1. A térben és időben is utazni vágyóknak

Aki ezt a csodálatos borítójú könyvet választja, az Szűcs Péter első kötetét tartja a kezében. Péterrel még akkor találkoztam először, amikor az InStyle magazin főszerkesztője volt, és egy vérbeli, intelligens, széles látókörű, ízléses szakembert volt szerencsém megismerni. Soha nem felejtem el, amikor egyszer, már a főszerkesztői pozijából való távozása után beszélgettünk, és elmondta, pontosan tudja, kik azok, akik csak a pozíciójához kötődtek, és akörül legyeskedtek, és kik azok az emberek, akiknek nem számított a kinevezése. Ezzel komolyan elgondolkodtatott a médiában köttetett érdekkapcsolatok milyenségéről.

Szűcs Péterrel évekkel ezelőtt nagyot fordult a világ, miután elhagyta csillogó posztját a divatmagazinnál: utazóblogot indított, és nyakába vette a Földet, de a Dharma ötletét is már pár éve dédelgeti. 

A három idősíkon és több kontinensen játszódó családregényt azoknak ajánlom, akik nyitottak a világra, szeretnének egy friss, ropogós könyvet a kezükbe venni, és fogalmuk sincs, mit vigyenek magukkal a nyaralásra. Péter könyve tökéletes választás lesz.

Kedvenc idézetem a könyvből: 

„Vannak utazások, amelyeknek a jelentőségét már akkor a bőrén érzi az ember, amikor kilép az otthona ajtaján. És vannak olyanok is, amelyek olyan messzire viszik az embert a saját életétől, hogy onnan már nincs visszaút, nem lehet visszalépni a korábbi élethez. Ahhoz, amelyről korábban azt hittük, hogy a miénk.”

2. Azoknak, akik még hisznek a szerelemben, és kíváncsiak a régi járványos időkre

Márquez egyik leghíresebb regényét a karanténban olvastam újra, és roppant jólesett a lelkemnek. Egyébként is rajongok a kolumbiai író nyelvezetéért, míves mondataiért, és legjobban azért, ahogyan két ember egymáshoz fűződő viszonyáról ír. 

A Szerelem a kolera idején olyan könyv, hogy közben belélegzed a sűrű párát, letüdőzöd a szerelemmel együtt a gyötrődést, a vágyakozást, és csak siklasz előre a csodálatos események láncolatával.

Kedvenc idézetem a könyvből: 

A házassággal az a baj, hogy szeretkezés után minden éjjel véget ér, és minden reggel újra fel kell építeni, még reggeli előtt.”

3. Azoknak, akik vennének egy mély levegőt, és szabadulnának egy házasságból

Halász Rita szintén elsőkötetes szerző, és nagyot alakított, amikor ennyire megrendítő hangon nyúlt a válás klasszikus témájához. A Mély levegő olvasása közben egy nő olykor zűrzavaros, máskor elveszett fejében járunk, aki két gyerekével éppen kilép a bántalmazó kapcsolatából, és új alapokra helyezi az életét.

Vigyázat, sokaknak lesz ismerős a díszlet, az emberek, és a mondatok is!

Kedvenc idézetem a könyvből:

„Ott a kérdés, hogyan engedhettem ezt meg. Hogy nem vettem észre? Ez a legrosszabb. Az érzés, ha arra az emberre gondolok, aki lettem mellette. Egy szomorú, fakó arcú nő. Akinek nincs önbizalma, azt sem tudja, mit akar az élettől.”

4. Azoknak, akik nem riadnak vissza a veszett nagy dumásoktól

Senki ne haragudjon meg rám, de a Cserna-Szabó iránti rajongásomat nem tudom visszafogni. Őt olvasom, ha szar kedvem van, őt viszem a nyaralásra, strandra, szaunába, bárhova. Cserna-Szabó felráz a humorával, a pöpec mondataival, és a pimasz szereplőivel. 

A Veszett paradicsom egy korábbi novelláskötete, amelynek karakterei elveszett Ádámok és gaz, csábító Évák. A történetek telis-tele vannak vicces jelenetekkel, meg bitang ábrázolásokkal – komolyan mondom, receptre kéne felírni őket. Ha kifejezetten vacak a kedved, azonnal szerezd be!

Kedvenc idézetem belőle (bár nagyon nehéz volt választani):

„A kocsmáros a krimó összes törzsvendégét a Csillagok háborúja egy-egy karakteréről nevezte el. Han Solo például egy szőkített hajú, fülbevalós, bájgúnár kamionos volt, amikor utoljára láttam, éppen flipperezett. A pici takarítónő Leia, a cigány szobafestő Lando, a gégerákkal műtött nyugdíjas téeszelnök Darth Vader, a helyi horgászegyesület ősz szakállú elnöke (aki mindig kapucnis, vízálló halászkabátot viselt, télen-nyáron egyaránt) pedig Obi-Wan Kenobi. És így tovább.”

5. Azoknak, akik megunták A szolgálólány meséje-sorozatot, és kíváncsiak az igazi befejezésre

Te is belekezdtél a következő évadba, és nem bírod már a szenvedést nézni? 
Te is azt gondolod a sorozatról, hogy bármennyire jól indult is, mára remegve kiabálod, hogy LEGYEN MÁR VÉGE? Győzzék le a gonoszt, szabaduljanak fel, vagy haljanak meg, mert már azt se bánnád?
Úgy érzed, hogy jobban elhúzták a sztorit a nagy kasza kedvéért, mint megboldogult Kardos nagyanyám a rétestésztát?

Akkor olvasd el az igazi befejezést, a Testamentumokat a szerzőtől. Nem fogsz csalódni. Sőt, nekem még jobban tetszett, mint az első kötet.

Kedvenc idézetem a könyvből:

„Meglepődnél, mások hiányában milyen hamar eltompul az agy. Egy ember egymagában nem is igazán ember: másokhoz viszonyítva létezünk. Én egyedül voltam: fennállt a kockázat, hogy megszűnök ember lenni.”

+ 1. Azoknak, akik szeretik Fiala Borcsát

Kedves kollégám, Borcsa könyvét még nem olvastam, de már ott figyel a polcomon, és őt viszem magammal két hét múlva Olaszországba. A szerző 38 rövid történetben mesél az emberi kapcsolatok nehézségeiről, bonyolultságáról, olykor megmásíthatatlanságáról, és lila ködéről is. 

Még nincs kedvenc idézetem a könyvből, de ha ti már olvastátok, nyugodtan illesszétek be egy kommentbe, illetve ha kedvet kaptatok hozzá (vagy bármelyikhez), bátran pakoljátok be a strandtáskátokba.

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Guido Mieth