Rácz Laura Rebecca/WMN: „Arra gondoltunk, hogy csinálunk néhány előadást, amikben azok lehetünk, akik vagyunk. Arról beszélünk, ami nekünk fontos” – olvasható társulatotokról Facebook-névjegyetekben.

Sárközi-Nagy Ilona: Az első szervező erő egy verses előadás volt. Szerettünk volna költőnők verseiből olyan női előadást létrehozni, ami személyes és azokat a témákat boncolgatja, amelyeket az akkori életkorunkban fontosnak tartottunk. Ebből lett a Verslábak neccharisnyában. És miközben ezt létrehoztuk, elkezdett kialakulni egy másik előadás, a Szomjas férfiak sört isznak helyettem, amit már saját írásokból alkottunk meg. Az alkotási folyamat alatt egy társulat lettünk.

Azt vettük észre, hogy van négy teljesen különböző nő, aki mégis tud együtt dolgozni és egymásra olyan hatással lenni, hogy abból valami értékes szülessen. Minden különbözőségünk és hasonlóságunk összeadódik, és az energiák valami jó felé mennek.

R. L. R./WMN: Ismertétek egymást korábbról?

Szirmai Melinda: Igen, Ilonával és Marával osztálytársak voltunk a Kaposvári Főiskolán, Judittal pedig, aki az SZFE-n végzett, még az Új Színház Stúdiójából ismertük egymást. A társulat alapja a köztünk lévő barátság.

Tarr Judit, Dobra Mária, Sárközi-Nagy Ilona és Szirmai Melinda a Verslábak neccharisnyában című előadásban – Fotó: Szkárossy Zsuzsa

R. L. R./WMN: Tehát akkor nem az történt, hogy elhatároztátok, márpedig ti négyen alapítotok egy társulatot.

Dobra Mária (Mara): Nem, sőt eredetileg több színésznővel is leültünk erről gondolkodni, de a Verslábak neccharisnyában bemutatójára már csak mi négyen maradtunk.

R. L. R./WMN: A Szex és New York jutott eszembe, de a létszám ezek szerint véletlen.

Tarr Judit: A különbözőség talán így tud leginkább kirajzolódni. Kettő még kevés.

Sz. M.: A három meg még nem reprezentatív. (nevetés)

D. M.: Nem volt benne tudatosság, de ha belegondolunk, tényleg a négy az, ami már működőképes.

Sz. M.: Valószínűleg a Szex és New York alkotói is tudták ezt. Annyit az előzményhez még elmondanék, hogy volt egy verses előadás, amiben szerepeltünk Judittal, Marával és egy másik színésznővel, Csépai Eszterrel. Ez olyan versekből állt, amelyek kedvesek voltak a szívünknek, javarészt férfi költők művei. Miközben ezt játszottuk, elkezdett bennünk motoszkálni, hogy nőkhöz nyúljunk. (kollektív nevetés)  Szóval, hogy csináljunk egy estet csak költőnők műveiből, de bizonyos témákkal kapcsolatban nem találtunk kellő anyagot.

R. L. R./WMN: Például?

S.-N. I.: Szexualitás és férfiakhoz való viszony.

T. J.: Kiderült, hogy mindig is írtunk, valamelyikünk már hatévesen, ezeket vettük elő.

R. L. R./WMN: Szóval, kikerültek a versek a fiókból.

D. M.: Igen.

Rossz általánosítás, de míg férfiaktól olvastunk olyan műveket, amelyek ki mernek mondani dolgokat, inkább azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb műben túlságosan finoman fogalmaznak. Kiderült, hogy nálunk, nőknél több a tabutéma.

R. L. R./WMN: Az E-Mancik név többféle asszociációra ad lehetőséget. Ki volt az ötletgazda, és miért pont ez lett a nevetek?

T. J.: A nevünket Máthé Zsolttól kaptuk, aki két előadásunkat is rendezte: a Szomjas férfiakat és a Válogatáskazit. (Válogatáskazi – avagy szomjas fiúk tolják a kakaót – a szerk.) Ő lökdösött bennünket a társulati lét megfogalmazásába, neki mutattuk meg először az általunk összeállított anyagokat.

