Volt egy barátom, akitől sokat tanultam. Ez a barátom deréktól lefelé béna volt, de ezt úgy viselte (legalábbis a nagy plénum előtt), mintha csupán csak megfázott volna. Emelt fővel közlekedett, állapotából viccet csinált, és nem volt hajlandó úgy élni, mintha kevesebb joga lenne az élet örömeihez. Amikor egyszer régen arról beszélgettünk, melyik film az, ami sokat jelent neki, akkor kapásból rávágta: Az óceánjáró zongorista legendája. Én pedig elmentem, és megvettem dvd-n a filmet (ebből is látszik, nem mostani sztori,) és rongyosra néztem. Azt viszont csak most értettem meg, miért ez volt a kedvenc filmje ennek a barátomnak, aki az adott korlátok között élte az életét, legalábbis látszólagosan. A film egy olyan emberről szól, aki nem törődik azzal, mások szerint hogyan kellene élnie az életét, tisztában van a saját korlátaival, viszont csak saját magának akar megfelelni. Azt hiszem, alapvetően ezt kellene elsajátítania mindenkinek.

Az óceánjáró zongorista legendáját Guiseppe Tornatore rendezte, akinek a Cinema Paradisóját alapfilmként néztük díszlettervező-órán az iskolában, Alessandro Baricco könyve alapján készült, számtalan feldolgozást élt meg, de Tornatore filmje tette világhírűvé. 

Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor a darabban

A 2017-ben alapított Másik Produkció pedig színre vitte, és mindösszesen két szereplővel keltik életre a különböző karaktereket olyan ragyogó zsenialitással, hogy leesik az állam. Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor igazi művészetet, olyan valódi, magas fokú munkát tesz le elénk az asztalra, akarom mondani, a színpadra, hogy az egyszerűen bámulatos. Pedig igazából még az az állítás sem állja meg a helyét, hogy színpadra vitték volna a produkciót, hiszen az RS9 Színházban nincs igazi színpad. Tulajdonképpen egy szűk helyen vagyunk, jelzésértékű, de annál hatásosabb díszlettel, igazából egy szobában, ami számomra azért is fontos üzenettel bír, mert abszolút szinonimájává válik a történetnek.

Már maga a helyszín, a díszlet felteszi a kérdést:

kell-e mennünk bárhová saját életünk hajóján kívül, hogy megtaláljuk az élet értelmét? Ki lát kevesebbet a világból: aki soha nem lép le a saját hajójáról, vagy az, aki bejárja az egész univerzumot, de végig csukva van a szeme? 

A két színész ezen a színpadon, tulajdonképpen egy óceánjáróvá alakítható zongorán játszik, tőlünk fél karnyújtásnyira, és teszik ezt olyan erővel, hogy a szív is belesajdul. Nemcsak a történet miatt, amit elmesélnek, hanem azért is, mert egy érintésnyire hozza azt a lüktetést, ami az igazán tehetséges művészekből árad. Jászberényi Gábort A martfűi rém óta figyelemmel követem, Gulyás Hermann Sándort idáig nem ismertem, de megjegyzem a nevét. Bravúr az, amit ők hoznak ebben a darabban. 

A díszlet jelzésértékű, de príma megoldásokkal teli

Mert Az óceánjáró az életről mesél, a maga kis szappantartónyi helyén. Ezen az apró helyen nyitja meg az egész világot, erre pedig kevesen képesek. Mert hogyan lehet elmesélni mindent a létezésről néhány órában, mindösszesen két embernek egy ennyire kicsi helyen? Szinte lehetetlen vállalkozás. Nagyjából annyira, mint választ adni arra, mi az élet értelme. Az előadás mély és magas, könnyes és kacagtató, a karakterek váltakozásai olyan gördülékenyen simulnak egymásba, hogy észre sem vesszük, hogy ez még mindig ugyanaz a színész, hiszen képesek más és más attitűddel megszólaltatni a szereplők karaktereit. 

Az óceánjáró című darab fő kérdése számomra, hogy hova vagyunk képesek eljutni egy belső utazás során. Milyen erővel bír egy ilyen belső utazás, ha azon tiszta szívből, őszintén részt veszünk. Ez pedig nem más, mint életem egyik fő kérdése. Mit teszünk magunkkal, ha ezen az utazáson hazudunk magunknak, ha szerepet játszunk, ha nem vagyunk önmagunk?

A két színész többféle karaktert kelt életre

Ajánlom ezt a darabot minden olyan embernek, akik a szórakozáson kívül még igazi válaszokat is keresnek, akik szeretnek mélyebbre ásni a világ és az élet dolgaiban, és hajlandók arra, hogy ne rohanjanak tovább, hanem megálljanak és elgondolkodjanak. Ha Az óceánjáróra veszel jegyet, garantáltan ez lesz az élményed. És hidd el, megéri.

Az előadás legközelebb december 9-én és 10-én látható az RS9-ben!

Képek: Éder Vera/Másik produkció

Szentesi Éva