„Amíg a gitárom halkan sír” – George Harrisonra emlékezünk

–

Az iskolabuszon kezdődött

Hetvenhét évvel ezelőtt, 1943. február 25-én látta meg a napvilágot, Liverpoolban, szülei negyedik, legkisebb gyermekeként. Anyja bolti eladó volt, apja hajópincérből lett buszsofőr – azt az iskolabuszt vezette, amelyiken George Paul McCartney-val találkozott. Paul ekkor már tagja volt a The Quarrymen nevezetű együttesnek, amit John Lennon alapított, és mivel George maga is zenélgetett, beszervezte őt a bandába. George Paul lekötelezettjének érezte magát, ám legalább ennyire igyekezett jóban lenni Johnnal is, aki félig-meddig főnökként diszponált a többiek fölött.

A repertoárjuk az akkoriban menő slágerek mellett egyre több saját szerzeménnyel bővült, a zenekar pedig több névváltoztatás után kikötött a The Beatlesnél. Inkább csak a maguk örömére, no meg egy kis gázsiért zenéltek, mígnem a menedzserük, Allan Williams megszervezett nekik egy hamburgi utat.

Lepukkant lebujokban léptek fel, a közönségük nagyrészt matrózokból állt, akik az est fénypontjának számító sztriptíztáncosok produkcióját várták. Egy mozi padlásterében laktak, nyomorúságos körülmények között.

George állítólag itt veszítette el a szüzességét, amit a többiek tapssal ünnepeltek. Mivel a szállásukon még áram sem volt, gyertyával világítottak, ami miatt egyszer kisebb tüzet is okoztak, persze nem szándékosan – ekkor derült ki, hogy a fiatalkorú George-nak még munkavállalói engedélye sincs, így ki is utasították az országból Paullal, az állítólagos „gyújtogatóval” együtt.

„Nem tetszik a nyakkendője”

Első, nem túl dicsőséges vendégszereplésüket továbbiak követték a német kikötővárosban, és kezdtek befutni. Még egy kislemezük is megjelent – ennek kapcsán ismerkedtek meg Brian Epsteinnel, aki édesapja boltjában a lemezosztályt vezette, és elvállalta a zenekar ügyeinek intézését. Igaz, nem minden esetben menedzselte profi módon a „fiait”, először például a leggyengébb számaikkal házalt lemezkiadóknál, de aztán csak kijárt egy szerződést a Parlophone-nál, aminek értelmében minden eladott korong után egy penny járt nekik. „Mondják meg, ha nem tetszik valami” – kérte őket a cég producere. „Megmondom, mi nem tetszik. A nyakkendője” – válaszolt George a maga jellegzetes szarkazmusával.

A többi már történelem. Az ekkor már gombafejűekként is emlegetett Beatle-k Anglia után meghódították az Egyesült Államokat, majd az egész világot.

Bárhová mentek, villódzó vakuk és őrjöngő ováció fogadta őket, és olyan nagyágyúk elismerését is kivívták, mint például Elvis Presley: a Király táviratban üdvözölte a Beatlest az együttes amerikai turnéján.

Az állandó utazások és fellépések azonban mindannyiukat egyre inkább kimerítették. A korabeli koncertfelvételek tanúsága szerint nem is játszottak már teljes gőzzel, igaz, ennek nem is lett volna értelme: ahogy Ringo Starr fogalmazott, a közönség úgysem hallotta őket a saját sikoltozásától. (Nem véletlen, hogy a Beatles amerikai turnéja áttörést hozott a hangtechnika terén is: olvasd el erről Csepelyi Adri cikkét – a szerk.)

Pattie Boyd, a Something múzsája

A gombafejűek idővel némiképp visszavettek a lendületből, és kevesebbet turnéztak, ám továbbra is írtak új számokat, és a sikert meglovagolva több filmet készítettek. Az első, az Egy nehéz nap éjszakája a szerelmet is meghozta George-nak, mivel ennek a mozinak a forgatásán ismerte meg későbbi feleségét, a modell Pattie Boydot.

Első látásra elbűvölte a szép és okos modell – állítólag azon nyomban meg is kérte a kezét, majd korrigálta is magát, mondván, hogy első lépésként egy vacsorával is beéri. Szerencséjére Pattie néhány napon belül szingli lett, így végül beadta a derekát.

