A farm, ahol élünk – ötven éve a miénk

–

Időtálló sorozat egy letűnt korról

Emlékszem, suli után mindig kellett valami nasi. Vagy a büfében, vagy a szomszéd kisboltban magamhoz vettem azt a pici, műanyag palackos szörpport, amiből soha senki sem csinált szörpöt, hanem egy az egyben beleöntöttük a szánkba, hogy aztán a nyáltól ragacsos port nyammoghassuk. (Ha szörppor nem volt, akkor vettem ehető cukorkaórát meg ropit, aminek a legjobb része a maradék, morzsás só.)

Hol voltak még akkor az okostelefonok, a nyomkövetős gyerekórák! Ekkortájt általános iskolás voltam, még walkmanre sem tartottam igényt, nézelődtem egész úton hazafelé. Amint hazaértem, megebédeltem, majd nekiültem leckét írni. Szoros volt a napirend, időben kellett végeznem, hogy

le ne maradjak a kedvenc sorozatomról! 

Emlékszem az első részre. Akkoriban ugye nem volt még opció a válogatás, azt néztük, ami épp ment a tévében. Tehát, ha elindult valami új, valami teljesen ismeretlen, mit volt mit tenni, annak is adtunk esélyt. De A farm, ahol élünk azonnal beszippantott. 

Olyan béke és kedvesség áradt belőle, hogy lehetetlen volt nem beleszeretni. Ehhez nyilván kellett az is, hogy akkoriban még egyáltalán nem voltunk túlingerelve, mint ma. Bele tudtunk kényelmesen helyezkedni a szereplők életébe, helyzetébe még akkor is, ha kosztümös sorozatról volt szó. Nem tűnt egyáltalán hihetetlennek, hogy a gyerekkarakterek simán elvoltak egész nap a kergetőzéssel, fára mászással, és a boltos adott hitelt.

Habár a sorozat egy letűnt kort tárt elénk, mégis végtelenül egyszerű volt azonosulni a világával és a szereplőivel is. Nem is csoda, hiszen minden egyes epizód fő üzenete az volt, hogy a család, a becsület, az őszinteség, a szeretet, a hűség és a tisztelet a legfontosabb értékek. Erre még visszatérek, de előtte ejtsünk pár szót magáról a sorozatról! 

Az igazi farm, ahol élünk

Már a főcímből is kiderül, hogy a sorozat alapja nem más, mint az egyik főszereplő, Laura Ingalls Wilder azonos című regénye, aki saját gyerekkori élményeit mesélte el több köteten keresztül. Az első könyv 1932-ben jelent meg, és azzal kezdődik, hogyan kezd új életet a vadregényes prérin az Ingalls család. 

Laura (ahogy a sorozatban is hívják) 1867-ben született Wisconsinban, és a családjával költözött nyugatra. A könyvek nemcsak az ő történetüket mesélik el megtörtént események alapján, hanem betekintést nyújtanak abba is, miként boldogultak az egyszerű emberek, hogyan éltek, milyen nehézségekkel néztek szembe a XIX. század második felében.

A könyvek – egyesült államokbeli – népszerűsége vezetett ahhoz, hogy a hetvenes évek elején a NBC televíziós hálózat úgy döntött, adaptálja a történetet egy tévésorozat formájában. Ahogy már mondtam, 1974-ben debütált a sorozat Michael Landon rendezésében, aki amúgy a férfi főszereplőt, Charles Ingallst is alakította. A sorozat maga amúgy csak lazán támaszkodik Wilder regényeire, inkább tekinthető önálló műnek, mintsem hű adaptációnak. 

A sorozat talán azért is szólt akkorát, mert újrafogalmazta azt, hogy milyen egy ideális család, és megteremtette a családi televíziózás alapjait azzal, hogy korra, nemre való tekintet nélkül, mindenki találhatott kapcsolódási pontot a történethez. 

