Pamela Anderson nevét mindenki ismeri, és mindenki, aki ismeri, gondol is róla valamit. A XX. század utolsó évtizedében ő volt a férfivágyak megtestesítője, a Playboy magazin üdvöskéje, Hefner és a közönség legkedveltebb playmate-je, igazi szexszimbólum, akinek minden porcikájából sugárzott a szexualitás.

Tulajdonképpen egy meccsen rávetülő kamera fedezte fel, ami a közönség soraiban a legcsinosabb arcot pásztázta, míg megtalálta az övét, nem sokkal később pedig odalépett hozzá egy férfi, hogy szeretné szerepeltetni egy sörreklámban. Ekkor még plasztikai beavatkozások nélkül, a maga pőre valójában csodálhatták, és így is brutálisan gyönyörű volt. Tökéletes alak, tökéletes arc, és olyan szexuális kisugárzás, amilyen kevés emberben van meg.

Nem kellett sokat várnia arra, hogy felfedezze Hugh Hefner, aztán megtalálja magának a korszak nagy tévésorozata, a „Baywatch”, majd a plasztikai műtétek és a züllött rosszfiúk is sorban álltak, hogy tovább formálják őt.

Pamela Anderson meztelen vagy félmeztelen képei ott lógtak számtalan falon, ő volt rengeteg férfi vágyálma, és ő is pontosan tudta, hogyan használja a belőle áradó szépséget és szexualitást.

Megnéztem néhány korabeli interjút vele a sorozattal párhuzamosan, és arra jöttem rá: ő nem attól lett jó nő, hogy nagy szilikonmellei voltak, felpumpált szája vagy póthaja, hanem belülről volt elképesztően jó nő, de annyira, hogy ihaj. (Az én ízlésemnek persze sokkal szebb volt beavatkozások nélkül, de ne felejtsük el, hogy abban a közegben, abban a korban ez volt a divat, aminek ugyanakkor Anderson volt az egyik úttörője.)

A már ünnepelt Baywatch-sztárnak arra sem kellett sokat várnia, hogy betoppanjon a nagybetűs férfi is az életébe, és vele az igazi szerelem. A nyolcvanas évek nagy sztárjának számító, ám a kilencvenes évekre kicsit már levitézlett Tommy Lee, a Mötley Crue rockzenekar dobosa lett a befutó. Tommy és Pamela egy klubban találkoztak, majd pár hét után randiztak először, aztán az első randit követő negyedik napon össze is házasodtak, ami önmagában semmi jót nem ígért. De a

kapcsolatuk a botrányokon kívül az igaz szerelemről és az őszinte vágyról is szólt, ez tagadhatatlan.

Anderson és Lee 1995-ben

A Pam and Tommy című minisorozat a megismerkedésüket és a viharos kapcsolatukat is középpontba helyezi a házipornójuk kiszivárogtatása mellett, és nemcsak róluk mesél, hanem arról a Rand Gauthier nevű villanyszerelőről is, aki bosszúból ellopta a házukból a kétszáz kilós széfet (mert Lee nem akarta kifizetni a munkáját), és vele a nászútjukon készített felvételt, amivel aztán kereskedni próbált.

Ne feledjük, az internetkorszak hajnalát éljük ekkor, szinte senkinek nem volt otthon számítógépe, néhány vicces jelenetben azt is bemutatják, mennyire rácsodálkoztak arra, hogy ilyesmit fel lehet tölteni a netre, majd arra is rá lehet keresni, hogy mekkora sebességgel terjed.

Bár övék volt az első igazi házipornós szexbotrány, de ez történetesen csak a nőnek vált kellemetlenné.

És hiába fogadtak ügyvédet, hiába indítottak tízmillió dolláros pereket, semmire sem mentek vele. De a legkínosabban Pamela Anderson érezte magát, aki épp akkor volt állapotos első gyerekével, Brandonnal. 