1966-ban házasodtak össze – az esküvőn a Beatlesből egyedül Paul vett részt. Közvetve Pattie-nek is köszönhető George talán legismertebb száma, a Something – hiszen hozzá szólt. A lírai hangvételű dalhoz videó is készült, amiben az együttes tagjai a feleségeikkel láthatók, ám a párokkal külön-külön kellett felvenni, mert ekkor kezdődött a széthúzás az együttesben. Ennek oka máig sem egyértelmű: a rajongók éppúgy hibáztatták Pattie-t, mint Yoko Onót, John feleségét, mások szerint három olyan markáns egyéniség, mint George, John és Paul eleve nem is férhetett meg sokáig egy bandában – és persze nyilván minden tagnak megvoltak a maga elképzelései a jövőt illetően.

Jó ember, sok gyengeséggel

George jó ember volt, de semmiképpen sem a hűség szobra – a pletykák szerint még Ringo feleségével is megcsalta Pattie-t –, és a kábítószert sem vetette meg. Így bőven voltak mélypontok a kapcsolatukban, ráadásul hiába próbálkoztak, a baba sem sikerült. A női rajongók állandó féltékenykedése tovább súlyosbította a helyzetet: Pattie rendszeresen kapott tőlük gyalázkodó leveleket, egyszer pedig egy egész csapat lány esett neki, revansot véve, amiért „elvette” tőlük a bálványukat.

Az egyre frusztráltabb Pattie-nek persze gyorsan akadt vigasztalója, mégpedig George barátja, Eric Clapton személyében – igaz, a Lassúkezűként is emlegetett gitáros-énekes igencsak bátortalanul közelített hozzá, olyannyira, hogy először névtelen levélben vallott neki szerelmet. Pattie még évekig viaskodott magával, mire végül elvált George-tól, és Clapton felesége lett. George mindkettőjükkel jóban maradt.

Láthatatlan dimenziók

George-ot már gyerekként vonzották a láthatatlan dimenziók, a Beatles sikerei csúcsán pedig ez a fajta vonzalom csak tovább erősödött benne.

Ahogy nyilatkozta: „Olyan volt, mintha felmásztunk volna egy fal tetejére, s aztán átnézve a túloldalára rájöttünk volna, hogy mennyivel több minden van ott. Ezért úgy éreztem, kötelességem azt mondani a többieknek, jól van, ti lehet, hogy azt hiszitek, nincs szükségetek másra – csak arra, hogy gazdagok és híresek legyek –, pedig van!”

A spiritualizmushoz akkoriban nemritkán a módosult tudatállapoton keresztül vezetett az út, amihez a gombafejűeknek is volt szerencséjük, bár tény, hogy nem minden esetben önszántukból. George és John kávéjába egy fogorvos csempészett LSD-t még a kezdeti időkben – de a többiek is éltek időnként drogokkal, az Egy nehéz nap éjszakája forgatásán például rendre kiszaladtak elszívni egy spanglit. George azonban a kábítószerektől függetlenül is kutakodott valami magasabbrendűség után, és több hitrendszert is megismert. Éppúgy érdekelte a gnoszticizmus, mint a kereszténység, és – részben Pattie hatására – az ezerarcú indiai kultúrában is elmerült. Utóbbival a Beatles többi tagját is megfertőzte, így társaikkal mindannyian részt vettek a transzcendentális meditáció atyja, Maharishi indiai táborában. Több más híresség is jelen volt ott, többek között Mia Farrow húga, aki utóbb zaklatással vádolta a „szent embert”. A Beatles végül sajtótájékoztatón határolódott el Maharishitől.

Nem volt „szabályos” krisnás, de annál többet tett

Mindezek ellenére George-ban mély nyomot hagyott az indiai utazás, és az ősi indiai hangszeren, a szitáron is megtanult játszani Ravi Shankartól. Végül pedig az ugyancsak Indiából eredő Krisna-tudatban találta meg önmagát, ami aztán a szólókarrierjét is nagyban meghatározta. A lelki megtisztulás és felemelkedés kulcsának tartott Haré Krisna-mantrát megzenésítette, és a londoni Radha-Krishna-templom híveivel közösen adta elő – a kislemezen is rögzített szerzemény bekerült a brit top 10-be. Személyes barátjává vált Bhaktivedánta Szvámi Prabhupádának – ismertebb nevén Prabhupádának –, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON) alapítójának és vezetőjének, és nagyvonalúan támogatta a mozgalmukat. A Krisna-tudat a mindennapjait is áthatotta, például rendszeresen ismételgette a fenti mantrát.