Az pedig, hogy mindezt ilyen kiváló színvonalon sikerült megvalósítani, egy szerencsétlenségnek tulajdonítható. 1973-ban a rendező nevelt lánya, Cheryl, súlyos autóbalesetet szenvedett, és Landon megfogadta, hogy ha felépül, akkor a minőségi televíziózásnak szenteli a tehetségét. A fő szempont az lett a munkásságában, hogy bármit csinál, annak üzenete legyen, és hogy a nézők hasznos dolgokat tanulhassanak a műsorból. A fogadtatás olyannyira kedvező volt, hogy a sorozat egészen 1983-ig, kilenc évadon át futott.

A főszereplők

Charles Ingalls volt a nagybetűs apa, férj, sőt, FÉRFI karakter. Ő az, aki minden körülmények között bármit megtesz a családjáért, aki elsőként szólal fel az igazságtalanság ellen, aki mindig a jó és a becsület oldalán áll. Ha kell, vigyáz a gyerekeire, sőt kimondottan figyel arra, hogy a felesége, Caroline, időnként lelkifurdalás nélkül kiszabadulhasson otthonról, besegít a háztartásba, és abból sem csinál ügyet, hogy (sokáig) csak lányai vannak. Gond nélkül vállalja az érzéseit, sír, ha rátörnek az érzelmek. A korát jócskán megelőzően már-már feminista karakter. 

Caroline pedig a tökéletes társa. Hiába élnek rettenetesen szerény körülmények között, hiába küzdenek nap mint nap a megélhetésért, az étel mindig szeretettel készül, és hálával teli szívvel, mosolyogva fogyasztják el. Nem azért, mert fát lehet vágni a hátán, vagy mert a jó asszony nem panaszkodik, hanem mert a szerény körülmények között élő családnak a nap végén, ha van mit enni és mindenki egészséges, akkor már bőven van miért hálát adni. 

Nem tökéletes sem ő, sem Charles, mindkettőjüknek vannak mélypontjaik, de mindig gazdagodnak általuk. Nem félnek beismerni, ha tévednek, és bár kedvesek, amikor a szükség úgy hozza, mindketten határozottan kiállnak az igazságért.

Ezt a példát látják a gyerekeik is. Közülük a legfontosabb szereplő, a regények szerzője, Laura Ingalls. 

Laura cserfes, okos kislány, ikonikus két hajfonata mindig repül utána. Ő az a szereplő, akit minden érdekel, aki észreveszi, ha egy osztálytársa segítségre szorul, aki kiáll a gyengébbért, aki simán szembeszáll a zsarnokoskodó, gazdag, undok gyerekekkel. Különlegesen szoros kapcsolat fűzi az apjához, ő Charles „kis bogara”. A kötetek és a sorozat évadai az ő felnőtté válását követik nyomon, így egyszer az a pont is eljön, hogy férjhez megy, és anya lesz.

Volt abban valami különleges érzés, hogy együtt nőttünk fel Laurával. 

Ők tehát a főszereplők, meg persze ott vannak még a testvéreik, meg jó pár állandó mellékszereplő. De az egyik legfontosabb szereplő maga a városka, amelyben a történet játszódik: Walnut Grove. (Hasonlóképpen fontos a város, mint mondjuk Stars Hollow a Szívek szállodája című sorozatban.)

Ez a kisváros amúgy létezik, Minnesotában van, a lakossága ma sem éri el az ezret. 

Walnut Grove központja a sorozatban a templom – ami hétköznap iskola –, a bolt, ami a város egyetlen gazdag családjáé, a posta és a malom. 

Habár az epizódok javarészt a főszereplőkre koncentrálnak, mégis, szép fokozatosan minden lakót megismerhetünk, szívmelengető és fájdalmasan szomorú történeteiken keresztül. 

