–

Extra kedvesség mindenhol

Az Albertinában hosszas, többkörös sorban állással indult a múzeumi élmény, ami még úgy is sok volt, hogy neten vettünk jegyet (aki nem így tett, kétszer annyi ideig várhatott). A harmadik sor végén, közvetlenül a kiállítótérnél derült csak ki, hogy a táskáink nagyobbak, mint a megengedett méret. Ennek ellenére a beengedést koordináló munkatárs maga ajánlotta fel, hogy ne álljunk újra sorba a gyerekekkel a ruhatárban, elég, ha nem a hátunkon viseljük őket. Megnéztük a Monet-kiállítást is (sajnos már bezárt, Csepelyi Adri írt róla), de a kevésbé tömeges állandó modern művészeti kiállítás jóval gyerekbarátabbnak bizonyult.

Itt volt lehetőség hosszasan nézni egy-egy érdekesebb műalkotást, nem libasorban haladva a tömeggel, mint a Monet esetében. Bár csodásak a képek, de megmondom őszintén, egy három- és egy ötéves kislánnyal ez nagyjából élvezhetetlennek bizonyult.

Nekünk az vált be eddig, hogy hagyjuk a gyerekeket „vezetni” a múzeumban, azaz, ami őket nem érdekli, azon gyorsan áthaladunk, ahol pedig sok kérdésük van, ott letelepszünk és beszélgetünk.

Így történt az Albertina modern gyűjteményében, sőt, ugyanitt a Monet-tól Picassóig című állandó kiállításon is, ahol közepesen sokan voltak, szerencsére nem annyian, hogy befolyásolhatták a haladási ritmusunkat.

Ami érdekes, minden korosztálynak érdekes

A „felnőtt” múzeum sorozat részeként a MAK-ban (Austrian Museum of Applied Arts / Contemporary Art – Osztrák Iparművészeti és Kortárs Művészeti Múzeum) néztük meg Stefan Sagmeister & Jessica Walsh: Beauty című multimédia kiállítását a szépségről, formákról és funkciókról, sőt, a szépségről mint funkcióról szól. Ez volt az a kiállítás, ami teljesen lenyűgözte a lányaimat, szinte minden részét imádták. Közbeiktatva pedig megnéztünk valamennyit a múzeum állandó gyűjteményéből is.

Egy viszonylag unalmasnak tűnő, különböző korok székeit bemutató termet úgy tettek izgalmassá, hogy árnyjátékot készítettek a székek árnyékából, így nézhetted csak az árnyékokat, magukat a székeket vagy akár mindkettőt. De mindenhol jelen volt az interaktivitás (kis papírérmékkel szavazhattunk a szerintünk legszebb, legérdekesebb, legjobb illatú dolgokra) és a kreativitás.

Lehetett feküdni, színezni, szagolni, tapintani, fotózkodni… szóval ez egy olyan múzeum, ahol nem csak csendben sétálsz és nézelődsz.

Növelte az interaktív élményt, hogy a legtöbb teremőr nagyon jól beszélt angolul, és szívesen szóba elegyedett rajtam keresztül a lányaimmal is. Üdítő élmény volt ahhoz képest, hogy életünk első négyfős családként elkövetett múzeumlátogatása során a (magyar) teremőrök rosszalló arccal követtek, és egymásnak adták át az infót, hogy „itt, a felnőtt kultúra fellegvárába két meglehetősen kiskorú gyermek merte betenni a lábát” (nem, nem vagyok paranoiás, csak elég jó a hallásom, és tudok szájról/arckifejezésről olvasni). A rend kedvéért itt is szeretném elmondani, hogy rengeteg szuper magyar múzeumélményünk is volt már.

Múzeum gyerekekről gyerekeknek

A Schönbrunni kastélymúzeumnak van egy konkrét Gyermekmúzeum része is, ami a császári család gyermekeinek életét, hétköznapjait, napirendjét, játékait, hajviseletét mutatja be nagyon interaktívan. A kiállítás úgy kezdődik, hogy mindenféle méretű és fazonú XVIII–XIX. századi kosztümbe bújhatunk bele.