Igaz, a vallás más, szigorúbb előírásaihoz – mint a szabályozott nemi élet vagy az ajzószerek teljes mellőzése – nem tartotta magát, ezt azonban maga Prabhupáda sem feltétlenül várta el tőle. George még így is többet segíthetett a zenei munkássága révén, mintha beköltözött volna egy templomba, felhagyva minden világi hívsággal.

Mindamellett George továbbra is toleranciával viseltetett más vallások iránt: az ugyancsak általa jegyzett My Sweet Lordban például ugyanúgy elhangzik a „halleluja”, mint a „Haré Krisna”. A My Sweet Lord miatt egyébként tudat alatti plagizálás miatt beperelték, és George veszített.

Koncert a bangladesi éhezőkért

Talán a hitnek is köszönhetően, de leginkább saját belső késztetésére George mindig is szívén viselte a nála kevésbé szerencsések sorsát. 1971-ben pedig Ravi Shankar elgondolásából kiindulva nagyszabású jótékonysági koncertet szervezett a New Yorki-i Madison Square Gardenben, ennek bevételét a bangladesi éhezők javára tervezték fordítani. A legjobb szándékkal létrehozott produkcióra több árnyék is vetült: John csak Yokóval lett volna hajlandó fellépni, amibe George nem egyezett bele. Paul szívesen ment volna, ám kábítószerügyei miatt nem kapott amerikai vízumot. Ott volt viszont az ötletgazda Ravi Shankar mellett Bob Dylan, Billy Preston, Leon Russel és persze Ringo is. Sajnos az ily módon összegyűjtött tizenötmillió dollár egy része – nyilván nem George hibájából – a hírek szerint nem jutott el a szegény távol-keleti országba.

Szerényebb sikerek, boldog családi élet

George szólókarrierje már messze nem volt olyan sikeres, mint annak idején a Beatlesé – ami egyébként a zenekar másik három volt tagjára is igaz –, viszont a filmiparban is elkezdett tevékenykedni. Producercéget alapított, amelynek keretében többek között a Monty Python-csoport Brian élete című moziját is finanszírozta.

Még Pattie férje volt, amikor megismerkedett a mexikói származású Olivia Trinidad Ariasszal, aki asszisztensként került George kiadójához, a Dark Horse Ltd.-hez. A férfi ekkoriban gyakran volt beteg, ám mivel Pattie-vel már eltávolodtak egymástól, előfordult, hogy Olivia ápolta őt.

Hamarosan összeköltöztek Los Angelesben, és miután kimondták George és Pattie válását, egy titkos ceremónián hivatalosan is összekötötték az életüket – ekkorra már fiuk, Dhani is megszületett.

„Istent keresni és egymást szeretni”

A kilencvenes évek vége felé George-nál rákos daganatot találtak az orvosok, ami bizonyára összefüggött a fiatalkorában elszívott napi négy-öt doboz cigarettával – igaz, aztán leszokott, mondván, hogy élni akar, és hosszú kihagyás után új szólólemezre is készült. A műtét után jobban lett ugyan, de hamar kifáradt és nehezen kapott levegőt.

Ekkoriban érte őt és Oliviát egy különösen durva támadás, ismét egy úgymond rajongótól, aki a zenészen tíz késszúrást ejtett. Ezután ismét romlani kezdett az egészségi állapota. A részletekről persze nem sokat tudni, de úgy tűnik, az újabb és újabb terápiák kipróbálása után belenyugodott a megváltoztathatatlanba. Utolsó napjaiban Olivia és Dhani mindvégig mellette volt, miközben Ravi Shankar szitáron játszott, Krisna-tudatú barátai pedig mantrákat ismételgettek. 2001. november 29-én távozott. Testét még aznap elhamvasztották, hamvait valószínűsíthetően a Gangesz vagy a Jamuna folyóba szórták.

„Úgy hagyta itt a világot, ahogy élt is benne: meggyőződve Isten létéről, félelem nélkül, békében, körbevéve a családjával és a barátaival.

Gyakran mondta azt, hogy mindennel lehet várni, egyedül azzal nem, hogy Istent keressük, és szeressük egymást – írta közleményében Olivia és Dhani.

Források: 

Benedek Szabolcs: George Harrison 1943–2001 – A Beatles-gitáros emlékére. Dekameron, 2001; Haré Krisna – Mantrázz és légy boldog! The Bhaktivedanta Book Trust, 2016; Satsvarúpa Dásza Gószvámi: Prabhupáda – Egy bölcs ember élete. The Bhaktivedanta Book Trust, 2003

Kiemelt kép: Getty Images/Aaron Rapoport/Corbis