1. Szilveszter este a Budapest Bárral

Az immár hagyománnyá váló szilveszteréji koncert idén sem marad el. Az évbúcsúztató parti ezúttal az A38 hajóra költözött, kifejezetten azzal a céllal, hogy egy igazi táncos mulatság kerekedjen a kétórás koncertből. Az este hét órakor kezdődő bulit a vacsorajegyet váltók egy fenséges, ötfogásos vacsorával koronázhatják meg az A38 panorámaéttermében. A méltó ünneplésről a Farkas Róbert által vezetett zenekar gondoskodik, ott lesz Frenk, Németh Juci, Rutkai Bori, Keleti András, Kiss Tibi és Szűcs Krisztián is.

Csak azt bírjátok tánccipővel!

2. Burlesque on boat

Ha a hajó gondolata tetszik, de elegáns helyen fogadnád az új évet, a koktélruhád is rád kívánkozik, és a pénztárcád sem bánja, akkor a Burlesque hajó partit neked találták ki. Az Európa hajón rendezett estély a szervezők ajánlása szerint egy éjszakára elhozza neked a Nagy Gatsby hedonista életérzését, méghozzá impozáns színházi környezetben. Igen, tematikus este lesz, ötfogásos vacsorával, zenés programokkal, sétahajózással és a legeslegszebb kilátással Budapestre (és az összes tűzijátékra). Még azt is felesleges megkérdeznem: Kell ennél több? 

3. Akvárium Szilveszter – kollektív űrutazás, egészen a kilencvenes évekig

Az évtized űr-buliját az Akváriumban találod. Három különböző koncertteremben adják majd a lassan hivatalosan is örökzöldnek nevezett slágereket a kilencvenes és a kétezres évekből. Az idei tematika az űrutazás, így egészen biztosan földöntúli élmény lehet 2019 búcsúztatása. Lassúzhatsz a csillagok alatt és rophatod az űrközpont parkettjén is.

Azonban ne lepődj majd meg, ha épp a kamaszod táncikál el melletted, ez ugyanis az egyik legfelkapottabb és az egyik legtrendibb buli a városban!

Ezért is érdemes még elővételben lecsapni a jegyekre, hamar teltházas lehet a buli.

4. Folkszilveszter a Fonóban

Aki valami különleges, mégis hagyományos mellett tenné le a voksát, arra vár a szilveszteri néptáncház a Fonóban. Még az sem akadály, ha az óvoda óta elfelejtette a csárdás alaplépéseit, ugyanis a vacsora és az éjféli menü között felelevenítheti minden tudását. Príma folkzenekarok húzzák majd a talpalávalót, a mulatság pedig hajnalig is eltarthat.

5. Röhögd képen az óévet, kacagj bele az újba! – Dumaszínház szilveszter

A nevetés mindenre gyógyír – tartja az ordas nagy közhely a mondás, és ha ezután a sok szempontból embert próbáló év után nem szeretnél mást, csak felszabadultan kiröhögni az egészet, akkor egyrészt megértelek, másrészt itt a páratlan alkalom. Budapest-szerte számos humorista megannyi estje vár téged, hogy könnyek szökjenek a szemedbe – szigorúan a nevetéstől! Válogathatsz az önálló előadások és az All strars co-produkciók között kedvedre, hogy a végén igazán jól záruljon az év.

6. 2020 guggolás az év utolsó napján

Örökmozgó vagy, de szilveszterkor zárva a kondi? Számodra a testedzés az igazi ünnep? Na, tedd csak szépen vissza a pajszert, nem kell betörni az edzőterembe, ugyanis itt a páratlan lehetőség, hogy 2020 elődélutánján lenyomj 2020 guggolást. Természetesen csak a móka kedvéért. Ám egyéb praktikus okokból is érdemes benevezni:

ha megcsináltál kétezer húsz darab guggolást, nem lesznek olyan problémáid, hogy hol töltsd az estédet. Garantáltan az ágyad ölelésébe vágysz majd, ám iszonyat büszkén szundíthatod át magad az újévbe, hiszen megcsináltad!

A helyszínt és a leírást megtalálod ITT.

+ 1. Mindenből egy csipettel – tematikus házibuli

Ha pénztárcabarát, mégis emlékezetes estére vágysz, és inkább szűkebb, baráti/családi körben töltenéd az éjjelt, akkor nyugodtan kövesd az én példámat. Mi a barátainkkal idén tematikus bulit tartunk. Dress code: szigorúan iszonyatosan elegáns. A téma: kvíz-est. Innentől pedig a határ a csillagos ég, a Google találatai meg a kreativitásotok. Annyit azért segítek, hogy nagyon mókás csapatépítő játékokat találni a neten, és hát, úgysem twistereztünk még estélyiben. A vetélkedőhöz pedig nyugodtan használjátok Szőcs Lilla WMN-kvízeit (én is ezt fogom tenni, köszi, Lilla!), tapasztalatból mondom: offline is nagyon bejönnek.

Jó bulizást mindenkinek!

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images