S-N. I.: Az „E” azért lett, mert nagyon sokat dolgoztunk neten, elsősorban elektronikus úton tartottuk a kapcsolatot, és ez a mai napig így van.

Sz. M.: A „Manufaktúra” pedig egyértelműen azért lett, mert nálunk minden szöveg self-made.

D. M.: Kézimunka. (nevetés)

Sz. M.: A szexuális áthallást egyáltalán nem bánjuk. (nevetés)

T. J.: Az E-Mancik nekem azért is tetszik, mert több jelentésrétege van.

A Válogatáskazi – avagy szomjas fiúk tolják a kakaót című előadásban – Fotó: Klara Margitay Photography

R. L. R./WMN: Pont ez érdekelne. Nők vagytok, a verselőadás is női szerzők műveire épül, és a többi előadásotok is női témákat boncolgat. Azokra, akik ilyen kérdésekkel foglalkoznak, nagyon könnyen sütik rá pejoratív felhanggal, hogy feministák, vagy inkább: feminácik vagy emancipuncik.

D. M.: Egyszer így konferáltak fel minket.

T. J.:

Igen, én viszont inkább azt hallom, hogy ez egy bátor névválasztás, mert van benne önirónia, az előadásainkra egyébként is jellemző az ironikus felhang. Ha valaki látta egy előadásunkat, annak ez nem lesz többé kérdés.

Sz. M.: Ha valaki csak úgy látatlanban nyilatkozik, akkor lehet, az jut eszébe, hogy ez valamilyen feminista manifesztum.

R. L. R./WMN: De akkor nem is beszélhetünk feminizmusról, feminista manifesztumról?

S-N. I.: De, mert közben magunkról beszélünk, és fontosnak tartjuk, hogy a női létből minél több réteget megmutassunk.

Sz. M.: De nem vagyunk férfigyűlölők.

T. J.: A feminizmus nem is azt jelenti.

Sz. M.: Persze, csak ennek a szónak a jelentése is alapvető változáson ment át az utóbbi években.

T. J.:

Fontos, hogy akkor most kimosdassuk ezt a szót, és azt erősítsük, ami ennek a pozitív része. Egyikünk sem gondolja támogatandónak a szélsőségeket.

S-N. I.: Tehát nem vagyunk feminácik.

T. J.: Ugyanakkor az emancipáltság egy rendkívül fontos dolog.

Fotó: Piti Marcell

R. L. R./WMN: Körvonalaznátok, ez pontosabban mit jelent számotokra?

S-N. I.: Például azt, hogy a szexualitásról lehessen beszélni. A női szexualitásról. Mert míg ez a férfiversekben simán megjelenik akár az iskolai tananyagban is, női szerzőktől csak elvétve találkozik vele az átlagolvasó. Mi pedig egy csomó mindent ki merünk mondani.

D. M.: Konkrétan segíthetnek is az előadásaink, mert kapcsolódni lehet hozzájuk, tükröt tartanak.

S-N. I.: Igen, lehet érzésekről beszélni, akár a szégyenérzetről is.

T. J.: Azt fogalmazzuk meg, ami velünk történt, hiszen az az első kézből való élmény. Ha ezeket a személyes dolgokat mondjuk el, azt gondoljuk, hogy a nézők is jobban meg mernek nyílni.

Sz. M.: És ezért nem lehet azt mondani, hogy általánosan feminista vagy emancipációt akár csak hirdető előadásokat csinálunk. Nem arról van szó, hogy meg akarunk fogalmazni bármi egyetemes dolgot ezekkel kapcsolatban.

Az, hogy beszélünk magunkról, mert úgy érezzük, ehhez jogunk van, ez önmagában az az emancipáltság, amiért a szó szoros értelmében nem küzdünk ugyan, de amit alapvetőnek gondolunk.

T. J.: De, szerintem mondhatjuk, hogy küzdünk, mert azért játsszuk ezeket az előadásokat, hogy ily módon a nézőinket is segítsük, és rávilágítsunk arra, hogy ezek fontos dolgok, ezekről kell beszélni. A nézőnek feljönnek a saját élményei, és arra jut, de jó, hogy ezt kimondjátok, mert akkor én is.

