Sérült gyökér vagy a legférfibb férfi – Utáljuk vagy imádjuk James Bondot?

 –

„Volt már James Bond őszintén szerelmes?”

„Képes egyáltalán kötődni egy nőhöz?”

Amikor nekiláttam a cikkemnek, egy sor ilyen és hasonló című cikkre és fórumkérdésre bukkantam – ami különösen vicces egyébként, ha figyelembe vesszük, hogy a „bond” angolul kötődést is jelent. A válaszokban és kommentekben sokféle szempont olvasható. Akad, aki szerint Pierce Brosnan volt „az igazi” James Bond, más részletesen leírja, miért (és mit) fantáziál örökké Sean Connery Bondjáról. (Nem akarjátok tudni.) Az összevetés után azonban az rajzolódott ki előttem:

minden különbözőségünk ellenére ugyanazt szeretjük James Bond alakjában, ami azokat taszítja benne, akik utálják.

Jó, ez így elég zavaros, de ígérem, a cikk végére érthetőbbé teszem.

Mert ő a nagybetűs férfi

Először is ott a megjelenése – és ne becsüljük le a külsőt, hiszen az mégiscsak elég sokat nyom a latban egy filmes karakternél. Mert legyünk őszinték: jó néhány generáció számára Bond immár egyértelműen mozihős, és nem a Fleming-regények alapján elképzelt, és aztán életre kelt figura. Szóval Bond mindig kifogástalan. A legrázósabb helyzetekben is. Öltönye olyan remekül szabott, hogy akkor se reped ki a hátán, ha épp egy űrhajóból csüngve kell megmentenie a világot fél kézzel. (Remélem, egy forgatókönyvíró lenyúlja ezt a briliáns ötletemet!) Bond mindig ápolt, köze sincs a spagettiwesternek mocskos vagy az akciófilmek izzadság- és valóságszagú főhőseihez.

 Bond mindenkinél férfibb, hiszen a legdurvább akciójelenetek közben is legfeljebb a (tökéletes ízléssel kiválasztott) nyakkendője bomlik ki, az átlagférj meg már egy eldugult lefolyót se tud normálisan megjavítani, hiába mocskolja össze magát a mosogató alatt.

„Rázva, nem keverve” – hangzik az emblematikus mondat, azt sugallva, hogy Bondnak nemcsak a divat terén csalhatatlan az ízlése, de ért a (drága) italokhoz. Az ő karján biztos nem kerülünk kínos helyzetbe egy Michelin-csillagos étteremben. Bond művelt, nyelveket beszél, olyasvalaki, akit szívesen mutatnánk be a családunknak – ha jótékonyan hallgatunk nagyszámú nőügyeiről.
Ha megnézzük, kik alakították eddig Bondot a filmekben, talán csak Daniel Craig lóg ki kissé a sorból, aki valahogy földhözragadtabb a többi, egytől egyig klasszikus sármmal hódító színésztől. Ez nem is annyira a külsővel, mint a magabiztossággal és az ápolt, letisztult megjelenéssel áll összefüggésben, noha a szakértők szerint azért volt honnan meríteni. Bill Desowitz filmkritikus, aki könyvet is írt a franchise-ról, azt mondja:

Sean Connery örökre megalapozta a Bondról alkotott vizuális és karakterbeli elképzeléseinket, méghozzá az érett Cary Grant modorában, aki még mindig észveszejtően jóképű, de arca arról árulkodik, hogy eleget élt ahhoz, hogy ne szexi kisfiúként tekintsünk rá.

Biztonságot, nyugalmat, állandóságot sugároz. Fleming Bondja megőriz valamit abból a klasszikus brit stílusból, amit sokan már a második világháború után sirattak – fanyar humor, tökéletes megjelenés, egyediség. Szóval Bond az írónak és az őt alakítóknak köszönhetően lett tökéletes elegye mindannak, amit a többség „a nagybetűs férfi”-ként emleget. 

Mert mindent ural

Bond karakterének fő belső vonzereje a nyugodt erő. Nem hivalkodik, ellenben bármit képes megoldani, bárkit megment, és közben arra is marad ideje, hogy a nőre villantsa hibátlan fogsorát. „Egy igen vonzó mitikus hősiességet testesít meg: a szabadság és a hatalom érzetét kelti” – írja Bondról Bill Desowitz. Bond uralja az ellenfeleit, és uralja a nőket, akik úgy hullanak a karjába, mintha sorra esne le a vércukorszintjük. És uralja a jövőt is:

James Bond volt a poptörténet első mozisztárja, aki nem csupán elfogadta, hanem keblére ölelte és konzekvensen használta is a technika vívmányait. (A Jetson családot ne számoljuk ide szerintem.)

Miközben észveszejtő kütyük segítségével teljesít szolgálatot – amelyeket természetesen olyan lazán használ, mint mi a kést meg a villát –, különösebb szívfájdalom nélkül amortizálja a leggyönyörűbb autókat például. Tehát: használja a technológiát, de nem függ tőle. Ily módon a csodálatos Aston Martinok Bondnál nem péniszhosszabbításként, hanem kiegészítőként funkcionálnak. Ezt, mondjuk, sok férfi eltanulhatná tőle.

Mert Bond tudja, ki is az a James Bond

„A nevem Bond. James Bond” – ezt mindenki kívülről fújja. Olyan meggyőződéssel, egyben olyan természetesen elmondani ezt az ikonikus mondatot, ahogyan a mozifilmekben elhangzik, csak kevesen képesek. E mögött a mondat mögött ott van egy egész karakter: az ellentmondást nem tűrő, olykor önfejű, a szabályokra magasról tevő, mégis lojális és jó hazafi. A konvenciókat hírből sem ismerő titkos ügynök nem kér elnézést azért, amit tesz – tegyen bármit.

Tisztában van értékeivel, vonzerejével, és használja is azt, de sosem él vissza vele. Nincs rá szüksége, hiszen az imént felsoroltak gyakorlatilag ellenállhatatlanná teszik mind a nők számára, mind pedig a férfiak szemében. Tulajdonképpen szuperhős.

John Cork Bond-szakértő (igen, ilyen is van) szerint „Jason Bourne-nal ellentétben James Bond nagyon is tudja, kicsoda. Mi, emberek, különböző mértékben, de folyton megkérdőjelezzük önmagunkat. Bond sohasem bizonytalanodik el önmagát illetően.” Arról persze lehet vitatkozni, mennyire reális és elérhető életcél, hogy minden héten két új modellel koktélozgasson az ember – de talán pont ne az Insta-sztárok világában kezdjünk erkölcsi fejtegetésekbe Bond életstílusának helyességét illetően. Adjuk meg, hogy a férfinézők számára igenis jóleső érzés arra gondolni, hogy talán tegnap felrobbant a fél világ, kiakasztott a főnököm, valójában elég komoly magánéleti traumákon vagyok túl, de a végén azért mégiscsak lehet úgy kijönni ezekből, mint Bond. Hátha. 

Mert magunkat szeretjük benne – vagy nem

Azazhogy szeretnénk. Hogy még pontosabb legyek: látjuk, hogy Bond fűvel-fával. Látjuk, hogy tulajdonképpen mégis mindig magányos, és valami gebasz van vele. De legyünk őszinték: velünk is. Csakhogy minket kötnek a társadalmi konvenciók, ezért legfeljebb Bond kalandozásait nézve álmodozunk arról, milyen is volna ilyen promiszkuitásban élni visszafogott mindennapjainkat, egy Aston Martin-slusszkulcsot lóbálva a medence partján. A férfiak azt az illúziót irigylik Bondtól, hogy bárkit megkaphat – ha már ők nem így vannak ezzel, legalább hadd lássák, hogy létezik ilyen.

A nők pedig? Nos, mi sosem estünk még abba a hibába, hogy „majd én leszek az az egy, majd miattam megjavul”, ugye? (Persze hogy én sem. Csak valami önsegítő könyvben olvastam, hogy van ilyen…) Ergo: én képes lennék arra, hogy fölébe kerekedjek az összes bikinis-estélyi ruhás Bond-lánynak, csak most éppen ki kell szednem a mosást, bocs.

Bond tehát segít megélni a vágyálmainkat, épp ezért megbocsátjuk neki, hogy a DB7-e mellett a nőkre is kiegészítőként tekint. Már legalábbis aki megbocsátja. Anyaggyűjtésem során az egyik „Mit esznek a nők James Bondon?” című fórumon belebotlottam egy kommentbe, ami zseniálisan foglalja össze mindannak az ellenkezőjét, amit eddig leírtam:

„Nő vagyok, és egyetlen pillanatig sem vonzódtam James Bondhoz, nem is értem, mi ez a nagy felhajtás körülötte: dress code-ok meg külsőségek. Az egész annyira felszínes és sekélyes. James Bond híján van bármiféle elkötelezettségnek a többi ember irányába, és az állandó gyilkolászással nem is jó példakép. Ha olyan magabiztos, akkor hogyan lehetséges, hogy sohasem volt képes a saját, valódi céljait elérni, csak a felettesei utasításait teljesíteni? Bond mindig is alárendelt szerepben volt, ami az önbizalom teljes hiányát mutatja. Az meg, hogy fűvel-fával összefekszik, a bizonytalanság legfőbb jele.”

Nemrég jött ki a jövő évi Bond-film előzetese, amelyben Daniel Craig megformálásában láthatjuk a titkos ügynököt. Ennek kapcsán kérdeztem egy Bond-mániás barátomat, aki a franchise két lábon járó lexikona, árulja már el, mi a fenét imád ennyire Craig Bondjában – meg úgy egészében a karakterben. Két mondatban sikerült megragadnia a lényeget:

„Egy sérült gyökér. Mint a könyvekben.”

És akkor egy kis jubileumi meglepi a végére: egy lexikális igényességű mix James Bond-filmzenékből a Bëlgából is ismert DJ Marvintól, szigorúan időrendben. Parádésan lekövethető belőle a sorozat zenei evolúciója. Jó szórakozást!

Csepelyi Adri

Ha szívesen olvasnál még James Bond figurájáról, ITT van neked egy korábbi cikkünk, amelynek szerzője mindössze tizenkét éves volt (!), amikor írta.