„Nincs jobb megoldás: le a föld alá” – Boldog szülinapot, kettes metró!

– 

„A felszín sáros, tiszta lenn a mély
Fenn nagy tolongás, lenn alig van veszély
Szigorúan őrzött a biztonsági sáv
Nincs jobb megoldás: le a föld alá

Szédült, ki autóval városban jár
Ábrándos lelkű, ki villamosra vár
Meggondolatlan, ki troliról beszél
Hisz a felszín csupa veszély
Hisz a felszín csupa veszély”

(Bródy János: A metró)

„Astoria Szálló alatt harminc méter mélyen
Eljátssza, hogy a könyvébe mélyed.
Jobb, mint Fedák, Laborfalvi, Déryné vagy Blaha,
Az utóbbiról elnevezett közterület alatt
Ment a metró amikor a durca végre győzött
A hiszti felett, ami épp a Keletin tetőzött.
Lent: nem mertek odanézni, a szerelvény haladt,
Fent: a hármas vágány mellett kérem vigyázzanak!”

(Boogie Mamma: Kettes metró)

„Akármilyen büdös-sáros,
mégiscsak jó hely a
város!

Nem kell ide-
oda futni, bárhová el lehet
jutni

kész kaland az életed, ha
nálad van a
bérleted!

Akinek bejön a retró,
tessék, annak ott a
metró!”

(Erdős Virág: Négyeshatos)

„S a vágy metróján, hol az ok
zord ellenőre szétcsap,
mint potyautas utazok,
azt kell hogy mondjam, én csak. 

Mert nincsen matricám, se más,
jegy, bérlet, bármi érvény,
a benned rejlő állomást
hogy egyszer is elérném. 

S meglelve benned messzi, tág,
mély állomások mását,
meghallanám a bőrön át
a szíved kattogását.”

(Varró Dániel: Metró)

„Hátulról öregember, elölről fiatal férfi.
Megy ki az emlékezetből a mozgólépcsőn.
Ma, mikor vele álmodsz, nem is érzi.
Holnap majd hátrafordul, de későn.

Hátulról fiatal férfi, elölről soha többé
nem szabad kezdeni a felénél fölébredve.
Ijesztő gyengédség rántja össze
a szívet így is: kihagy egy hosszú percre.

Ki teszi jóvá, ami jó volt,
kever egy arcba ennyi titkot?
Lélegzik fent az elfogyó hold,
mire kijutsz, már senki sincs ott.”

(Tóth Krisztina: Metró)

„Neked most jó lehet:
nem görgetsz tovább, rágatlan falatot,
alamuszi képpel a szádban,
amíg a felnőttek esznek: te vagy az angyal.
Este, ha épp a gyerekedet fürösztöd,
nem csöng bele a telefon:
máskor se csöng, te persze hívsz azért,
egyenletes szúrás az éjszakában.
Nem futunk össze a buszon se,
a véletlenek gyönyörű
összjátékának vége most, a kormozott ég
mögött vonul tovább a pillanat,
és nem lobban ki majd a délelőtt, ha
a dupla üvegajtó elé nem akasztod
üggyel-bajjal a bordó takarót fel.
(Ott hagytam, töksötét van.)
A vers címét köszönöm különben:
jelentkezem majd én is, ott leszek
a naptáradban, névtelen nyolcadik nap,
nem tartozik és nem tart sehová.”

(Tóth Krisztina: Ellentétes irányú metrók)

 „Egy nő meg én ülünk
a metró dobozában
metró halad
az alagút tokjában
alagút befoglalva
a város testébe
a város tokja egy ország
az ország tokja világ
Vigyázat ajtók nyílnak
ajtók csukódnak”

(Lackfi János: Tokok)

„Tiszta és pontos, gyors és rendezett
Utazz a metrón, mindig kapsz helyet
Száguld a vonat, a lépcső is mozog
Nincs jobb megoldás: le a föld alá”

(Bródy János: A metró)

 „S lennék még metro-ellenőr
s lenne ingyen bérletem
nem bliccelnék többé,
de büntetném a bliccelőket rendesen,
mint engem annak idején
valami kolléga még a Ferenciek terén.”

(Hiperkarma: Biztonsági őr)

„A metró a metró a metró
A metró csak az ami megy
Ott van a kettő a három
Közöttük te vagy az egy” 

 (Bereményi Géza, Másik János, Cseh Tamás: Metró)

„A város lassan leássa magát
És egyre terjed a földalattiság
Hisz lenn a mélyben nincs összeütközés
A legjobb megoldás: le a föld alá
Le a föld alá 

Szédült, ki autóval városban jár
Tájékozatlan, ki autóbuszra vár
Meggondolatlan, ki troliról beszél
Hisz a felszín csupa veszély
Hisz a felszín csupa veszély”

(Bródy János: A metró)

„Néznek, mert fölkiabáltál
Most nagyon-nagyon vigyázz
Itt vagy most két állomás közt
És látják, hogy mindjárt kiszállsz
Kiszállsz az egész metróból
Kiszállnál abból, mi megy
Vigyázz, mert meglátták rajtad
Közülük te vagy az egy.”

