Újradefiniált férfiasság – Portrék Perzsiából
Ma nyílik Budapesten, a Hotel Kempinski Promenádján, az Ar2day Gallery szervezésében Szűcs Péter: Perzsa portrék - Újradefiniált férfiasság című fotókiállítása. A PetersPlanet.travel bloggerének (és képeinek) egyik üzenete, hogy ha szembenézünk az előítéleteinkkel, le is tudjuk győzni azokat. A kiállítás egy hónapig látható, mi pedig most mutatunk néhányat a fotókból az alkotó, Szűcs Péter írásával.
Lehet egy férfi érzékeny a szépségre és a finomságra? Minden bizonnyal. Újradefiniálható a férfiasság vagy az arról alkotott fogalmunk? Van egyáltalán fogalmunk róla? Ki, mi számít férfiasnak, és mi vagy ki az, akit valamiért nem tekintünk annak? Vajon mi az oka a XXI. század nyugati kultúrájában a férfiak identitásválságának?
Egy hátizsákkal és egy kamerával indultam el Grúziából Iránba ezen a nyáron. Nyugatról keletre. Egy olyan országban éltem a helyiek mindennapjait, ahol teljesen természetes, hogy egy férfi beszél az érzelmeiről és a fájdalmairól, teljesen természetes, hogy érzékeny a szépre és (például) a költészetre. Büszke arra, hogy van hite, vagy arra, milyen mélyen és őszintén képes szeretni. Iránban egy egészen más világban találtam magam, mint amiben eddig éltem, miközben azt is éreztem, hogy mi, magyarok, nem is tudjuk, valójában mennyire közel vagyunk a kelethez, és milyen messzire a nyugattól. Az Iránban élő emberek nyitottságát, természetességét és őszinteségét megtapasztalva szinte szégyelltem magam azok miatt az előítéletek miatt, melyekkel az indulásom előtt viaskodtam.
A perzsa portrékkal egy olyan világot szeretnék megmutatni, ahol a nyugati kultúrából – egyedül és férfiként – érkezve komfortosan és biztonságban éreztem magam. Hétköznapi (vagyis sokkal inkább világraszóló) emberek portréival, történeteivel szeretném megmutatni, hogy a világ egyik legősibb kultúrája, a perzsa, milyen fantasztikus lehetőséget nyújt ahhoz, hogy szembenézzünk a saját magunk alkotta férfiképpel, és azzal: milyen előítéleteink vannak egy olyan kultúráról, amiről ugyan hallottunk már valamit, de valójában nem tapasztaltuk meg, milyen is valójában. Remélem azokon az embereken keresztül, akik megnyitották és megmutatták nekem és a kamerámnak a világukat, sikerül közelebb hozni, megérteni azt a szépséget és finomságot, amivel én találkoztam Iránban.
Egy hátizsákkal és egy kamerával indultam el Grúziából Iránba ezen a nyáron. Nyugatról keletre. Egy olyan országban éltem a helyiek mindennapjait, ahol teljesen természetes, hogy egy férfi beszél az érzelmeiről és a fájdalmairól, teljesen természetes, hogy érzékeny a szépre és (például) a költészetre. Büszke arra, hogy van hite, vagy arra, milyen mélyen és őszintén képes szeretni. Iránban egy egészen más világban találtam magam, mint amiben eddig éltem, miközben azt is éreztem, hogy mi, magyarok, nem is tudjuk, valójában mennyire közel vagyunk a kelethez, és milyen messzire a nyugattól. Az Iránban élő emberek nyitottságát, természetességét és őszinteségét megtapasztalva szinte szégyelltem magam azok miatt az előítéletek miatt, melyekkel az indulásom előtt viaskodtam.
A perzsa portrékkal egy olyan világot szeretnék megmutatni, ahol a nyugati kultúrából – egyedül és férfiként – érkezve komfortosan és biztonságban éreztem magam. Hétköznapi (vagyis sokkal inkább világraszóló) emberek portréival, történeteivel szeretném megmutatni, hogy a világ egyik legősibb kultúrája, a perzsa, milyen fantasztikus lehetőséget nyújt ahhoz, hogy szembenézzünk a saját magunk alkotta férfiképpel, és azzal: milyen előítéleteink vannak egy olyan kultúráról, amiről ugyan hallottunk már valamit, de valójában nem tapasztaltuk meg, milyen is valójában. Remélem azokon az embereken keresztül, akik megnyitották és megmutatták nekem és a kamerámnak a világukat, sikerül közelebb hozni, megérteni azt a szépséget és finomságot, amivel én találkoztam Iránban.
A kiállítás egy hónapig látható. Mutatok nektek néhány fotót - ízelítőül, gyertek el, és nézzétek meg a többit is a kiállításon!
Fotók és szöveg: Szűcs Péter
