Dirty Dancing – A film, ami rekordszámú akadályon keresztül jutott el a mindenkit meglepő elsöprő sikerig
A mai napon ünnepli 61. születésnapját Jennifer Grey amerikai színésznő, akit mára már valószínűleg nem sokan ismernek, vagy ismernek fel. Az előbbiről inkább az tehet, hogy az ikonikus film után, amelyben főszerepet játszott (erről mindjárt) és amelyért Golden Globe-ra jelölték, nem igazán alkotott hasonlóan jelentőségteljeset, az utóbbiról viszont az, hogy legnagyobb szerepe után megműtette az orrát, ettől viszont még a közeli barátai is alig ismerték fel. (Meg is bánta utólag, olyannyira, hogy még azon is gondolkodott, hogy az új arccal, új művésznéven kezd inkább új karriert. Az operációra így emlékezett: „Hírességként mentem be a műtőbe, és totál ismeretlenként jöttem ki onnan.”) Remélem, nem bánja, ha ezúttal én inkább visszanyúlok ahhoz az időhöz, amikor zsenge 26 évesen eljátszhatta a 17 éves naiv és idealisztikus Baby szerepét – a lányét, aki táncos felnövekvéstörténetében bebizonyítja: őt senki nem ültetheti a sarokba. A Dirty Dancing pedig, ami többször majdnem meghiúsult, mert annyi sebből vérzett, olyan hatalmas siker lett, hogy még harminc év elteltével is bőven hoz a konyhára. Fiala Borcsa írása.
–
Az igazi Baby
A gyakran ismételt közhelyet, miszerint a legjobb történeteket az élet írja, csak annyival egészíteném ki ezúttal: még jobb, ha az élet által megálmodott történetet aztán a főszereplőből lett forgatókönyvíró csiszolja tökéletesre, és veri át a környezetén a legmakacsabb elszántsággal! Így volt ez legalábbis Eleanor Bergstein esetében, akiről a következőket lehet tudni: fiatal lányként nagyon szeretett táncolni és átkozottul jól is ropta, a családjában a Baby becenevet kapta, édesapja orvos volt, a família pedig minden évben elment nyaralni az elegáns Catskill-hegységbe, ahol a fiatalok a szülők óvó tekintetétől távol a pincébe jártak le táncolni, méghozzá nem is akárhogy.
Nem a véletlen műve, ha ismerős a történet, bár azt e helyütt meg kell jegyezni, hogy a nyilvánvaló párhuzamok ellenére Eleanor (a film forgatókönyvírója) ki nem állhatja, ha bárki is a közte és Frances „Baby” Houseman között lévő hasonlóságot pedzegeti. Ő amúgy is csak egy dolgot akart: egy filmet, amiben „piszkos táncolnak”.
A dirty dancing alaplépései…
Ezért Eleanor első filmje, a Rajtam a sor (It’s My Turn) már tartalmazott egy piszkostánc-jelenetet, de a forgatásnál végül úgy döntöttek, kivágják azt a részt, helyette Michael Douglas és Jill Clayburgh egyenest az ágyba ugrik, risza nélkül. Végül is tánc nélkül is elég sikamlós a történetük, hiszen úgy ismerkednek meg, hogy az egyikük apukája elveszi a másikuk anyukáját, tehát technikailag testvérek lesznek, de ez egy másik sztori, ugorjunk szépen vissza Eleanor Babyhez! Az írónő nem tudta kiverni a fejéből a táncjelenetét, így biztosra ment:
a következő forgatókönyvébe is belecsempészett némi erotikus riszálást, ám ezúttal okosan azt a feltételt szabta, hogy bármit, de tényleg bármit kivághatnak belőle, kivéve a táncikálós részt. Aztán éppen ez, a „dirty dancing” lett az a csapásirány, amin később elindultak.
…és az egyre döcögősebb további lépései
Amikor Eleanor legelőször leült megbeszélni a film részleteit a producer Linda Gottliebbel, az nem volt különösebben elájulva az alapsztoritól (fiatal lány nyaralni megy a szüleivel – ásítás), de azért kíváncsian faggatni kezdte, mondjon magáról pár dolgot, hogy jobban megismerhessék egymást. Amikor Eleanor ott tartott a történetében, hogy hajadon korában „piszkos táncolt” a nyaraló alagsorában, Linda azonnal lecsapott az ötletre: Dirty Dancing! Ez legyen a film címe, és dőlni fognak a dollármilliók! Már csak a sztorit kell kitalálni köré.
Linda fel is kereste a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdiót, ahol rendszeresen készültek musicalek és énekes-táncos filmek. Óriási szerencséjére az igazgató, Frank Yablans imádta az ötletet… ám másnap kirúgták. Oda se neki, Linda turbótempóra kapcsolt, és végiglátogatta az összes kaliforniai fimstúdiót a film ötletével. Negyvenketten utasították vissza. Felháborító módon senki nem kért a csajos filmből!