Megindító emberi sorsok

A farm, ahol élünk a maga egyszerű eszköztárával, mégis 

rendkívüli érzékenységgel dolgozott fel olyan témákat, mint a bullying, a mélyszegénység, a szexizmus, a rasszizmus, a fogyatékosság, az alkohol-, sőt a drogfüggés, vagy a nemi erőszak. 

Valahogy mindig sikerült megőrizni egy olyan hangvételt, amelynek révén a keményebb témákat is könnyebb volt megemészteni.

Volt egyszer egy szál, ami, emlékszem, nagyon megérintett. Az egyik epizódban egy kislányt, aki a kortársainál érettebb volt testileg, az apja arra kényszerített, hogy kösse le a melleit. Aztán valaki megerőszakolja. Nem kellett mutatni semmit ahhoz, hogy egyértelmű legyen. Sosem felejtem el azt, ahogyan ez a szörnyű esetet tálalták. Érintették az áldozathibáztatást, és volt feloldozás is, amikor a szegény lány végre megkapja azt a megerősítést, hogy nem, nem tehet arról, ami vele történt. 

Szintén megmaradt bennem a siketnéma epizódszereplő története, aki gyönyörű ólomfigurákat készít, de sokan nevetnek rajta, hiszen kicsit furcsa, és amúgy is: nem hall, nem beszél. A gyerekek mégis nagyon szeretik. A férfi szomorúan figyeli, hogy a város lakói nem tudnak megegyezni abban, mennyiért és milyen harangot szerezzenek be a templomhoz, ezért a gyerekek segítségével (és játékaik önkéntes beolvasztásával) kiöntik a harangot, ezzel példát mutatva a felnőtteknek összefogásból. 

A karakterek hibáznak, őrlődnek, de végig önreflektívek, folyamatosan fejlődnek. Még a negatívabb karakterek is alakulnak, javulnak a maguk módján. Kifejezetten izgalmas az, hogy néhány karaktert (akárcsak Laurát) végigkísérünk a felnőtté válás útján, így például láthatjuk, hogy az iskolás években idegesítő, felszínes, gonosz, irigy, elkényeztetett Nellie Olesonból hogyan válik dolgos, jó szándékot is mutató nő, miután beleszeret egy nála alacsonyabb rangú fiúba.

Az élet zajlik, az emberek változnak, de a legfontosabb értékek az összes köteten és évadon keresztül ugyanazok maradnak.

Laura farmon kezd új életet

És hogy mi lett az imádott karakterekkel a sorozat után?

Michael Landon ötvennégy évesen halt meg hasnyálmirigyrákban, de élete végéig tartotta magát ahhoz, hogy bármin dolgozik, annak értéket kell közvetítenie.

A Caroline-t alakító Karen Grassle inkább színházban folytatta a karrierjét, de akadt pár televíziós szerepe is. A színészet mellett elkötelezett aktivista, gyakran szólal fel a családon belüli és a nők elleni erőszak kapcsán.

A Laurát játszó Melissa Gilbert egyszer csak megunta a színészlétet, és a nyugodtabb élet reményében egy vidéki farmra költöztek a férjével.

Gilbert gyakran posztol közösségi felületein az életükről, bemutatva mindennapjait, amelyek sokszor kísértetiesen emlékeztetnek a sorozatbeli Laura Ingalls Wilder életére. Van abban valami szívmelengető, hogy végül pont egy olyan egyszerű életben találta meg a boldogságot, amilyennel Lauraként világhírű lett. 

Hát igen, A farm, ahol élünk értékei, üzenetei még ma, 2024-ben is érvényesek, sőt talán fontosabbak, mint valaha. Közelebb kerülni a természethez, jobban figyelni egymásra, a közösségeinkre… Csak azt sajnálom, hogy egyelőre nincs streamingszolgáltató, amely ezt felismerné, pedig garantáltan lennénk páran, akik újranéznénk. 

Ti is néztétek a sorozatot, vagy esetleg olvastátok a könyveket? Melyik volt a kedvenc részetek? 

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: CBS Television Distribution

Szabó Anna Eszter