Mai napig rekorder

Nem volt még egy olyan színésznő a filmtörténetben, aki egymást követő négy éven át vezette volna a legnagyobb bevételt hozó színészek listáját. Még Hollywood aranykorában sem, amikor állócsillagokban sem volt hiány. Az egyetlen, akinek a fenti bravúr sikerült, nem más, mint Doris Day.

Miért? – kérdezhetnénk, hiszen első ránézésre semmiben sem különbözik a kor szőke szépségeitől. Nehéz megfogalmazni, mi volt Day sikerének kulcsa, egy azonban biztos: mind színészi játéka, mind énektudása lenyűgöző volt, emellett pedig megtestesítette a kor amerikai szépségideálját, ám nem olyan direkt és túlszexualizált módon, mint Marilyn Monroe vagy Jayne Mansfield. A férjeknek nem kellett zavartan lesütniük a szemüket, ha megpillantották, a feleségek pedig nem voltak halálosan féltékenyek rá.

Doris Day volt „a szomszéd lány”, akit nem lehet nem szeretni.

Amerika kedvence

Day az a fajta sztár, aki annyira áthatja a kultúránkat, hogy elsőre talán fel sem tűnik. Legfeljebb akkor, ha egy nekrológ miatt összegeznünk kell. Karácsony táján nem lehet úgy bemenni egy plázába, hogy ne botoljunk bele valamelyik karácsonyi dalába. Igen, ő az a sima, kellemes, hibátlanul intonált hang, ami egyébként talán semmi különös – de rögtön hiányozni kezd, ha egy affektáló, képzetlenebb hangú énekes következik utána. Azt persze nagyon nehéz idehaza átadni, mit is jelentett ő az angolszász popkultúrában, a számok ilyenkor nem mondanak semmit: 29 stúdióalbum, 39 film, több saját tévéshow. A hatás ennél azonban jóval nagyobb, nem véletlenül búcsúzik tőle Sarah Jessica Parkertől Paul McCartney-ig mindenki a közösségi médiában. Pedig Doris Day 1973 óta visszavonultan élt.

Doris Mary Ann Kappelhof Cincinattiben született, vidéki lányként csöppent a zenebizniszbe, amikor 1945-ben Les Brownnal és zenekarával rögzítette a Sentimental Journey című dalt. Talán ez volt az egyetlen olyan eset az életében, amikor jó helyen volt jó időben, és ennek (is) köszönhette a sikert: a második világháborúból hazatérő amerikai katonák számára olyan sokat jelentett ez a dal, hogy Doris Day 1946-ra a legjobban fizetett amerikai énekesnő lett.

Bajkeverő Jane berobban

Ekkoriban az ilyesmit menetrendszerűen követte egy filmszerződés: amikor Betty Hutton (egy karakterében nagyon hasonló filmsztár és énekesnő) terhesség miatt visszaadta a Romance on The High Seas című film főszerepét, Day jött helyette, és 1948-ban meghódította a mozinézők szívét is.

Többnyire vígjátékokban szerepelt, egészen kiváló komédiás volt. Ő maga 1953-as, Bajkeverő Jane című filmjét szerette a legjobban, azt mondta: azért, mert Bajkeverő Jane ő maga, pont ilyen szemtelen, fiús kislány volt odahaza vidéken.

Sírig tartó barátság

A legnépszerűbb filmje nem ez, hanem az 1959-es Párnacsaták volt. A film angol címe Pillow Talk, ami jobban visszaadja az eredeti hangulatot: sok jelenetben egy szerelmesen évődő pár telefonbeszélgetéseit hallhatjuk osztott képernyőn, egészen szórakoztató rendezői megoldásokkal.

A csavar a sztoriban, hogy a menő lakberendezőt játszó Doris Day és kiállhatatlan playboy szomszédja, Rock Hudson közös telefonvonalon osztoznak, és bár sosem találkoztak, szívből utálják egymást, mert nem tudnak egymástól telefonálni. Amikor a férfi meglátja az ellene folyton panaszt tevő Dayt, elhatározza, hogy vidéki hősszerelmesnek adja ki magát, és megleckézteti a nőt. Ahogyan azonban sejthető, az akció visszafelé sül el.


Imádnivaló történet, két csodálatos színész alakítása. Ennél azon sokkal-sokkal több, és nem csak azért, mert a páros később több más sikerfilmben játszott együtt. A Párnacsaták Hollywood történetének egyik legemberibb, legcsodálatosabb barátságának emlékét őrzi.

