Az amazonok tényleg levágták a mellüket? – Wonder Woman ősanyáinak nyomában

–

Kezdjük a legendával: kik voltak eszerint az amazonok?

Nők, akik férfi módjára harcoltak. Háborúztak, uralkodtak, és csak akkor keveredtek férfiakkal, például hadifoglyokkal, szolgákkal, ha utódokat szerettek volna. A lánygyerekeket felnevelték, a fiúkat megölték, vagy az apákhoz küldték őket, ha még életben voltak az apák egyáltalán.

A görög mitológiában fel-felbukkannak az amazonok, Héraklésznek például meg kellett szereznie az amazonok királynőjének, Hippolütének az övét, a szent ereklyét, amelyet népe az ősapától, Árész hadistentől kapott egykor. Héraklész sikerrel járt, megölte Hippolütét.

Az amazonok sorsa már csak ez a mitológiában, ellenpontozzák a macsókat, ám hiába félelmetesek és küzdenek tigrisként, a görög férfiak, ha nagy véráldozat árán is, de végül mindig legyőzik őket. Vagy ágyasok lesznek belőlük, mint Antiopéból, akit Thészeusz rabolt el. Az amazonok vissza akarták szerezni királynőjüket, de hiába dúlták fel Attikát, az athéniak végül felülkerekedtek „persze”.

Az amazonok a trójai háborúval kapcsolatos mítoszokban is felbukkannak, részt vesznek Pentheszileia királynő vezetésével a trójai szövetségben. A harcokban Akhilleusz halálra sebezi Pentheszileát, a királynő meghal, és ekkor egy drámai csavarral Akhilleusz beleszeret a halott királynőbe.

Az amazonok nemcsak a történetírókat ihlették meg, hanem a művészeket is, rengeteg ókori festett vázán láthatók, legtöbbször Héraklész társaságában. Pheidiasznak is volt egy gyönyörű szobra, a Sebesült amazon, amelyet római másolatokból ismer az utókor.

De vajon kik voltak a mese mögött?

És mi közük van az Amazonas folyóhoz? Talán indiánok?

Nem, bár a folyót tényleg az amazonokról nevezték el. Történt ugyanis, hogy Francisco de Orellana XVI. századi spanyol felfedező Eldorádót kereste Dél-Amerikában, és amikor elérték emberei a ma Amazonasnak nevezett folyót, indián asszonyok támadtak rájuk. Hogy aztán V. Károly király hivatalosan is ezt a nevet adta a folyónak, az az ókori harcos nőkre való asszociáció miatt történt.

Úgy harminc éve tudható, hogy az amazonok eredetileg és a valóságban a Kelet-Európában és Nyugat-Ázsiában élő lovas törzsek (összefoglaló néven szkíták) asszonyai lehettek, akik kalandozásaik során „megismerkedtek” az ókori világ népeivel Egyiptomtól Hellászig, így biztosítva helyet maguknak a görög történetírásban – és a mitológiában.

A '90-es évek elején Renate Rolle és Jeannine Davis-Kimball archeológusok kutatásai nyomán derült fény egy csomó mindenre az „amazonokkal” kapcsolatban. Az uráli sztyeppéken találtak sírokat, ezer harcosét, akiknek egyharmada nő volt. Páncélszerűség, fegyverek és vadászeszközök hevertek körülöttük is, akárcsak a férfiak körül. Az egyik nő csecsemőt szorított magához, ám a csontok bizonyították, hogy harcos volt, mégpedig íjász. De tőre is volt, nemcsak tegeze, nyilai.

A csontvázakat vizsgálva meglepte a kutatókat, hogy milyen magasak voltak ezek a harcos asszonyok, átlagosan 168 centisek, ami abban a korban és abban a populációban kifejezetten magasnak számított. A nők lábcsontjain is látszott, hogy nemcsak a férfiak lovagoltak rendszeresen gyerekkoruk óta.

Ha korábban fegyvereket találtak egy ásatásnál, mindig azt feltételezték, a férfiakhoz tartoztak azok a fegyverek. De a modern kutatások lehetővé teszik, hogy DNS-vizsgálatot is végezzenek a kutatók, és bizony időnként kiderül – mint az előbb említett sírok esetében is –, hogy a fegyvereket nők használták.

A tetemek ráadásul azt is igazolják, hogy nem legyilkolták ezeket a nőket, hanem kemény harc közben szerzett sérülésekbe haltak bele.

Lándzsa és ékszerek

Van egy másik nagyon érdekes lelet is a témakörben: fegyverekkel együtt temettek el nőket a Voronyezsi területen található Gyevica falu mellett, a Don folyó középső folyásánál. A sírban négy nő maradványait találták meg, akik nagyjából 2500 éve haltak meg. A DNS-ek alapján egy család három generációját alkothatták. A legfiatalabb lány 12-13 éves lehetett, volt két fiatalasszony és egy negyedik nő, aki 45-50 éves volt, amikor megölték. A sírokban találtak vastőrt, nyílhegyet, borjúcsontokat, két lándzsát – és ékszereket. Az egyik holttestet lovagló ülésben temették el, mintha kedves lován ülne épp.

A szkíta lovas népeket (azon belül is a szauromatákat) az i.e. V. században a történetíró Hérodotosz az amazonok leszármazottainak nevezte. A valóságban ezek a nomád törzsek eredetileg Irán területén éltek, innen vándoroltak át Oroszország déli részére és Ukrajnába az i. e. VIII. század körül.

Elsőként szelídítettek lovakat a világon, és tökélyre fejlesztették a lóhátról nyilazást mint harcmodort. Ezt a lányok és a fiúk is megtanulták. Meglehetősen zaklatott életformájukból adódóan a nőknek is ki kellett venniük a részüket a hagyományosan férfiasnak tartott tevékenységekből, úgymint portya és vadászat.

Hérodotosz azt írja, hogy a szkíta nők együtt vadásztak a férjeikkel, ugyanúgy öltöztek, mint ők, és nem mehettek férjhez addig, amíg meg nem öltek egy férfit a csatamezőn. Hogy ez utóbbi igaz-e, nem tudni, de az biztos: a szkíta nők kiváló harcosok voltak.

Más jegyekben viszont nem hasonlítanak a mítoszok amazonjaira.

Nem éltek magukban, férfiak nélkül, és a mellüket sem iktatták ki a harc érdekében.

A mell levágása csupán egy 2500 éves mese, állítja egy Adrienne Mayor nevű stanfordi történész-amazonkutató. Már az ókori görög művészeti alkotások is ellentmondanak ennek a hiedelemnek, hiszen az ábrázolásokon az amazonoknak mindig két melle van.

Sztrabón, görög földrajztudós pedig 2500 éve papírra vetette, hogy értesüléseit – miszerint az amazonok megcsonkították magukat a harc érdekében (valamint az is, hogy a férfiaktól távol élnek, és kizárólag a lánygyermekeket nevelik fel) – talán csak a fantázia szülte.

Vagy a korabeli férfiak félelme-viszolygása ezektől a szabad és erős, pusztában élő asszonyoktól?

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT és ITT   

Kiemelt képünk ilusztráció: Jelenet a Wonder Woman (2017) című fimből