A kisbabától az XXL-es felnőtt méretig tényleg minden van, és mondanom sem kell, hogy a gyerekek imádták. Lehet fotózkodni, gyaloghintóban üldögélni, lovacskázni a hercegnős szettekben, szóval egy kimerítő, bő fél órás program. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy akadnak olyan felnőttek, akik a gyerekekhez hasonló lelkesedéssel rángatták magukra a császári szerkókat.

Miután a teljes családunk tesztelte az egyébként meglepően tiszta és rendezett holmikat, még ezután jött a szó szoros értelmében vett múzeumi élmény.

A gyerekekről szóló, de valójában történelmi kiállítás minden egyes termében volt legalább két–három olyan dolog, amit ki lehetett próbálni,

vagy korabeli játékok, vagy fésülhető babát a korra jellemző eszközökkel és frizuraképekkel, vagy „csak” egy egyszerű tekerhető kerék, ami bemutatta a szegényebb sorban nevelkedő gyerekek és a császári sarjak élete közötti különbségeket vagy éppen az akkori kicsik napirendjét.

A gyerekmúzeum, ami egyetlen múzeumra sem hasonlít

A Zoom gyerekmúzeum egy olyan hely, ahova foglalkozásokra kell jelentkezni, és valójában egyszerű eszközökkel mi magunk „csináljuk” a múzeumot. Hihetetlenül hangzik, ugye? Többféle program van, amikre előre be kell jelentkezni, ez nagyon fontos. Nyolc hónapos kortól tizennégy éves korig találhatunk programokat a gyerekeknek, de a három–nyolc éveseknek ajánlott bútorkészítő workshopot én harminchárom évesen is nagyon élveztem.

A legkisebbeknek az Óceán fantázianevű, mindenféle érzékszervre kiterjedő hatású programot ajánlják, aminek az a célja, hogy már totyogó korban felkeltse a tudományos érdeklődést.

A következő korosztállyal, a fával, festékkel, textillel önálló munkalehetőséget és persze szakmai segítséget biztosító bútorkészítő stúdió szeretteti meg a kétkezi munkával létrehozott apró tárgyakat. A készített dolgokat haza lehet vinni, és a német nyelvű iránymutatás mellett – igény esetén – angolul is mindent elmagyaráznak. Van még interaktív kiállítás a talajról, természettudományos oktatóprogram és animációs stúdió is a nagyobb gyerekeknek. Konkrétan alig várom, hogy pár év múlva visszamenjünk, és kipróbáljunk új programokat a múzeum kínálatából.

Plusz kettő és fél

A múzeumajánló nem lenne teljes a két további letesztelt, de a többihez képest kevésbé szuper élményt adó múzeum nélkül. A bécsi Wiener Linien Tömegközlekedési Múzeum pont azt tudja, amit kell (jó, a shopja szuper, csak kicsit drága), járműrajongó gyerekeknek kötelező, de nekünk csak egy kellemes séta volt. A Technisches Museum Wien is élvezetes volt, de a tematikus (tudományos és járműves) játszóházban iszonyú tömeg volt, a bejutásra is várni kellett, a kiállítás pedig túl monumentális, és amatőr látogatóként elég kaotikus volt, így csak felvillantott számunkra izgalmas dolgokat, de a katarzis elmaradt.

Ami viszont csodás lezárása volt a javarészt múzeumokban töltött miniszünidőnek, az egy kis mozgás: a „korcsolyaváros” tesztelése a Városháza mellett 

– aki a téli időszakban jár ott, semmiképp ne hagyja ki, főleg, ha gyerekekkel megy. A koritanulást segítő pingvinek használata ingyenes, és lehet kétélű korit is bérelni, szóval minden adott akár egy első jeges próbálkozáshoz is.

 

Tóth Flóra

A cikkben található képek a szerző tulajdonában vannak