Egyszer (részlet):

Egyszer megviccelhetnél, mintha nem is szeretnél,

aztán átölelhetnél – ronda vicc volt – röhögjél.

Egyszer szét is kaphatnál, aztán összerakhatnál,

egyszer zsebre vághatnál, aztán kigombolhatnál.

 

Egyszer zongorázhatnál, s hozzá áriázhatnál,

egy-két dalt komponálnál, rólam áradozhatnál,

aztán elnémulhatnál, s kérdőn rám pillanthatnál,

egy kis tapsra várhatnál, várhatnál, várhatnál…

 

Egyszer megfürdethetnél, aztán megtörölhetnél,

aztán megfésülhetnél, aztán ki is festhetnél.

Egyszer megrajzolhatnál, aztán kiszínezhetnél,

aztán megszépítgetnél, akkor nagyon szeretnél.

 

Egyszer úgy kopoghatnál, mintha nem is te volnál,

aztán nagyot nevetnél, mintha mégis te lennél.

Egyszer eljegyezhetnél, gyémántgyűrűt vehetnél,

s akkor úgy is tehetnél, mintha tényleg léteznél…

 

Fiú (részlet)

Valaki hozzád tartozik, valaki elmegy,

valaki szívet ad neked, valaki mérget,

valaki régen jóllakott, valaki éhes,

valaki csak rád haragszik, valaki kérdez.

Fiú, nem érted most, hogy ezt mér’ mondom el neked.

Fiú, egyedül tiéd az élet nem lehet.

 

Jóbarátok vagyunk (részlet):

Tudod az első pofon a legnagyobb,

aztán a többit lassan megszokod,

tudod az első pofon a legnagyobb,

aztán a többit megszokod.

 

Jó veled (részlet):

Mert a szerelmem voltál, a szerelmem vagy,

a szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy.

A szerelmem voltál, a szerelmem vagy,

a szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy.

 

Munka előtt és munka helyett,

mikor reggel az ágyban kávéhoz tejet,

gömbölyödve és félig kinyúlva,

évek óta és évek múlva

jó, jó, jó veled.

Jó veled.

 

Megemeltek az angyalok (részlet):

Ha kérded, hogy hogy vagyok, én azt mondom, jól vagyok.

De tényleg, jól vagyok: megemeltek az angyalok…

Ha kérded, hogy hogy vagyok, én azt mondom, jól vagyok.

Igen, jól vagyok: megemeltek az angyalok…

Megemeltek az angyalok.

 

Mi lesz velem? (részlet):

Lehettem volna valaki más,

de más az valaki más lett,

mert a szerencsét keserű cseppekben

diktálta belém akkor az élet.

Mert egy furcsa tanár nem engedte meg,

hogy igazi művész legyek.

Bár a keserű lassan édes lett,

most valamit mégis kérdezek:

 

Hé, mondd, mi lesz velem,

ha halkabban szól a rock and roll?

Hé, mondd, mi lesz velem,

ha elfáradtál a dalomtól?

 

Mindenki (részlet):

És mindenki tudná, hogy a zene segít,

és mindenki tudná, hogy mindenkin segít,

és mindenki tudná, hogy miről szól a dal,

és mindenki tudná, hogy most mit is akar.

 

Mindig csak ott várok rád (részlet):

Mindig csak ott várok rád,

hol csak te jöhetsz, s nem indulsz el.

Mindig csak ott várok rád,

hol csak te lehetsz, ki nekem még kell.

Mindig csak ott várok rád,

hol térdel a szó, és szólni nem mer.

Mindig csak ott várok rád,

hova te küldtél, s magamtól mentem.

 

Neked írom a dalt (részlet):

Lány, és most te jössz a sorban, kinek tudnia kell,

hogy rád is vár még egy dal.

Ó, de nem ez a dal, egy sokkal szebb, ami csak a tiéd.

Most figyelj rám.

Adj egy percet nekem az életedből.

 

Vágytam rá, hogy elmondjam, hogy elénekeljem,

hogy tudd, hogy érezd, hogy elhidd nekem,

hogy neked szól a gitár, neked zörög a dob,

neked gyúlnak a fények, és csak

neked írom a dalt, neked énekelek.

Neked írom a dalt, neked énekelek.

 

Szerelem utolsó vérig (részlet):

Nekem nem kell a fű, nekem nem kell a tű,

ha rám hajolsz, nekem csak az a gyönyörű.

És veled repülök, te is kapaszkodj belém,

legyőzöl és fölemelsz, s akkor minden az enyém.

 

S már nem hallok semmit, csak a lélegzeted,

minket összeláncolt a képzelet.

Valami ezerrel végigfut a hátamon,

és csak ezt akarom, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon.

 

Rozsdás szög (részlet):

Rozsdás szög van a szívemben,

és a kalapács ott van a kezedben.

Közben tudom, a szíved jó, s nagyon is szeretsz,

csak nincs elég eszközöd, hogy szépen kifejezd.

 

Te majd kézen fogsz és hazavezetsz (részlet):

De ha elhagysz engem, meghalok,

vagy ami még rosszabb, tán megmaradok,

s akkor mindörökre elveszek,

és már nem kell, aki hazavezet.

 

Ugye ott leszel (részlet):

Ugye eljössz, mikor vágyom rád,

nem lesz rajtad, csak a nagykabát.

Aztán nálam hagyod a szerelmed illatát,

majd jelentkezem, ha újra vágyom rád.

 

És majd nézlek, ahogy mellém ülsz,

s aztán mégis újra összegyűrsz.

Ugye szép lesz a fényképem veled,

majd találsz nekünk egy frekventált helyet – a faladon.

 

Várlak! (részlet):

Úgy mentél el, úgy mentél el, ahogy jöttél.

Semmit se hagytál, s félek, hogy semmit sem vittél.

És most itt vagyok, és itt hagyott hangokat hallgatok.

S megint kérded:

 

Miért nem hívsz? – Hívlak minden reggel.

Miért nem sírsz? – Sírok minden éjjel.

Miért nem vársz? – Várlak mindenemmel.

Miért hátrálsz? – Hívlak két kezemmel.

De úgy félek, hogy csak én hallom hangodat.

 

A szél lassan elfújja az utolsó dalom:

A szél lassan elfújja az utolsó dalom,

a zongora térdig porban áll.

Egy banális blues még szól,

a magnó nyikorog, fáradtan forog.

Nem is hallom tán, csak bennem szól.

 

A szél lassan elfújja az utolsó dalom,

s valahol hang nélkül leszáll.

Az operatőr még egy cigarettát sodor,

de nem is válaszol.

Nem is baj talán, hisz nincs itt már.

 

A szél lassan elfújja az utolsó dalom.

De nem is baj, egy kicsit már unom…

 

Forrás: pressergabor.hu