Etyeki Piknik – gyerekprogramokkal és szülőmegőrzővel

Borozással köszönteni a tavaszt, miközben magadba szívsz némi D-vitamint – nos, ennél kevés jobb ötletet tudok arra az esetre, ha már most kiver a víz a nagy húsvéti sürgés-forgás gondolatától.

Meg hát, amúgy is, ki mondta, hogy mindig külön indokot kell keresni az élet ünneplésére?! Ezt a véleményt valószínűleg az Etyeki Piknik szervezői is osztják, akik a hozzám hasonló bohém lelkekre gondolva újratöltötték a programkínálatukat, így az év minden hónapjában külön tematika köré szervezik jobbnál jobb programjaikat. Áprilisban pedig nemcsak a szülőknek, hanem a gyerekeknek is kedveznek (vagy jobban belegondolva, talán mégis a szülőknek, akik önfeledten borozgathatnak, amíg a gyerekeket lefoglalják). Mindenesetre április 9-én és 10-én a bor mellett lesz szörp is, a dzsesszkoncert mellett gyerekeknek is szolgáltatnak talpalávalót, a szabadtéri játszóházban az apróságok, a szülőmegőrzőben pedig apa és anya is megtalálja majd a számításait. De utóbbiak, legalábbis a versengőbb típusok, különböző boros versenyeken is kipróbálhatják magukat. Szem és torok nem marad szárazon, annyi biztos. (És még gyerek sem kell feltétlenül ahhoz, hogy részt vegyetek az eseményen.) A részletes programot pedig ITT találjátok. Egészségetekre!

Itt a tojás, hol a tojás? – Húsvéti tojáskeresés a Platz Piacon

Ha az alapanyagok beszerzéséről van szó, a termelői piacnál kevés jobb hely akad. A hozzám hasonló haspókoknak pedig programnak is kitűnő a piacozás, mert hát ki ne legeltetné élvezettel a szemét a szebbnél szebb háztáji finomságokon. Azt ajánlom, a gazda kolbászának mustrálgatása mellett (rossz az, aki rosszra gondol) próbált beszédbe elegyedni vele. Ha ugyanis termelői piacon vásárolsz, akkor nemcsak ételt veszel, hanem vele együtt történetet is: a véres-verejtékes munkáról, arról, hogy ami a kosaradba kerül, azt hogyan nevelték, gondozták, milyen szorgos kezek készítették.

A Platz Piac festői környezetben, Pilisvörösváron, a Kacsa-tónál várja a látogatókat, akiknek minden alkalommal ebéddel is készülnek, hiszen, mint tudjuk, piacozás közben jön meg igazán az étvágy.

Mialatt pedig a szülők beszereznek mindent, ami a húsvéti asztalra kerül – a sonkától kezdve a tojáson át a különféle termelői finomságokig (és kézműves meglepetésekig) –, addig a gyereknek április 10-én tojáskereső programmal kedveskednek a szervezők.

Bővebb infókat ITT találhattok.

Az ellenkultúra ikonikus filmje a Bemben

Sosem felejtem el az első alkalmat, amikor a Bem moziban jártam: a Rocky Horror Picture Show-t néztük – stílusosan a transzvesztita ismerőseinkkel –, és nagyon magával ragadott az a hangulat, ami a moziban uralkodik. Hogy itt szabad bekiabálni, tapsolni, huhogni, felpattanva táncolni, odamondani az utált karakternek, hogy menjen a fenébe. Tudom, nem klasszikus ünnepváró program, de mégis: tudsz ennél jobb stresszűzőt? Persze, aki így látna először egy filmet, annak zavaró is lehet a dolog, de tapasztalatból mondom, hogy inkább javítja és különlegesebbé teszi az élményt. Április 13-án egy igazi kultfilmet nézhettek meg így: Dennis Hopper alkotása, a Szelíd motorosok nemcsak a mindent elsöprő szabadságvágynak, hanem magának Amerikának is emléket állít; egy olyan letűnt korszaknak, ami a lehetőségek korszaka is volt a társadalmi korlátok ledöntésére. És bár a film végkifejlete azt sugallja, hogy ez a szabadság mégis korlátozott, de végső soron megéri érte vállalni a kockázatot. Jegyeket ITT válthattok rá – siessetek, mielőtt még elkapkodják őket.

Vintage Légy-Ott a Szimplakertben

A nagymama kosztümje újratöltve – ide vele! Tudom, hogy sokakban van egyfajta idegenkedés a másodkézből származó ruhák iránt, azonban különleges vintage darabokat viselni nemcsak azért menő, mert környezetbarát, hanem azért is, mert általa egy gyakran több évtizedes történetet tud továbbírni az ember.

Ezeknek a régi ruháknak ugyanis – higgyetek nekem – lelkük van.

Hogy megbizonyosodjatok róla, nem túlzok, olvassátok el a Budapest egyik első vintage ruhaüzletéről készített riportomat. A Vintage Légy-Otthoz hasonló esemény pedig igazi kincsvadászoknak való, hiszen a vintage színtér színe-java felvonul rajta különlegesebbnél különlegesebb darabjaival. Ha arra jártok, ajánlom figyelmetekbe a légyott ötletgazdája, a SZERKÓ BUDAPEST darabjait – főleg azoknak, aki nem szeretnének tömegcuccokban feszíteni az ünnepi ebéd mellett.

Költészet napja a Magvető Caféban

És a végére nem maradhatunk költészet napi program nélkül! Április 11-én az Időmérték sorozat két új kötetével ünnepli a költészet napját a Magvető Kiadó. Fekete Vince a Halálgyakorlatok című kötetében egy közeli hozzátartozó elvesztésén keresztül mutatja meg a halál élményszerűségét, a test harcát, a gyász visszatükröződéseit és a két part, azaz az élet és a halál közötti hullámtöréseket. Torkolatcsönd című kötetében Fehér Renátó pedig szintén egy összetett kérdésre keresi a választ, méghozzá arra, mire és hogyan használja a nyelvet a társadalom; egyáltalán, kié a nyelv? A költőkkel Szegő János beszélget majd – ne hagyjátok ki, izgalmas kulturális utazás lesz! A részleteket ITT találjátok.

Jövő héten pedig a legjobb ünnepi programokkal jövök a hosszú hétvégére!

Filákovity Radojka