A pályaív

Mondj egyetlen szerepet, amiben Susan Sarandon rossz volt! Komolyan, legalább egyet, mert én bárhogy is töröm a fejem, nem tudok felidézni ilyet. A Thelma és Louise cserfes pincérnője, a Lorenzo olaja elszántan küzdő anyukája, Az ügyfél kőkemény ügyvédnője, Az eastwicki boszorkányok buja háziasszonya és persze a Ments meg, Uram! apácája, amiért bezsebelhette első és eddig (érthetetlen módon) egyetlen Oscar-díját – estig folytathatnánk a sort, ám így is látszik a lényeg. Susan elképesztően jól választja meg a szerepeit, és minden modorosság nélkül, hihetetlen empátiával húzza magára őket, akár egy második bőrt, miközben mindvégig maximálisan önmaga marad. Ez persze csak magabiztossággal lehetséges, amit úgy sugároz magából, mint egy atomreaktor, alátámasztva például a következő riposzttal: „Igazán remek lesz, ha végre majd nem esik le mindenki álla attól, ha egy nő jó munkát végez”.

Thelma és Louise (1991)

Az önbizalom

Susan Sarandon már az egyetemen férjhez ment („névadó” első férjéhez, Chris Sarandonhoz), majd elvált. Kavart többek közt Louis Malle-lal és David Bowie-val, szült egy lánygyereket Franco Amurri rendezőnek, aztán összejött a tizenhárom évvel fiatalabb Tim Robbins-szal (ezért úgy irigyellek, Susan!), vele is vállalt két gyereket, huszonegy év után szakítottak, és 2015-ig a most harminchárom éves Jonathan Bricklinnel randizott. Világéletében tett az elvárásokra, azt csinálta, amihez kedve volt, és ha éppen egy harminchét évvel fiatalabb pasival akart járni, megtette, ha dobni akarta, dobta. Bár saját bevallása szerint élete igazi szerelme Tim Robbins volt és marad, a döntésétől nem tántorította el sem a szenvedés, amit egy huszonegy éves kapcsolatból való kilépés jelentett, sem a világ szája – kizárólag azzal törődött, hogy Timnek és a gyerekeknek a lehető legkevesebb fájdalmat okozza. Be is szólt az újságíróknak jó néhányszor, amikor a magánéletéről faggatták, többek között így: „Maguknak túl hosszúak a kérdéseik. Az Egyesült Államokban úgyis kizárólag az érdekel mindenkit, kivel bújsz ágyba”.

The Rocky Horror Picture Show (1975)

A társadalmi szerepvállalás

Egy ötoldalas cikk is kevés lenne, ha fel akarnám sorolni, hány helyen és hányszor emelte fel a hangját Susan Sarandon gyakorlatilag minden emberi jogi és nőjogi kérdésben, ami csak létezik. A teljesség igénye nélkül: volt már a UNICEF jószolgálati nagykövete, felszólalt a mellrák, a családon belüli erőszak, a homoszexualitás, a biszexualitás, a transzgender identitás és a környezetvédelem kérdéskörében, valamint exével, Tim Robbins-szal szorgalmazták az amerikai csapatok Irakból való kivonását, a tömeges kivégzések és a halálbüntetés megszüntetését is. Meggyőződéses demokrata és háborúellenes aktivista, akinek nem csak a szája jár: előadásokat tart, komoly összegeket adományoz, és boldogan adja az arcát mindenhez, ami elősegítheti a békés konfliktuskezelést. A következő mondatával pedig, azt hiszem, sokan tudunk azonosulni: „Unom már, hogy azt mondják, nem vagyok igazi amerikai, csak mert kérdéseket teszek fel”.

A humor

Bár a legnagyobb sikereit drámai szerepekben aratta, Susant az ellenállhatatlan, okos, fanyar humora teszi igazán különlegessé. Hogy csak pár példát említsek, a Baseball bikák, az Alfie, a Románc és cigaretta vagy A nagy nap című filmekben csillogtatja meg ezt az oldalát, de szerepelt a Simpson családban, mint balett-oktató, és eléggé felejthetetlen a Jóbarátokos beugrása is. És persze imádja froclizni a sajtót, egyszer például egy, a szexuális életét firtató kérdésre ezt felelte: „Azt hiszem, mostanság kicsit túlzásba vittem az eredendő bűnt”.

Jimmy Fallon Tonight (2016)

Az önbizalom… vagy ezt már említettem?

Idén a csodálatos Susan a Screen Actors Guild (SAG) gálán fehér blézere alá csupán egy fekete melltartót vett fel, amivel gyakorlatilag bombát robbantott. A brit tévés, Piers Morgan felháborodott posztot tett közzé, mondván, milyen hülye feltűnésvágytól hajtva lobogtatja valaki a melleit a kamerák előtt hatvankilenc évesen, Miss Sarandon azonban úgy reagált, ahogy egy igazi hölgyhöz illik: Twitteren küldött egy fotót Morgannek, amelyen mély dekoltázzsal látható a Rocky Horror Picture Show forgatásán, és megüzente, hogy köszöni szépen, úgy véli, a saját testével azt csinál, amit akar. Az ügynek folytatása is lett, Morgan üzenőfalát női dekoltázsokról készült fotók árasztották el – Sarandon tehát anélkül győzedelmeskedett, hogy leereszkedett volna a sárdobálás szintjére.

Ha pedig ez mind nem lenne elég, még az idő múlásához is zseniálisan áll: „Azért jó megöregedni, mert egyre kevésbé számít, hogy nézel ki, és egyre fontosabb, hogy ki vagy”.

Kalapos Éva Veronika

Kép: Ments meg, Uram! (Dead man walking, 1995)