A könyv hátoldalán olvasható ajánló meglehetősen homályos. Annyit lehet tudni, hogy a földeken dolgozó fiatal fiú, Emmett a főszereplő, akinek valamiért egy könyvkötőhöz kell szegődnie inasként. A könyvkötészet egy babonákkal, baljós hiedelmekkel és jókora előítéletekkel övezett hivatás, de sem Emmett, sem a családja nincs olyan helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot. Ám azon túl, hogy szemet gyönyörködtető köteteket kell készítenie, élő embereket kell megszabadítania azoktól az emlékeiktől, amiket nem akarnak/bírnak magukban tartani. És

azok az emlékek, amiket könyvbe kötnek, örökre megszűnnek, elfelejtődnek, mintha soha nem is lettek volna.

Egy nap azonban Emmett az egyik ilyen könyv borítóján a saját nevét pillantja meg, és a fiú egész élete fenekestül felfordul. Nekem már ez is elég volt ahhoz, hogy felpiszkálja az érdeklődésemet.

Mik vagyunk az emlékeink nélkül?

A könyvkötőnek kezdetektől kimondottan sötét a hangulata. Csak néhány jel utal arra, hogy talán a XIX. században játszódhat, talán Angliában, de mindenképp egy alternatív világban. Atmoszférateremtésben erős Collins, és ezen még a fordítás sem rontott, sőt. Nem viccelek, részben a fordító, Borbély Judit Bernadett munkája miatt szinte az első oldaltól az utolsóig hallottam a tűz pattogását a kandallóban, dohszagot éreztem, és ahányszor felemeltem a tekintetemet a könyvből, mindig hozzá kellett szoknom a fényhez, a való élet sokkal intenzívebb ingereihez.

A regény három részből áll, és nagyon lassan, ráérősen adagolja az infókat, hogy még az utolsó oldalra is jusson.

A történet elején annyit lehet tudni, hogy Emmett súlyos betegségből lábadozik éppen, lázálmok gyötrik, és valami nagyon, de nagyon nem stimmel. Valaminek történnie kellett, hiszen a könyvek olvasását, kötését úgy, ahogy van, ebben a világban, főleg vidéken rettenetes előítéletekkel társítják. Hiszen mégis micsoda dolog valakit megszabadítani az emlékeitől?!

Ugyanaz marad-e az ember, ha elfelejti élete legmegrázóbb emlékét? Jár-e egy bűnösnek, hogy megszabaduljon az emlékeitől? Jót tesznek-e egy áldozattal, ha az élete pokoli pillanatait kitörlik az emlékezetéből, vagy ez csak az elkövetők dolgát könnyíti meg?

Persze, vannak dolgok, amikre jobb lenne nem emlékezni. De ez csak a felszínen van így, hiszen gyakran pont a traumák azok, amik segítenek abban, hogy akár elkerülhessük azt, hogy hasonló borzalmak újra megtörténhessenek velünk. Ez például egy nagy dilemmája a főhősnek, hogy milyen emlékektől és milyen indíttatásból etikus (ha egyáltalán az) emlékeket törölni.

„Az emlékeket kötjük be. Azokat, amelyekre nem kívánnak emlékezni. Amelyekkel nem tudnak együtt élni. Elvesszük tőlük ezeket az emlékeket, és olyan helyre rakjuk, ahol nem okozhatnak több kárt. Ezt jelenti a könyv” – hangzik el a könyvkötő mester szájából, amikor Emmett morálisan megkérdőjelezi a kötés létjogosultságát.

Néha fel kell jönni friss levegőért

Egészen gyomorforgató és lelkileg kimondottan felkavaró, tragikus emberi sorsokkal és emlékekkel találkozhatunk a könyvben, amiben olyan súlyos témák kerülnek az asztalra, mint a posztpartum pszichózis, társadalmi rangbeli különbségekből adódó alá-fölé rendeltség, kiszolgáltatottság vagy a nemi erőszak.

Nem egy olyan momentum volt, amikor be kellett csuknom a könyvet, hogy kicsit szusszanjak. Néha egyszerűen túl sok a fájdalom.

De a kirakós darabjai túlságosan piszkálták a kíváncsiságom, ezért mindig hamar visszatértem az olvasáshoz.

Visszatérve a történet legnagyobb rejtélyéhez, Emmett könyvéhez, itt jön az igazi csavar. Nem fogok spoilerezni, de annyit elmondok, hogy ez a fő szál rögtön az Egy makulátlan elme örök ragyogása című kultfilm történetére emlékeztetett. Michel Gondry remekműve arról szól, hogy egy fájdalmas szakítás után a férfi (Jim Carrey) egy speciális eljárással kitörölteti az emlékeit volt szerelméről (Kate Winslet), ám a folyamat során rájön, hogy ha lelkileg beledöglik is, inkább elrejti a közös emlékeiket oda, ahol senki nem találhatja meg. Szerencsére nem árultam el ezzel mindent, mert Emmett titka egészen máshonnan indul, de annyit elmondhatok, hogy egy gyönyörű és tiltott szerelem története bontakozik ki a regényben.

A (fájdalmas) szerelem, amitől nem szabadulhatsz

Sokat dilemmáztam, hogy írjam-e meg, miért tiltott ez a szerelem, de arra jutottam, nem teszem meg, mert nem véletlen a titkolózás. Olyan plasztikusan, érzékletesen és érzékenyen van megfogva a téma, hogy belesajdul az ember szíve. Én rég nem drukkoltam ennyire egy fiktív párnak, mint amikor ezt a könyvet olvastam.

És igazából az benne a gyönyörű, hogy a sztori hatására elgondolkodhatunk azon is, mégis mit jelent szerelmesnek lenni.

Milyen az, ha valakihez kötődsz, ha valakitől egyszerűen nem szabadulhatsz. Amikor fájó szívvel szeretni is jobb, mint egy olyan világban élni, amiben nem (úgy) létezik a másik.

Tudom, legalább olyan homályosan fogalmazok, mint a könyv fülszövege. De higgyétek el, jobban jártok így. 

A könyvkötő igazi csemege annak, aki szereti az alternatív valóságokat, a dohos, régi könyveket, és a felemelő, szívszorító, mindent felemésztő szerelmi történeteket. Tragikus emberi sorsokkal elbíró, megacélosodott lélek, kitartás és empátia nélkül viszont szerintem kimondottan nehéz olvasmány, annak ellenére, hogy amúgy egy-két nap alatt kiolvasható. Ám ha valakinek beletörne is a bicskája, legalább az biztos, hogy a könyvespolcon gyönyörűen mutat.

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van

Szabó Anna Eszter