Minket is rágtak már meg, és köptek már ki – De ki volt Mary Page Marlowe?

–

Azok a történetek érdekelnek, amik rólunk szólnak. Legfőképpen a női történetek kötnek le, az életmesék, az, hogyan képes valaki küzdeni, keresni boldogságot vagy önmagát. Az érdekel, miből mi lesz, milyen hatással vannak ránk a traumák, a múltbéli sérelmek, vagy az elbaltázott gyerekkor. Meg akarom érteni egy felnőtt ember cselekedeteit, érzelmeit, gondolatait. Sziklaszilárdan gondolom azt, hogy a múltunk nem választható le rólunk, hogy mindenre van magyarázat, még a legádázabb tettekre is.

És abban is biztos vagyok, hogy nem lehet egész életünkben a múltunkkal takarózni, de azt is tudom, hogy nem mindenkinek van elég ereje ahhoz, hogy lerakja a traumáit. 

Ha láttátok az Augusztus Oklahomában című filmet Julia Robertsszel és Meryl Streeppel, akkor ismeritek a Mary Page szerzőjét. Tracy Letts nemcsak író, hanem színész is, az előbb említett művéért pedig számos díjat bezsebelt, és nem kisebb nevek játszották el a szereplőit, mint Meryl vagy Julia. Az Augusztus Oklahomában méltán került arra a helyre, ahova, de mi a helyzet Mary Page Marlowe történetével, és miért kell, hogy érdekeljen ez bennünket?

A darab úgy épül fel, hogy  a rendező nem lineáris idősíkra építkezett, hanem villanásokat látunk a főszereplő életéből, akit két igazán tehetséges, ragyogó színésznő alakít. Borbély Alexandra már meggyőzött minket a Testről és lélekről című moziban, amellyel számos díjat bezsebelt, Básti Juli pedig, nos… ő Básti Juli, hozzá talán egy szót sem kell fűzni. 

Mivel az egyikük igen közeli barátnőm, így nem tudok teljesen elfogulatlanul beszélni az előadásról. De nem is akarok. Borbély Alexandra akkor is tehetséges, ha hozzám közel áll, ehhez semmilyen kétség nem fér, ráadásul tökéletes párost alkotnak Bástival. Szandra mutatott nekem fiatalkori fényképeket a kollégájáról, és Bástival tényleg hajaznak egymásra a külsőségekben is. De tehetségben sem kevésbé: mindketten fantasztikusak. 

A mozaikok révén, amikben váltakozva megjelennek, lassan kibontódnak egy nő életének a drámái, megismerjük a választásait, a ballépéseit, azt, hogy milyen volt fiatalon, és milyen anya, feleség, ember vált belőle. Látjuk megöregedve, és kisimult arccal, látjuk gyönyörűen és összegyűrve, megtörve, szerelmesen, sokféle helyzetben. Közben a történetkockákban kibomlik egy olyan sors, amely akár mindannyiunké lehetne. 

Mi is vagyunk vagy voltunk reménykedők, szerelmesek, anyánk, apánk szeretetéért ácsingózók, meggyötörtek, csalódottak, és összetörtek. Minket is rágtak már meg, és köptek már ki, ahogyan mi is megrágtunk és kilöktünk már magunkból másokat.

A jussunk is közös: meghalunk mind.

Csak az nem mindegy, hogyan fejezzük be a földi létezésünket, és milyen az út, amin végigmegyünk.

Básti és Borbély zseniális játékához a történetmesélés során olyan nevek csatlakoznak, mint Stohl András, Scherer Péter, Sztarenki Dóra vagy Fehér Tibor. Stohl pedig egy olyan ironikus, fricska szerepet kapott, amit csak kellő öniróniával lehet eljátszani. Én mindenesetre végig mosolyogtam, amíg a színpadon volt.

Borbély pedig nemcsak a fiatalkori Mary Page-t alakítja, hanem Mary Page anyját is, és talán az a karakter még jobban illik a színésznőhöz. Az anya kegyetlenségét és hidegségét úgy érzékelteti, mintha így járna-kelne a valóságban is, pedig köze nincs egy hideg és érzéketlen nőhöz. Valamiért mégis passzol hozzá ez a szerep. Básti pedig brillírozik. Olyan játszi könnyedséggel viszi színre az idősödő, megkeseredett nőt, hogy a közönségnek eláll a szava. 

Az egyfelvonásos darab végén, amikor fellibbent a függöny, azt kérdeztem a mellettem ülőtől:

Már vége? Ez a vége?

Kicsit rövidnek éreztem a történetet, pontosabban néztem volna még tovább ezt a két szuper nőt, akik eggyé válnak egy szerteágazó életdrámában.

Aztán arra gondoltam, hogy egy ilyen darabnak sosincs vége, mert ez az egész, úgy, ahogy van, maga az élet. Tényleg.

Szentesi Éva

Képek forrása: Centrál Színház