A Válogatáskazi – avagy szomjas fiúk tolják a kakaót című előadásban – Fotó: Klara Margitay Photography

R. L. R./WMN: Még mindig nem magától értetődő, hogy egyáltalán szóba lehet hozni ezeket?

D. M.: Szerintünk nem. Az első évben konkrétan félsz volt bennünk, amikor játszottuk a Szomjas férfiakat. Vidékre is elvittük, idős közönség elé, és be voltunk szarva, hogy milyen lesz a fogadtatása. Éreztük, hogy ez annyira más, annyira új és annyira más hangon szólal meg.

T. J.: És meglepő volt, hogy pont az idősebb korosztály vette sokkal lazábban. Emlékszem egy előadásra, amelyre beültek hatvanas párok…

S-N. I.: …És rendkívül jól szórakoztak.

Sz. M.: Pedig ez egy hagyományosan konzervatív városban történt. Soha annyiszor nem tapsoltak vissza minket, mint akkor. Bár volt olyan, amikor mintha megállt volna a kés a levegőben egy-egy csúnya szónál.

T. J.: De aztán megszokták.

D. M.:

Mert ez nem öncélú. Nálunk semmi nem öncélú magamutogatás. Nem általánosságban akarunk például a szexről beszélni, mert az kit érdekel?

T. J.: De mivel a saját, konkrét történeteinket mondjuk el, hitünk szerint azok általánossá tágulnak.

Sz. M.: Így a nézők a történetekben magukra ismerhetnek. Legújabb előadásunkban, a Válogatáskaziban férfiak számára is ismerős motívumok jelennek meg, holott azt is női, vagyis kislány szemszögből közelítjük meg. Ebben a gyermek- és kamaszkor feldolgozása az univerzális.

A Válogatáskazi – avagy szomjas fiúk tolják a kakaót című előadásban – Fotó: Klara Margitay Photography

R. L. R./WMN: Kik ülnek be az előadásaitokra? Milyen a közönségetek összetétele?

Sz. M.: Több a nő, de ez valószínűleg más színházakról is elmondható.

T. J.: Általában hatvan–negyven százalék lehet az arány a nők javára.  Ami a korosztályt illeti, harminctól fölfelé a jellemző. Nagyon fiatalok ritkán jönnek.

Sz. M.: A darabjaink hírét szájról szájra viszik, szinte semennyi promóciója nincs az előadásainknak. Emiatt az azonos korosztályban terjed jobban a hírünk.

A húszas generáció például nem tud olyan felszabadultan szórakozni, mint a harmincasok vagy az idősebbek.

D. M.:

Ez a tapasztalat még hiányzik az életükből. Nem feltétlenül tudják beazonosítani, hogy miről van szó.

S-N. I.: És pont az iróniát nem érzik belőle.

R. L. R./WMN: Van menedzseretek?

S-N. I.: Nincs.

R. L. R./WMN: És főnök?

S-N. I.: Nincs.

T. J.: Ez egy bázisdemokratikusan működő társaság.

Fotó: Márton Balázs

R. L. R./WMN: Mindent saját zsebből finanszíroztok?

D. M.: Igen. Visszük az előadásainkat vidékre is, és a megvásárolt jegyekből azért van bevételünk.

Sz. M.: Szerepelünk fesztiválokon is.

T. J.:

A fellépéseinket szinte soha nem mi kezdeményezzük. Minket inkább úgy találnak meg és karolnak fel.

S-N. I.: A pandémia sok tervünket elsodorta, pedig jobban be akartunk robbanni a köztudatba. De azért tegyük hozzá, hogy két előadásunkra, a Lenni vagy nem-re és a Válogatáskazi-ra nyertünk némi pályázati pénzt is. Nem sokat, de azért többet a semminél.

Sz. M.: A Lenni vagy nemnek (O. Horváth Sári darabja – a szerk.) egyébként nagyon jó volt a promóciója is. Két előadás után viszont leállt minden, a befektetett pénz és energia gyakorlatilag kilyukadt, mintha mi sem történt volna.