Amerika kedvence ugyanis a magánéletében szívszorítóan boldogtalan volt. Huszonöt éves korára kétszer elvált: első férje verte, a második elhagyta.

Úgy tűnt, neki minden sikerülhet a slágerlistákon és a filmiparban, a magánéletben viszont folyamatos kudarcra van ítélve. Rock Hudsonnak szintén megvolt a maga tragédiája: noha ő volt Hollywood egyik legnagyobb sztárja, kiváló színész volt és olyan pompásan festett a filmvásznon, mint nagyon kevesen, az egész életét tönkretette, hogy titkolnia kellett homoszexualitását. Claudia Cardinale mesélte annak idején nekem egy interjúban, hogy néhányan az A-listás színésznők közül tüntetőleg mutatkoztak nyilvánosan Hudsonnal: egyrészt, hogy biztosítsák őt támogatásukról, másrészt, hogy a pletykalapok arról cikkezzenek, most épp melyiküknek csapja a szelet. Day eközben más hírességekkel, például a New York Yankees baseball-csapatának tagjaival vigasztalódott – ezt azonban furcsa módon sosem szedték ízekre a sajtóban.

Talán tapintatból, talán azért, mert tudták: az „Amerika kedvence” kép hosszabb távon eladható.

Tönkretették, mégis talpra állt

A Párnacsaták forgatásán tehát Day és Hudson élete egyszer és mindenkorra összekapcsolódott: ez a két meggyötört ember mindvégig támogatta egymást, őszinte barátságot ápolt. Day magánéleti tragédiái pedig csak sokasodtak: harmadik férje leginkább a menedzsere akart lenni, és saját kezébe vette a sztár vagyonát. Amikor a férfi meghalt, kiderült, hogy rossz befektetésekkel eltékozolta a nő több millió dolláros vagyonát, és csak adósságot hagyott maga után.

Hogy megmentse a teljes összeomlástól, a CBS csatorna saját show-műsort ajánlott Daynek, akinek ismét felívelt a csillaga. Az 1968-tól 1973-ig futó showműsor elképesztően népszerű volt, Doris Day azonban, amint stabilizálódott anyagilag, bejelentette visszavonulását. Amerikát sokkolta a hír, Day azonban eltökélt volt:

a vegetáriánus sztár minden szabadidejét az állatmentésnek kívánta szentelni alapítványa működtetésével.

A nyolcvanas évek közepén tért csak vissza a tévébe a Doris Day’s Best Friends (Doris Day legjobb barátai) című show-val, ami szintén az állatok védelmét szolgálta. Ez volt az egyetlen, ok, ami miatt elvállalta a felkérést. Az egyik 1985-ös részben Rock Hudsonnal beszélget. A színész láthatóan beteg volt már a felvételek idején: az AIDS felemésztette. Nem sokkal azután, hogy megjelent a show-ban, Hudson meghalt.

?t=465

Doris Day pedig ekkor döntött úgy, hogy végleg hátat fordít Hollywoodnak. Túl volt egy negyedik sikertelen házasságon is, tulajdonképpen végleg lemondott a szerelmi boldogságról. Ettől fogva csupán évente egyszer, a születésnapján állt a sajtó rendelkezésére, és arra koncentrált, ami akkor már hosszú ideje prioritási listája élén állt: az állatmentésre.

Doris Day már nem lakik itt

Utolsó éveit teljes elvonultságban töltötte: barátai szerint nemhogy a telefont nem vette fel az esetek többségében, de ajtót sem nyitott, noha tudták, hogy otthon van. Saját neve helyett Clarának szólította mindenki – és ennek okát valójában egyikük sem tudta. Talán, hogy még véletlenül sem ismerjék fel az utcán.

Doris Day elsősorban énekesnőként és komikusként jut az emberek eszébe, ám alkalmanként egészen más műfajokban is megmutatta briliáns tehetségét. A legemlékezetesebb az Az ember, aki túl sokat tudott című Hitchcock-klasszikus. Ebben hangzik el – sőt, nagyon fontos dramaturgiai szerepet is kap – Day máig legismertebb slágere, a Que Sera Sera (Ahogy lesz, úgy lesz címmel magyarul is mindenki ismeri). Az alábbi nagyjelenetben pedig meggyőződhetünk róla, miért is ikon Doris Day: a fogva tartott gyermekéért remegő anya énekét, arckifejezését egyszerűen nem lehet sírás nélkül kibírni.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt kép: Getty Images/Silver Screen Collection