Igen ám, de ezzel párhuzamosan az 1981-ben alapított Vestron Video, ami egészen addig csak VHS-eket készített, kitalálta, hogy szerencsét próbál, és nekiáll mozifilmeket is csinálni. Mindehhez produkciós vezetőnek felvették Mitchell Cannoldot, aki minden volt, csak nem kifejezetten tapasztalt, addig ugyanis mindössze két Zs kategóriás mozit tudott felmutatni producerként. Cserébe viszont nem volt különösebben finnyás, sokat emlegetett mottója így hangzott: „Még ha rossz, akkor is jó.” Első lépésként neki is állt végignyálazni az összes olyan forgatókönyvet, ami senki másnak nem kellett.
Így került elé egy szép szombat este a Dirty Dancing forgatókönyve… az események pedig ennél a pontnál elkezdtek szerencsés irányba fordulni.
És még néhány döccenő!
Mitchell ugyanis gyerekkorában szintén a Catskillben töltötte a nyarait, Eleanor történetén keresztül pedig azonnal felidéződött benne életének legszebb időszaka. Elhatározta, hogy ha a fene fenét eszik is, akkor is megcsinálják a filmet! Már csak a Vestron vezetőségét kellett meggyőzni. A kényes feladattal meg is bízták a rendezőt, Emile Ardolinót. Emile-ről viszont azt érdemes tudni, hogy bár a táncos világból jött, és rendezett is már filmet, de az mindössze egy 26 perces dokumentumfilm volt, és gyerekekről szólt. Ha ez a sovány tapasztalat önmagában még nem lett volna elég hátrány, akkor az már biztosan annak számított, hogy Emile a Vestron ítészei előtt állva kapott egy komplett pánikrohamot. Úgy bizony, szegénynek egy árva szó nem sok, annyi se jött ki a száján. Szerencsére a Vestron vezetőségének ez sem szegte kedvét, négy és fél millió dolláros büdzsével megadták a zöld jelzést, végre elkezdődhetett a forgatás!
Tánc, zene nélkül (avagy újabb döccenők)
Azt hiszem, abban nyugodtan egyetérthetünk, hogy minden táncos film szíve, lelke és motorja a jól megválasztott zenei betétek. Igen ám, de a Dirty Dancing forgatása során (részben azért, mert a korabeli számok felhasználási joga elég borsos volt, plusz új dalokat is kellett volna íratni) nem született meg idejében megállapodás a zenei részt illetően.
Ott állt a szerencsétlen stáb a forgatás helyszínén, és kecsesen vagy épp erotikával túlfűtve táncoltak… egy metronóm ütemére.
A dolog olyannyira ki volt centizve, hogy az utolsó számot (tudod, ami elhangzik a végső nagyjelenetben, az I’ve Had The Time of My Life) a forgatás előtti napon választották ki.
Jennifer, Winona és SJP vs. Patrick, Benicio és Val
Hogy ennek a cikknek Jennifer Grey adta az apropóját, az is szinte a véletlenen múlt, Baby szerepére ugyanis szóba jött Winona Ryder és Sarah Jessica Parker is, ám Linda és Eleanor csak és kizárólag Jennifert tudták elképzelni a szerepre. Abban a pillanatban beleszerettek ugyanis, amikor az akkor 26 éves színésznő az apukája kíséretében megérkezett a meghallgatásra, búcsúzóul odafordult: „Szurkolj nekem, apu!” Hát nem ő a tökéletes Baby? (Tegyük hozzá, Jennifer édesapja nem akárki volt: ő játszotta a Kabaré című klasszikusban a konferansziét, amivel minden létező díjat megnyert 1973-ban, a többi között az Oscart is!)
A férfi főszerepet illetően Eleanornak szintén karakteres véleménye volt: mindenképpen egy bizonyos tekintetű pasast keresett, úgyhogy fellapozta a szóba jöhető színészaspiránsok fotókatalógusát, csak és kizárólag a szemekre koncentrálva. Amikor végre megtalálta azt a tekintetet, amit Johnny Castle-hez elképzelt, kihúzta a kartont, amin ez állt: Patrick Swayze. Alatta pedig ez: nem táncol. Ez utóbbi információ nem kecsegtetett semmi jóval, erre a szerepre ugyanis mindenképp olyasvalakit szerettek volna, aki profin ropja. Így tovább folyt a keresgélés, még Benicio del Toro és Val Kilmer is szóba került!
Jössz csörögni?
Ám ekkor jött jól, hogy a nagyfilmes rendezőként még zöldfülű Emile jól ismerte a táncos világot, neki pedig beugrott: a csábos tekintetű Patrick Swayze nagyon is tud táncolni, hiszen az édesanyja Texas legmenőbb tánctanára. Patrick és Jennifer között ráadásul csak úgy vibrált a levegő, működött az a fajta kémia, ami sikerre viheti a filmet – annak ellenére, hogy egy korábbi közös forgatásuk miatt Jennifer alaposan megorrolt a partnerére, így térden állva könyörgött, bárkit válasszanak, csak a táncparkett ördögét ne.