(Bereményi Géza, Másik János, Cseh Tamás: Metró)

„Egyszer úgyis összefuttok,
ha nem most,
hát tíz év múlva nyáron,
ezt nem úszod meg,
a metróban mindig
hűvös őszi szél fúj,
a tábla kérdez, hogy mégis merre,
te döntesz, persze rosszul,
bár a bérleted talán nem is lenne
érvényes a jó irányba,
átmetrózod a rég lejárt telet,
szenvedsz, de úgyis hiába,
mert az ébredő tavaszban
mindenképp boldog leszel,
küzdhetsz ellene, falat kaparhatsz,
sírhatsz is, de megérzed azt a levegőt
és boldog leszel, te szerencsétlen,
te boldogtalan.”

(Kemény Zsófi: Metró)

„S azt a két lányt mondjam-e még
egyikük arcán a párnahuzat
gyűrődött nyoma
pár perce puha otthonos
langyosságban heverhetett
s most ott állt a metró-kocsiban
idegen testek között”

(Lackfi János: Nem szabad versek)

„életrontó terror metró
gyilkoló sínek a rímek
beton, föld, koponya, szél
vertikális szerelvény
suhanó ablakunk mellett
a halak, a kukacok, a koponyacsontfalak
mozgó állapot, a szavaktól többet mond
életnyújtó terror metró”

(Bada Dada: Terror metró)

„Az alsó lejtős világba folyik a víz.
Patakzó esőben, szélről megyek.
Lent kavarogva metró érkezik.
Kerülgetem az áram tömeget.

Oldalvást pillantok: ott áll-e még.
Igen, ott. Szürkében, bajuszban, flanell ingben.
A cigaretta meggyújtja kezét.
Nem kéreget, de nem is mozdul innen. 

Fémet nyújtok át, mélán elveszi.
Furcsa, ahogy alulról szembenéz.
Néha osonok, meg ne lásson, kétkezi
utast. Ó, könnyű privát részvétlenkedés! 

Mankót kapott, – tán elesett? A vitaminokat
elcserélte cigire, korty italra.
Az esős-havas téli délutánokat
még vigyázta, az újságostól balra. 

Ott magaslott, ismétlő nappalokban.
Áradtunk kíméletlen - a hely most üres -
látatlan irányokba, mint kutyák a nyomba.
Aztán lerogyott. A lépcsőn fólia-hosszú test. 

– Hogy hívták ezt a…, azt… aki itt álldogált?
– Kornél… Konrád? Mi tudom én már, asszonyom!
Most mit keressek itt? Mentségemnek szobát?
Tudni is akarom, hogy hívták, nem is akarom. 

Cement bűzlik, pléd senyved. A szél sietős.
Itt mécses pislogott a lépcsőn négy napig.
Hátha ott áll. Nem áll ott. A gyász nem ismerős.
Hogy eltűnt, most szégyenünk jóllakik. 

Most is engem kisért. Nem élt, azt képzelem.
Fegyver a csönd, ha az égre fogom.
Egymást törik összezárt életek:
szűk forgódobban csattogó golyók.”

(Balla Zsófia: Metró, aluljáró)

„Ó de jó, ó de jó
Van lakásom és munkahelyem
A metró, a busz, a villamos
Odáig elvisz és visszahoz
Tipikus mai munkaerő vagyok
A békásmegyeri rabszolgatelepen lakok.

Vár a tévé, vár a rádió,
Vár a metró, vár a sajtó
Kelj fel, kelj fel, vár a hivatal, vár a gyár”

(Bizottság: Békásmegyer)

„Mindenki siet,
Mindenki megy.
Mindenki senkije
Mindenkinek.
Robog a metró,
A penetra nem retró. 

A néma tömeg
Falhideg.
Nekilódul
A semminek.
Van az úgy, hogy
Mindenki elfogy. 

Fekete lyukba húz a vonat.
A föld alatt metróhuzat van.
Végigmérnek szemsugár-fények.
Elkapok egyet – pont a tiédet-,
Visszanézek, úgy érzem,
Itt ér véget az eddigi élet”

(Magashegyi Underground: Metróhuzat)

„Múltkor a metrón egy idegen arcban a szemedbe néztem.
Vannak ilyen napok amikor minden úgy emlékeztet.
Valaki valakire leszállsz elébekerülsz mégsem.
De ez egy másik év ami múlt folyton nem létezhet. 

Egy régi osztálytársam is szembejött ugyanúgy még gyerekként.
Különben sose hittem el hogy mi is egyszer.
Istenem mennyire mennyire szerettem volna melléd.
Ott állsz a metrón és puff egyszercsak megöregszel.”

(Tóth Krisztina: Küld egy mosolyt)

Kiemelt kép: Fortepan/LOVAS GÁBOR/PÁLMAI ISTVÁN FELVÉTELE