D. M.: Az a tervünk, hogy a járványhelyzet megszűnése után tartunk egy igazi nagy, vírusmentes és telt házas bemutatót.

R. L. R./WMN: Hogyan dől el, hogy milyen témát állítotok színpadra?

Sz. M.: Mára kialakult a munkamódszerünk. Habár különbözőek vagyunk, de ebben nagyon egy húron pendülünk: érezzük, hogy melyik a jó szöveg, melyik az, amelyik hosszú vagy éppen kevés. Ebben egyet szoktunk érteni.

D. M.: Meg abban, hogy arról szól-e, amiről éppen beszélni akarunk. Általában a témafelvetésben is megvan az egyetértés közöttünk.

S-N. I.: A Szomjas férfiaknál a legtöbb szöveget Melinda írta, a Válogatáskazinál meg Juci.

Fotó: Gulyás Dóra

R. L. R./WMN: Tehát az alkotás folyamatába nem engedtek be senkit, a szöveget, ami színpadra kerül, kizárólag ti írjátok. A színpadra állításban vannak állandó alkotótársaitok?

Sz. M.: Máthé Zsoltot már említettük, ő bábáskodott afölött, hogy a két említett saját előadás létrejöjjön. A látványvilágban és a dalszövegek írásában is segített, továbbá hasznos ötleteket adott a dramaturgiához. Az új előadásunkba is írt két dalt.

T. J.: Nyitrai László zeneszerző tulajdonképpen szintén a társulat tagja, önzetlenül, rengeteget dolgozik nekünk.

R. L. R./WMN: Az, hogy hol játszotok, hogyan dől el?

S-N. I.: Helyzetfüggő. Az RS9 és Lábán Kati például sokat segít nekünk. Kati csodálatos nő, az RS9 pedig egy nyitott befogadószínház. Már harmadjára fordulunk meg ott.

D. M.: A Magvetőt is megszerettük.

T. J.: A helyszínek is úgy alakulnak, hogy valamelyikünk dolgozik valahol és beajánlja a közös előadásunkat, amit aztán ott megszeretnek.

Sz. M.: Egyszer megnézett minket Gáti Oszkár, meghívott magához, és azután rendszeresen játszhattunk nála Győrben, a Menház Színpadon.

D. M.:

Vannak pártfogóink, akik megszeretnek minket és önzetlenül visznek tovább.

R. L. R./WMN: Szerintetek ez miért van?

Sz. M.: Szerintem azért, mert például Nyitrai Laci is az első perctől fogva hisz abban, hogy amit csinálunk, az jó. Ott ül végig a nyolcvanadik Szomjas férfiak-előadáson is, és még mindig lelkes.

T. J.: Néha még most is felnevet, és bemondja, hogy: „Ez kurva jó.” (nevetés) Igen, sokat kapunk. Azért nekünk tényleg jó. (nevetés)

R. L. R./WMN: Privátban is összejártok?

T. J.: A barátság és a társulat annyira összefonódott, hogy már nem is tudom szétválasztani, mi a privát és mi nem. A próba az persze próba, de abban is benne van a magánélet, és hát mi a magánéletünkből dolgozunk.

Sz. M.: Gyakorlatilag már-már családtagnak számítunk egymás életében.

R. L. R./WMN: A sztereotípiák szerint női közösségben gyakran felüti a fejét féltékenység, veszekedés, szurka-piszka.

D. M.: Nálunk is. (nevetés) Vannak összezördüléseink és odacsapásaink, és mindig valakinek elege lesz. Borulnak bilik.

T. J.:

Mint egy családban, ott is hiába szeretik egymást nagyon, összevesznek az emberek.

Sz. M.: Azért is jó, hogy négyen vagyunk, mert így valaki mindig magára vállalja a békítő szerepét.