„Hivatkozniuk kellene valamire, de az igazi okot nem írhatják le. Nem írhatják le, hogy nincsenek jogaim, azért, mert egy fürdőruhában élek a köztudatban, azért, mert hajlandó voltam a Playboyban pózolni, nem írhatják le, hogy lotyó vagyok, de ezzel a döntéssel annak neveznek engem. Nem írhatják le, hogy a lotyók nem dönthetnek a testükről készült képekről, nem dönthetek róla, hogy mi legyen a saját testemmel” – hangzik el a címszereplő szájából a film egyik utolsó jelentében, amiről nem tudjuk, hogy a való életben is elhangzott-e, de attól még érvényes.

Mert van itt egy nő, a XX. század egyik legnagyobb szexszimbóluma, akinek a testét többször fotózták meztelenül, akinek arra épültek a szerepei és a további munkái, hogy ezt a szexualitást kihangsúlyozza, de ezzel együtt képletesen lemondott arról a jogáról is, hogy rendelkezzen a saját teste felett. 

Mit kapott?

Ha mutogatod magad, akkor kurva vagy. 
Ha kirakod a csöcsöd, kurva vagy.
Ha meztelen képek jelennek meg rólad, kurva vagy.
Ha frivol a viselkedésed, kurva vagy.
Ha nem úgy viselkedsz, ahogy egy finom nő, kurva vagy.
Ha rosszfiúkkal szűröd össze a levet, megérdemled, hogy megverjenek, megcsaljanak… és kurva vagy.

Anderson a bíróságon 1997-ben

És mire számítson egy ilyen „kurva”? Megbecsülésre semmiképp. Tiszteletre sem. Mert ő maga tárgyiasította magát, és onnantól kezdve csak egy objektum, nem élőlény, aki magára vessen.

A Pam and Tommy kiválóan kidomborítja a korszak szexizmusát, a virágzó pornóiparon meggazdagodó fenegyerekeket, de még a címszereplő saját tulajdon férjéből is áradó tömény szexizmust. (Tommy ugyanis egy seggfej volt, legalábbis ebben az ábrázolásban, ami viszont annyiban hiteles, hogy maga Tommy Lee segített az őt megformáló színésznek, Sebastian Stannek.)

A sztori egyetlen pozitív hőse mégis egyes-egyedül Pamela Anderson, annak ellenére, hogy ő maga nem járult hozzá a sorozat elkészítéséhez.

Sőt, Pamela bejelentette, hogy dokumentumfilmet forgat az esetről, hogy elmondhassa a saját verzióját, úgy, ahogyan ő megélte. Szerintem mégis büszke lehet erre az egészre, meg arra, ahogyan Lily James ilyen zseniálisan nyúlt a karakterhez, bár hozzá kell tennem, hogy azt a tömény erotikát nem tudta felmutatni, ami Andersonból áradt (de azt tényleg lehetetlen megcsinálni, mert utánozhatatlan). És büszke lehet magára is, bármilyen jelzőket aggattak is rá az elmúlt évtizedekben. 

És hogy miként állunk most ezekkel a jelzőkkel, harminc évvel később, 2022-ben? Hogyan ítéljük meg a nőt, aki vetkőzik, aki mutogatja magát? Milyen szavakat használunk rá, mi van a fejünkben róla, és azokról, akik már nem a Playboyban vetkőznek, mert Hefner és a Playboy is halott, hanem az interneten? Látjuk: az ítélkezés továbbra is virágzik. Van helyettük közösségi média, ahol különböző platformokon olyan emberekkel találkozhatunk, akik megmutatják a testüket, és bár a helyek, az arcok, a szépségideálok meg a plasztikai trendek is megváltoztak, az ezeket megítélő emberek viszont semmit. 

„Ha kurva vagy, hát megérdemled a jussod.”

A Pam and Tommy című sorozatot szívből ajánlom nektek, egy igazi korrajz a világ első celeb-szexbotrányáról, valódi botrányhősökkel, és esendő, de szerethető karakterekkel, príma színészekkel, jó látvánnyal. Tükröt nem abban tart, hogy ne csinálj ilyen házivideót, mert akkor úgy fogsz járni, mint ők, hanem abban, hogy hogyan tekintsünk erre. 

Szentesi Éva