz, ami a testünkkel és a testünkben történik, és mindahhoz, ami két ember teste között megy végbe. Az, ahogyan a testünket kezeljük, kulturális örökségünk. A keresztény kultúra szerint a test bűnre hajlamos, ezért folyamatosan regulázni kell, korlátok közé kell kényszeríteni, mert különben bűnös vágyak ébrednek benne. Azzal az örökséggel növünk fel tehát, hogy a test vállalása, a megélése, egyáltalán a megismerése tiltott dolog.

2. Miközben ma már a meztelenség szinte mindenhonnan visszaköszön, a saját meztelenségünkhöz, valamint a saját testünkhöz való viszonyunk még fejlesztésre szorul. Holott nem születünk szégyenlősen, és gyerekként sem vagyunk azok – a szégyen tanult dolog. Amit pedig otthonról hozunk, nemcsak a saját testünkhöz, hanem a szexualitáshoz való viszonyunkat is meghatározza.

3. Minden család máshogy alakítja ki a meztelenséggel kapcsolatos kultúráját. A legfontosabb kérdés ugyanakkor az, hogy a családtagok tiszteletben tartják-e egymást. Lényeges, hogy a gyerekünket érettségének megfelelően arra szocializáljuk, hogy neki is van privát szférája, amit szülőként is figyelembe veszünk: például nem kísérjük vécére, ha már nem szorul a segítségünkre. Jó, ha a gyerekünket már kicsi korától arra tanítjuk, hogy a saját teste az övé. Ezzel egyfajta tudatosságot is kialakítunk benne arra vonatkozóan, hogy a teste érték.

4. Fontos transzparensen kommunikálni a gyerekünkkel is a testről: a testi tudatosságát építjük az által, hogy nevén nevezzük az intim testrészeket is. A gyerek folyamatosan kérdez, érdeklődik, és ha életkorának, érettségi szintjének megfelelően jó válaszokat kap, az nagyban befolyásolja a saját testképe, önbecsülése és a szexualitáshoz való viszonya fejlődését. A testi identitás az identitásunk fontos eleme, amit nem lenne szabad elhanyagolni.

5. Gyakori tévhit, hogy a szexuális együttlét célja és vége az orgazmus. Lényeges kérdés: miért szexelünk? A szexuális együttlét a párkapcsolati létezés alapvető eleme, ami elválaszthatatlan két ember kapcsolatától. Része a kapcsolódásnak, egy lehetőség egymás megismerésére, az egymáshoz való közelebb kerülésre, a kapcsolat megerősítésére és a stresszoldásra is. 

6. A szexuális együttlétek során is fontos kérdés: elhisszük-e, hogy jók vagyunk, szerethetők vagyunk, hogy megérdemeljük azt, hogy kényeztessenek? Bele tudjuk-e egyáltalán engedni magunkat abba, hogy kényeztessenek? Vagy olyan szorongató gondolatok indulnak el bennünk, hogy ez a másiknak már biztos sok, unja, és hogy más nőnek már rég orgazmusa lett volna. Ezek a tévképzetek épp a lényeget lúgozzák ki az együttlétből.

7. Sok tévképzet él a fejünkben az orgazmus kapcsán, az egyik ilyen, hogy – akár a pornófilmekben – csettintésre kellene történnie. Mivel a valóság nem ez, attól félünk, bennünk van a hiba, így inkább eljátsszuk, színleljük, hogy a csúcsra jutottunk. Viszont ezzel a szexualitás a hazugság terepévé válik, és egyre távolabb kerülünk attól a lehetőségtől, hogy vállaljuk, mi szerezne valóban örömöt. A hazugság becsontosodik, részévé válik az együttlétnek, és elvész a lehetőség arra, hogy valami nagyon jó dolgot éljünk meg együtt.

8. Fontos, hogy úgy tudjuk elmondani a másiknak, hogyan érezzük magunkat vele az ágyban, mire vágyunk, hogy ő azt ne vegye sértésként. Ehhez persze kell a másik is: az, hogy a párunk ne támadást véljen felfedezni az igényeink, a vágyaink mögött, hanem egy lehetőséget lásson arra, hogy jobban megismerjük egymást. Ha úgy tekintünk a másikra, mint akivel egy állandó megismerési folyamatban vagyunk, az végtelenül izgalmassá tudja tenni a mindennapjainkat és a közös szexuális életünket is. Egy végtelen nyitottság lenne optimális a kapcsolatokban.

9. Az önismeret fontos része a maszturbálás: mi esik jól, hogyan, milyen tempóval, erősséggel, milyennek kellene lennie egy érintésnek. Ez természetes része kellene hogy legyen a szexről való felvilágosításnak, kommunikációnak.

10. A modern pároknak sok esetben nemcsak a szex válik feladattá, hanem maga a kapcsolat is. Annyira szétforgácsolódunk a létfenntartásban, az életünk napi szintű menedzselésében, hogy mire egymásra kellene találni – akárcsak annyira, hogy megkérdezzük a másiktól, hogy van –, már nem marad bennünk erő. Önmagunktól is eltávolodunk: folyamatosan feladatok, problémák járnak a fejükben, a saját testünkben sem vagyunk jelen, ami megnehezíti, hogy igazán ráhangolódjunk és élvezzük az együttléteket. Holott a szexből, a párkapcsolatunkból óriási energiákat meríthetnénk. 

Tartsatok velünk, mert beszélnünk kell!

D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi