A fény gyermeke a bipoláris zavar fogságában – a Tesla bámulatos és gyötrelmes élete című kötetet ajánljuk

–

Valószínűleg nem vagyunk tisztában vele, de ahogy erre a Tesla bámulatos és gyötrelmes élete című könyv szerzői is felhívják az olvasó figyelmét, Tesla munkásságának gyümölcsei mindannyiunk életében jelen vannak: amikor bekapcsoljuk a rádiót, felhívunk egy barátot, autóba ülünk, Messenger-üzenetet küldünk bárhonnan, vagy GPS-szel igyekszünk kitalálni, merre is induljunk tovább.

Hogyan eshetett meg mégis, hogy az az ember, aki az 1800-as évek végén magabiztosan kijelentette, hogy egy nap majd egy készülékkel a zsebünkben küldözgetünk üzeneteket egymásnak több tízezer kilométer távolságból, élete utolsó éveiben az utcán eleséget kereső galambokat tudhatta legjobb barátainak?

Sokféle tudóstörténetet ismerünk, a meg nem értettség, a posztumusz megbecsülés nem első, és nem utolsó példája Tesla. Története mégis egyedi, hátborzongató és magával ragadó, személyisége pedig leválaszthatatlan a tudományról.

Zsigereiben hordozta a küldetést, hogy feltárja az elektromosságot, miközben a létezését megnehezítő bipoláris zavar – amely akkoriban még nem volt diagnosztizálható – törvényszerűen váltakozó epizódjaival, hangulatváltozásaival egyszerre lökte előre a korszakalkotó felfedezések és hátráltatta a viselhető mindennapok útján.

Akik mindenkinél többet látnak

A lángelmék élete nem véletlenül vonzó olvasmány vagy filmtéma, hiszen igazán izgalmas végigélni és tudatosítani azokat a pontokat egy ember életében, amelyek végül elvezettek egy találmányhoz, egy elmélethez, és alapjaiban változtatták meg a világról való gondolkodást.

A zseniket persze nem csak a tudományban fedezhetjük fel: írók, zeneszerzők, képzőművészek képesek olyan gondolatokat, hangzásokat vagy épp látványt közvetíteni, amelyet az adott kor érthetetlennek vél, az utókor pedig elképed, felmérve a jelentőségüket.

A zsenik személye mindig is izgalmas volt számomra: emlékszem, gimnazista koromban Bulgakov Mester és Margaritáját olvasva fogalmaztam meg magamnak először, lehetetlen, hogy a hasonló alkotóknak nincs valami plusz csatornájuk, tudásuk, kapcsolatuk a világ eredőjével (nevezze ezt mindenki maga elgondolása szerint, aminek csak szeretné).

A könyv egyébként rámutat: maga Tesla is töprengett a ma már mindenség elméletének nevezett problémán, amikor megfogalmazta, hogy a világban felébredő összes kérdés valószínűleg egyetlen nagy válaszra vezethető vissza. De nem ezen töpreng-e valójában az összes kiemelkedő művész és tudós?

Nikola Tesla a tudományt feljebb valónak tartotta a művészetnél, mégis érdekes tény, hogy a tudóspálya felé haladva többször adtak hatalmas lendületet számára irodalmi művek. Mindig sokat olvasott. Szerb családba született, apja ortodox pap volt, anyja pedig a visszaemlékezések alapján egy igazán impulzív, feltalálói kíváncsisággal bíró nő, aki folyton álmodott valami újat, apró hétköznapi praktikákat, amelyekkel könnyebbé tette a család életét.

Tesla születésének körülményei is jelentőségteljesek: 1856-ban jött világra, pontban éjfélkor július 9. és 10. között, így mindkét napot születésnapjának tartotta. Ahogy a visszaemlékezések őrzik, azon az éjjelen hatalmas vihar tombolt az Osztrák Császárság Lika nevű tartományában.

„Ez a baba a vihar gyermeke lesz” – mondta a rémült bába, de a vajúdó anya így felelt: „Nem, a fény gyermeke.” Aztán felsírt Nikola Tesla, hogy nem sokkal később lehozza a földre az égben megtapasztalt varázslatos villamosságot.

Jövőlátó a hangulatváltozások csapdájában

A szerzők nem titkolt szándéka megválaszolni a nagy kérdést: vajon Tesla azzá vált volna, akivé lett, ha titokzatos személyiségét nem terhelte volna a bipoláris zavar egészen fiatal kora óta. A válasz persze sohasem lehet teljesen határozott, mégis tény: a mániás és depressziós korszakok változása jól végigkövethető a tudományos eredményein.

A hipomániás szakaszok rendkívül felfokozott érzelmekkel járnak, emellett az érintett személy alig igényli az alvást, amely jelenség Tesla édesanyjára is abszolút jellemző volt. Ezekben az időszakokban a tudós elképesztő energiákat megmozgatva alkotott: akár hosszú heteken, hónapokon (néha szinte éveken) át alig aludt, gondolatai csak az aktuális felfedezésre váró jelenséghez kapcsolódtak.

Ezek után azonban, legsikeresebb korszakaiban is akár, olyan mély depresszióba esett, amelyek szinte halálközeli fizikai állapotba sodorták.

Bizonyos, hogy a bipoláris zavar kihatott arra a módszerre, ahogy ő tudományos felfedezéseinek kibontakoztatásához állt: nem is lehetett másként, hiszen ebben az állapotban létezett, és csak egy bizonyos határig tudta betegségét kontrollálni.

Emellett azonban tény, hogy Tesla személyisége ennél sokkal több réteget tudott magáénak. Egészen kifinomult képességei voltak: kisgyerekkorától kezdve folyamatosan a természetet figyelte és igyekezett leírni annak működését, törvényszerűségeit. Tudósnak született elméje számára hatalmas ajándékot jelentettek a kis hegyi faluban töltött gyermekévek, ahol naphosszat a szabadban élhetett aktuális érdeklődésének.

Ha végigkövetjük sűrű és fordulatos életét, megfogalmazhatjuk: egyes dolgokra biztosan választ adhatnak akár a bipoláris zavar, akár a kényszeresség tünetei, mint például az idős korára rögeszméssé lett kézmosás. Másra azonban nem lehet és nem is kell magyarázatot találni a betegségében.

Például arra, hogy egy tízéves fiú egy kis kelet-európai faluban miért határozza el, hogy egy nap befogja a híres Niagara-vízesés elképesztő energiáit. Évtizedekkel később pedig ott áll a vízerőmű mellett, amelyet kizárólag az ő elgondolása alapján megépítettek. Ezek azok a momentumok, amikre nem magyarázat egy diagnózis, de még a zsenialitás kifejezés is elcsépeltnek tűnik, ha szavakat akarunk keresni rá.

Tesla, a jó ember

A kötet első fele: Tesla gyerekkora, a testvére halála, amely egész életét meghatározó tragédia, valamint ifjúkora történései jelentik az olvasmányosabb fejezeteket, később az amerikai évek dokumentaristább jellegűek. Erre már kibontakozik előttünk az ember, aki szép lassan ráeszmél, hogy a küldetése nem egyszerűen leélni a saját életét. Hanem levenni a terheket az emberiségről.

Minek nevezhetjük ezt a fajta elhivatottságot? Amikor valaki a húszas évei elején felismeri, hogy egy olyan találmány van kibontakozóban az elméjében, amely az emberiség egészének ügye?

Teslában nem csupán az az elképesztő, ahogy realizálva saját jelentőségét, tudatosan lemond a családról, a nőkkel való kapcsolatról, és szó szerint a tudomány papja lesz. Hanem az is, ahogy még a legnagyobb alkotásai közepette sem veszít szerénységéből: muszájból előad ugyan – egyébként tehetséggel és érdekfeszítően teszi ezt is –, de csakis mert így szerezhet támogatókat a tudományban való továbblépésre.

A pénz pontosan eddig a pontig érdekli és nem tovább. A könyvből világosan kirajzolódik, kortársaitól, pályatársaitól abban különbözött nagyon erőteljesen, hogy nem érdekelte a dicsőség, a hírnév, az anyagiak: abszolút a tudomány szentségének élt.

Hozzájárult-e ehhez a fanatizmushoz a bipoláris állapot?

Részben biztosan, hiszen ez is megerősítette abban, hogy képes volt magát sokszor totálisan elszigetelni, és teljesen más keretek között élni és működni, mint mások.

Végső soron azonban ki kell mondani, hogy Tesla nemcsak korszakalkotó zseni volt, hanem jó ember is. Hű mindenhez, amit valaha megfogalmazott magának értékekről, becsületről. Hű szerb identitásához, hű később választott hazájához, Amerikához.

Hogy mi munkált benne? Az ő szavaival élve talán a jóság automatizmusa, az automatizmus, amire később a távirányítású vezérlés alapjait húzta fel.

„Bizonyítékot találtam az életben jelenlévő automatizmusra… Ha én magam, vagy olyasvalaki, akihez kötődtem, vagy egy olyan ügy, ami mellett elköteleztem magam, az elképzelhető legvérlázítóbbnak tartható módon ártalmat szenvedett másoktól, sajátos és meghatározhatatlan módon, jobb híján kozmikusnak nevezhető fájdalmat éreztem és a gazság elkövetői röviddel később – kivétel nélkül, minden alkalommal – pórul jártak. […] Olyan automaták vagyunk, amelyeket teljes mértékben a környezet erői irányítanak… Miközben e külső hatások eredőjét mi magunk szabad akaratnak fogjuk fel… Mozdulataink és cselekvéseink mindig az életünk fenntartását szolgálják, és noha látszólag teljesen függetlenek vagyunk egymástól, valójában láthatatlan kapcsolatok fognak össze mindannyiunkat” – elmélkedett nemcsak az elektronika, a gépek, az univerzum, hanem ember és ember energiáinak összecsengéséről a tudós, akinek papírra és tollra sem volt szüksége, hiszen az elméjében jegyezte fel minden találmányát. 

Furcsaság és jóság nem rossz párosítás

A történész-író Marko Perko és a pszichiáter Stephen M. Stahl elképesztő részleteséggel – már-már „teslai fanatizmussal” ‒ bontja ki a tudós életnek minden kis momentumát és próbálják felfesteni a bipoláris zavar okozta hullámzást, illetve ennek fényében értelmezni Tesla kívülről gyakran értelmezhetetlennek tűnő cselekedeteit.

A kötet számos izgalmas felismerést rejt, egyébként rengeteg magyar vonatkozással – budapesti tartózkodással, Jósika Miklós Abafi című művével, amely hatalmas lökést ad Teslának zabolázhatatlannak hitt lelkének kontrollálására és hogy örökre elkötelezze magát a tudomány mellett, illetve egy magyar legjobb baráttal és munkatárssal.

Emellett részletesen bemutatja az áramháborút, Edison és Tesla harcát, előbbi mindenen átgázoló személyiségét, valamint utóbbi esetében a bipoláris állapot végső hullámát, amely az utolsó évtizedekben már mellőzi a hipomániás szakaszokat és a depressziónak megadva magát méltatlan befejezést hoz egy zseni pályájának. 

A sok történelmi, tudományos és pszichológiai információ mellett azonban mást is adhat nekünk ez a könyv, ha figyelmesen olvasunk: figyelmeztet, hogy ne zárkózzunk el attól, aki furcsa, látszólag értelmezhetetlen magaslatokban szárnyal és másképp látja a világot, mint mi, átlagemberek. Ha jó szándék vezérli, nincs okunk tartani tőle. Mert amíg mi felvont szemöldökkel kérdőn figyelünk, addig ő talán éppen jobbá és könnyebbé teszi számunkra a világot.

Kiemelt képek forrása: Getty Images / Bettmann / Contributor; Líra

Széles-Horváth Anna