Mór megtette kötelességét – avagy Jókai, az első magyar közönségkedvenc
Jókait lehet utálni, de a maga korában igazi bestseller írónak számított. Jókai: ahogy sosem gondoltál rá.
Jókait lehet utálni, de a maga korában igazi bestseller írónak számított. Jókai: ahogy sosem gondoltál rá.
Elképesztően sok fesztivál lesz idén is Magyarország szinte mindegyik régiójában. Összegyűjtöttünk öt olyat, ahová nyugodtan elviheted a gyereket is. Sőt!
„Bródy Lili újszerű asszonytípusa teljesen független a férfitől. Maga keresi a kenyerét, képzett, olvasott, intelligens, és nem mindig várja ki a nászéjszakát. Persze ahhoz, hogy idáig eljusson, nagyon sokat kellett szenvednie.”
Egy jó filmplakát nézők ezreit vonzza be a moziba. Pedig a legtöbbet mindössze tíz sablonból rakják össze.
Zsigerből énekelt, zsigerből élt. Száz éve született, de a hangja talán még ezer év múlva is élni fog!
Szerintetek léteznek boszorkányok? Mert szerintünk igen. És Roald Dahl szerint is.
Illegális bevándorló vs. migránsvadász. Nyugi, csak a moziban. De van tanulság, bőven. Filmkritika.
„Megölel, és köszönés helyett annyit mond, fantasztikus vagyok, hogy így segítek, de nem szabad megnyugodni, mert ez a betegség talán még rosszabb, mint a rák.”