Jeremy Irons élete játék a színekkel (igaz, ő inkább tapintani szeret, mintsem nézegetni)

–

Hetvenkét éves, és barázdák szabdalják az arcát. Jól áll neki, de nem ez a lényeg szerintem. Inkább az, hogy a tekintete a régi. Mindegy, hány éves, hatással van és lesz is az emberre, már ha épp hatással akar lenni, mert meggyőződésem, hogy tud egészen észrevétlen is maradni, ha olyanja van.

És el is érkeztünk az első ellentmondáshoz vele kapcsolatban.

Vagy inkább, így pontosabb, az első komplementer színpárjához.

Világfi, millió helyen forgatott (Magyarországon is fél évig élt, amikor a Borgiák című sorozat készült), szívesen, élvezettel és frappánsan nyilatkozik, fesztiválokra jár, imád csavarogni, motorozni, emberekkel ismerkedni, igazi társasági lény. Néha viszont besokall, és bezárkózik írországi kastélyába. No, az csuda egy hely (itt nézhettek képeket az otthonáról), miután megvásárolta, hat évig alakítgatta, míg kedvére való nem lett. Szenvedélyes lakberendező ugyanis, amatőr restaurátor, és régóta gyűjti a műtárgyakat, régiségeket, ez az egyik passziója.

Az öltözködésére is nagyon kényes. Nála a bohém trehányság is gondosan megkomponált. Mindenkori aktuális ruházatának kötelező kelléke a feltűnő sál, és a pecsétgyűrű a kisujján, amit a filmekben is visel, apai öröksége amúgy. De egy Koltai Lajossal készült interjúban olvastam, úgy emlékszem, hogy Irons egy alkalommal cilindert viselt egy olvasópróbán, amit akkor nyom a fejébe saját bevallása szerint, amikor különösen jó kedve van.

Filmszerepei, visszafogott játéka, manírmentessége, híres orgánuma (amit akkor is szívesen hallgatna az ember, ha egy utcajegyzéket olvasna fel) is ráerősít a vele kapcsolatos sztereotípiára: Irons egy gavallér.

Nyilván az is tud lenni, de hűvösnek, fegyelmezettnek és szenvedélymentesnek semmiképpen sem mondható. Mindig szabatosan fogalmaz, jó a humora, udvarias és kedves, ám sokszor elragadja a hév (látom magam előtt a sajtósát, ahogy kapkodja időnként a nyugtatókat a színfalak mögött), ha szóba kerül valamilyen számára fontos társadalmi ügy, a politika, esetleg a nők és a házasság.

Több mint három évtizede együtt él a feleségével, Sinéad Cusackkel,

aki szintén színész. (Álljunk itt meg egy pillanatra: egyidősek, ám korábban lett a színpad sztárja, mint Irons, aki szintén színházban kezdte a karrierjét – illetve korábban utcazenészként –, tagja lett a Royal Shakespeare Companynak, és filmes sikerei ellenére sem hagyta el a színpadot egészen soha. Kedvenc karaktere pedig II. Richárd.)

Ironsnak van két közös gyereke Sinéad Cusackkel, két igen sármos művész: Sam portréfotós (klasszak a képei, itt megnézheted őket), Max pedig szülei és anyai rokonai nyomdokaiba lépett, színész lett, Szabó István filmjében, a Csodálatos Júliában debütált egyébként, amelyben az apja is játszott.

Szóval adott egy jó hosszú házasság, egy szép-tehetséges-elegáns pár, két klassz felnőtt fiú, jó rájuk nézni a fotókon. Viszont Irons nem fél beszélni arról, hogy a tökéletes felszín alatt nagy drámák zajlottak náluk is.

Ott van például az ő csapodársága. Sokszor felreppent, hogy nem bír ellenállni a nőknek. Mondjuk, aki látta a Végzet című filmet, most nem csodálkozik. (Juliette Binoche ki is akadt, hogy partnere milyen rámenős volt az ágyjelenetekben, de Irons szerint kolléganője csak rossz passzban volt, nem vette a lapot, mert épp szakított a szerelmével, aki rosszul bánt vele – na azért ez nem éppen „píszi” válasz, Mr. Irons, a sajtós, gondolom, a szívéhez kapott ismételten.)

Hogy hűtlen lenne a feleségéhez, azt sosem ismerte el nyilvánosan

 – bár azt sokszor emlegeti, hogy nagyon bonyolult dolog a házasság, az övék is –, azt pedig kimagyarázza, ha rajtakapják itt-ott, amint összebújik valakivel, aki nem a felesége. (Ironsék házassága kedvelt, szaftos pletykatéma állítólag a sztárvilágban.) Szereti hangoztatni, hogy nagyon „taktilis típus”, azaz imádja megérinteni az embereket, és ha neki tetszik valaki, akkor bizony nem tud parancsolni a kezének, ami bizony olykor a nők fenekére téved, nehogy már ez baj legyen, szerinte egy nő ép önértékeléssel ezen nem akad fenn. (A sajtósa, gondolom, ezen a ponton követett el harakirit.)