Patrick is nehezen állt kötélnek, ugyanis szeretett volna végre rendes színészként befutni, nem táncosként, arról nem is beszélve, hogy egy gimis focibalesetben megsérült a térde, emiatt nem szívesen vállalt táncos szerepeket.
Még pár utolsó döccenő
Ha azt hiszed, hogy most már lassacskán révbe ér a forgatás, és a stáb meg sem áll a siker égboltján tündöklő csillagokig, ki kell hogy ábrándítsalak: még így is akadt jó pár nehézség, amin keresztül kellett küzdeniük magukat.
Először is, a forgatást 1986 szeptemberében kezdték meg (a Mountain Lake Lodge-ban, amit fő helyszínül választottak – hiszen a Catskill bőven túlmutatott a szűkös büdzsén –, és itt is csak ősszel engedhettek meg maguknak 14 napnyi bérlést), mire eljutottak az ominózus, tóban felemelős jelenetig, már olyan átkozottul hideg volt a víz, hogy képtelenség volt közeli felvételeket készíteni a lila szájú, didergő párról.
Aztán ott van a másik ikonikus nagyjelenet, amikor Swayze leugrik a színpadról. Megvan? Nos, a felvétel során vagy 14 alkalommal kellett levetnie magát. Emlékszel, mit meséltem a térdéről? Szegénynek tényleg emberfeletti önuralomra volt szüksége, hogy újra és újra a mélybe vesse magát. Főleg, hogy az erdei jelenetben, ahol egy farönkön sétafikál, nem volt hajlandó dublőrt használni, és persze le is esett a mélybe…
Végül azért sok viszontagság után csak elkészült a mozi, Eleanor és csapata pedig izgatottan mutatta meg Aaron Russo hollywoodi nagyágyúnak az első vágott verziót. Tudták, ha neki tetszik, nyert ügyük van.
Amikor pedig Russo végignézte a filmet, csak ennyit mondott: „Égessétek el a negatívokat.”
Ekkor – utolsó dobásként – levetítették egy ezerfős tesztközönség előtt. És a nézők szabályosan megőrültek érte.
Ennyi döccenő után: egy kis világsiker!
A filmet hivatalosan 1987. augusztus 21-én mutatták be, és azonnal elsöprő siker lett, mindenki imádta, és mindenki táncolni akarta a számait. A zenéjét tartalmazó albumot 32 millió példányban adták el, a Time of My Life Grammyt és Golden Globe-ot is nyert. A Dirty Dancing volt az első olyan mozifilm, amiből több mint egymillió példányban adtak el videókazettát. Sokak szerint a zene az, ami a film páratlan sikeréért felelős, Swayze azonban úgy nyilatkozott, azért lett ennyire szerethető, mert tele van szívvel.
Utóhatások
A Vestront azonban ez a sikercsillag önmagában nem tudta megmenteni, a nagy dobás után csupa Zs kategóriás filmet készítettek, majd 1992-ben végleg le is húzták a rolót.
A tó kiszáradt (aminek következtében viszont megtalálták egy 1921-ben, horgászás közben eltűnt férfi csontvázát, cigarettatárcástul).
Mountain Lake Lodge igyekszik azóta is annyi bőrt lehúzni a Dirty Dancingről, amennyit nem szégyell: évente ezrével látják vendégül a mozi rajongóit. Nemcsak Baby kabinját tekintheti meg a nagyérdemű, de fotózkodhat a híres „senki nem ültetheti Babyt a sarokba” asztalnál (ami ugye technikailag nem sarok, hanem egy oszlop, de ezen igazán ne akadjunk fenn). De 2008-ban és 2009-ben még két realityshow-t is forgattak a helyszínén, Dirty Dancing: The Time of Your Life címen, amelyben táncosok versengtek egymással egy egy évre szóló Los Angeles-i táncügynökséggel való szerződésért.
Eleanor a Dirty Dancing sikere után még egy táncos film forgatókönyvét megírta Let It Be Me címmel, Jennifer Bealsszel és Campbell Scott-tal a főszerepben.
A filmmel járó sikert és hírnevet azonban Jennifer Grey nem igazán tudta kiélvezni. 1987 augusztusában ugyanis, két héttel azelőtt, hogy a Dirty Dancing letarolta volna a fél világot, annak a bérelt BMW-nek az anyósülésén utazott, amit a sofőr Matthew Broderick átkormányozott a szemközti sávba, és ami így tragikus módon belecsapódott egy szembejövő autóba. A Volvo két utasa, egy anya és a lánya, életét vesztette. Bár nem Jennifer vezetett, az ütközésben szerzett sérülései, és a heves lelkiismeret-furdalása olyan súlyos volt, hogy egy időre még a színészi pályát is otthagyta.
Fiala Borcsa
Források: The Movies That Made Us (Netflix) és ITT, ITT, ITT