T. J.: Ezek bár éles konfliktushelyzetek, de nem mérgesednek el. Azt sosem hagyjuk.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

R. L. R./WMN: Odáig nem sodródtatok, hogy azt mondtátok volna: hagyjuk abba ezt az egészet?

T. J.: De, én többször mondtam ilyet.

R. L. R./WMN: Hirtelen felindulásból?

T. J.: Akkor mindig azt gondolom, hogy nem folytatom.

R. L. R./WMN: És mi az, ami miatt mégis meggondolod magad?

T. J.: Nem is tudom, valami mindig átbillent.

Sz. M.: Be van írva a naptárába a következő előadás. (nevetés)

S-N. I.:

Ha mélyponton vagyunk, de játszunk egy Szomjast, utána mindig azt érezzük, ez milyen jó. De jó együtt játszani, ezt az előadást csinálni! És akkor eljön az a pont, hogy tök mindegy, mi volt, csinálni kell tovább.

T. J.: Mint egy szerelemben, ha szakítasz, azt halálosan komolyan gondolod, de aztán újra összetalálkoznak a tekintetek.

R. L. R./WMN: A Lenni vagy nem című darabot a KV Társulattal, Herman Flóra és Róbert Gábor vendégjátékával állítottátok színpadra. Kinek az ötlete volt, és mi adta a motivációt?

T. J.: Ilona ötlete volt.

S-N. I.: Fontosnak tartottam, hogy a gyerekvállalás valamilyen formában megjelenjen nálunk is. Megmutattam a lányoknak, és egyetértettünk abban, hogy szeretnénk megcsinálni.

R. L. R./WMN: Miért éreztétek fontosnak?

S-N. I.: Kevés darab szól a gyerekvállalásról. A Verslábakban egy picit előkerül meg a Szomjas férfiakban is, de az, hogy erről mi írjunk egy egész darabot, nem merült fel. Nagyon tetszett, hogy ennyiféle karakter megjelenik benne.

Sz. M.: És nagyon izgalmasnak találtuk a szerkezetét is.

A Válogatáskazi – avagy szomjas fiúk tolják a kakaót című előadásban – Fotó: Klara Margitay Photography

R. L. R./WMN: A Lenni vagy nemre építettetek egy komplett rendezvényprogramot kerekasztal-beszélgetés-sorozattal, amelynek a Gyerek-kell címet adtátok. Az anyaság, az örökbefogadás és a tudatos gyerekmentesség kérdéskörét járjátok körbe.

T. J.: A beszélgetéssorozattal azokat a témákat szeretnénk még jobban körbejárni, amelyeket felvet a darab. Nagyon sok fontos dolog felmerül az előadásban, és arra nincs idő, hogy ezeket elmélyülten kifejtsék az egyes történetszálak.

S-N. I.:

Egy kommentháborús világban, ahol nagyon könnyen sütünk bélyegeket egymás homlokára és pillanatok alatt tudunk iszonyatosan megbántani másokat egy odavetett mondattal, fontosnak éreztük, hogy felmutassunk történeteket, beszéljünk élethelyzetekről.

Hiszen annyi minden lehet amögött, ha valakinek nincs gyereke. Lehet, hogy volt több vetélése. Odavágunk valamit, és fogalmunk sincs arról, mit okozunk ezzel. Vagy lenézünk nőket csak azért, mert azt választják, hogy háztartásbeliek és gyereket nevelnek.

D. M.: A projekt egyébként Urbanovits Kriszta ötlete. Létező színházi pályázat előadásokat kihangosítani. Fókuszálni, ránagyítani problémákra, és kibontani a témákat.

S-N. I.: Nagyon fontos az érzékenyítés, a gyerektémában is.

T. J.: Egyáltalán beszélgetni fontos, hogy mindenki elmondhassa a saját tapasztalatait és legyen lehetőség ezek kicserélésére. Ettől biztosan többek leszünk.

Rácz Laura Rebecca


Az E-Mancik és a KV Társulat közös programsorozata, a Gyerek-kell utolsó beszélgetésére – amelyben az interjú szerzője is részt vesz – még ti is benevezhettek, mert ma este 19 órakor lesz a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház Facebook-oldalán. A témája pedig a tudatos gyerektelenség lesz.  

 

Kiemelt kép: Sin Olivér