A feleség hallgat, nem tereget, és azt is elviseli (vagy örül neki, ki tudja), hogy férje egyedül pihenget az írországi kastélyban, míg ő inkább Angliában marad. Korábban is így éltek, Irons mesélte egy interjúban, hogy a gyerekeik nagyon sokat voltak egyedül, illetve a nevelőnővel, mert a szülők életének középpontjában leginkább a színpad és a forgatások voltak. Mind a két srác tizenegy évesen bentlakásos iskolába került – apjuk, mondjuk, már hétévesen, szóval ő is hamar kipottyant a családi burokból.

No de visszatérve Sinéad Cusackra, Irons feleségére: még a házasságuk előtt, húszéves korában szült egy gyereket, egy nős, jóval idősebb színészkolléga ejtette teherbe, de a kisfiúról lemondtak mind a ketten, így örökbe adták a babát.

Richard Boyd Barrett csak felnőttkorában tudta meg, hogy ki az igazi édesanyja. Hétköznapi emberek, egy könyvelő–varrónő házaspár nevelte fel. Felvette a kapcsolatot Sinéad Cusackkal, aki elismerte az anyaságát, és a későbbiekben támogatta fia kampányát, Boyd Barett ugyanis politikus lett, az ír parlament tagja.

A közélet amúgy nagyon érdekli Ironst is, és nem csak családi viszonylatok kapcsán. Folyton hallatja a hangját, radikális szabadgondolkodó, kritizálja a kapitalizmust, a szegények és gazdagok közti egyre mélyülő szakadékot, Trumpot és a Brexitet, és odaáll egy csomó nemes ügy mellé. Állatvédelem (imádja az állatokat, saját kutyáit megnézheted ITT), melegjogok, beteg gyerekek segítése, börtönviseltek lelki rehabilitációja, Free Tibet mozgalom, halálbüntetés eltörlése, kulturális ügyek: széles a repertoár.

Irons a vásznon is nagyon sokféle. Hiteles akkor is, ha ő a jófiú, de a fő gonosz karaktere se okoz gondot neki. Meg se kell szólalnia, a testtartása, a tekintete mindent elmond a figuráról, akit épp alakít. Azt vallja, nem az a lényeg, hogy megtalálja-e magában a figurát, hanem hogy megérti-e a motivációit, történetét. Ő nem ás, ő boncol. 

Apropó, boncolás, emlékeztek David Cronenberg filmjére a Két test, egy lélekre?

Irons egy zseniális-őrült ikerpár mindkét tagját eljátssza benne. Nem egy habkönnyű, szombat esti mozi, de újranéztem, mert nagyon érdekes figyelni benne Ironst. Mind a két férfit ő alakítja, mégis, a történet bizonyos pontjain alig hasonlít egymásra a két testvér (és nem a maszkmesterek érdeme ez ezúttal, hanem a színészi játéké), máskor meg nem tudod megmondani, épp melyiküket látod, míg aztán a végére, szétválásukban lesznek egészen egyformák, de nem lövöm le a poént, hátha nem láttad a filmet. Még csak annyit, rengeteg munkája közül Irons erre a legbüszkébb. És nem arra a filmre, amely világhírűvé tette (A francia hadnagy szeretője) vagy arra, amiért Oscart kapott (Claus von Bülow megformálásáért Barbet Schroeder A szerencse forgandó című filmjében).

A másik két kedvence saját magától a Golden Globe-díjat hozó A misszió és a Lolita.

Akárcsak a Nabokov-regény, a filmadaptációk (Kubrick és Lyne munkái, utóbbiban szerepel Irons) is botrányt kavartak, pedofil propagandának tekintik sokan. Mások meg imádják a történetet, hogy mást ne mondjak, Irons Humbertje vagy fél tucat nőismerősömnek volt már borítóképe a Facebookon…

Úgy tűnik, ahogy a professzor nem tudta kivonni magát Lolita hatása alól, a rajongók Ironsszal vannak hasonlóképpen. Szerencsére nem kell nélkülözniük kedvencüket, a színész, hiába telnek az évek, igen aktív. Az HBO-n nézhető meg például egyik utolsó munkája, az a 2019-es sorozat (Watchmen), amely Alan Moore magyarul is megjelent kultikus képregényét dolgozza fel, és amelynek egyik főszerepét kapta.

Azt mondta egyszer Larry Kingnél, hogy számára a legijesztőbb dolog a világon a tétlenség. Szerencsére ettől nem kell tartania.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Borja B. Hojas/WireImage