Kult
Kult

„Nő ne vágyakozzon komponálásra" – A zseniális Clara Schumann története

Kult – 2025.09.14. – NP

Clara Schumann Johannes Brahms múzsája és Robert Schumann felesége volt. Kevesen tudják azonban, hogy ő maga is jelentős művész volt: kora egyik legkiemelkedőbb zongoravirtuóza. Zeneszerzőként azonban nem tudott kibontakozni. Leginkább azért, mert a korszak társadalmi korlátai nem engedték.

Nem pusztán csont, izom és bőr – Egy pécsi kiállítás hív, hogy együtt gondolkodjunk a testünkről

Kult – 2025.09.13. – KO

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a LOKART Kortárs Képzőművészeti Biennálét. Idén a test került a középpontba – nem csupán biológiai értelemben. Hiszen a testünk több, mint csont, bőr és izom: az önkifejezésünk eszköze, és ugyanakkor társadalmi dimenziókat is hordoz. A kiállításon több mint 60 alkotó munkái láthatók, köztük külföldi művészek alkotásai is.

A nő, aki nemet mondott a császárnak is – Doña Gracia Nasi, a reneszánsz kor egyik legbátrabb asszonya

Kult – 2025.09.13. – BAE

Doña Gracia Nasi vagyona és származása miatt számos megpróbáltatással nézett szembe, mégsem tört meg. Bankházat irányított, különféle árucikkekkel, köztük gyémánttal és fekete borssal kereskedett, és mindig segített embertársain. Ám volt egy veszélyes titka: zsidó volt, és ez nemcsak a 20. században, de 400 évvel korábban sem számított életbiztosításnak.

Charlie Sheen: „Én gyújtottam be a dinamitot, csak nem számítottam ekkora robbanásra”

Kult – 2025.09.12. – SzHA

Őszinte, de nem kis hiányérzetet hagy a Netflix Alias, Charlie Sheen című kétrészes dokumentumfilmje. A történet a világhírű színészről, aki már gyerekkorában kapcsolatba került a drogokkal, akit még Clint Eastwood is felhívott, hogy ideje észhez térni, és aki minden idők legdrágább tévés gázsiját kapta, érzékletesen mutatja be a függőséget. De a színész azon arcát, amit a nagyközönség nem ismer, most is csak pillanatokra fedi fel. A legszívszorítóbb mondatok pedig a róla szóló dokumentumfilmben nem hozzá kötődnek.

Kavakami Mieko: Az emberek a testükkel reagálnak az írásaimra

Kult – 2025.09.11. – FB

Kavakami Mieko Oszakában született, jelenleg Tokióban élő japán író és költő. Számos díjat zsebelt be, a Heaven című regénye 2022-ben a nemzetközi Booker-díj shortlistese lett, Haruki Murakami pedig a kedvenc fiatal szerzői közé sorolja. Világszerte az egyik legnépszerűbb kortárs japán író, akinek a műveit eddig 38 nyelvre fordították le. Mi az első magyarul megjelent regénye, a 2022-es Az éj szerelmesei kapcsán beszélgettünk.

„Indokolt lehet a félelem a nagy, fekete, hím energiától” – Jakab Juli a Jimmy Jaguárról

Kult – 2025.09.09. – RB

Fliegauf Bence új filmje, a Jimmy Jaguár a misztikus bűnügyi film, a horror és az áldokumentumfilm határán mozog. Jakab Juli színésznő – aki a film főszerepét alakítja – mesélt a várandóssága alatti forgatásról, a szekták vonzerejéről, a magyar filmgyártás válságáról és arról, hogyan változtatta meg az anyaság a gondolkodását.

Süli Laura: Talán furcsán hangzik, de nekem nagyon sokat adtak a szorongásaim

Kult – 2025.09.08. – TD

Süli Laura – akit laurie. néven ismerhetnek a hallgatók – egyszerre zenész és médiaszakember: az SZFE-n kezdte, majd az ELTE-n folytatta, közben pedig a Spotify EQUAL Global és az EQUAL Hungary nagykövete lett. Ez világszinten is szép eredmény, ám ami ennél is szebb, az az óriáskivetítők számára láthatatlan. Kérlelhetetlen őszintesége, humora, és bátorsága, amivel saját sebezhetőségét vállalja, mind a dalaiból, mind a kérdéseimre adott válaszaiból átköszön.

Egy üveg zsírral, lekvárral és kétszáz forinttal érkezett matrózblúzban a fővárosba Harangozó Teri

Kult – 2025.09.08. – BG

Harangozó Teri testesítette meg azt a „láthatatlan szálat”, ami összekötötte a konyhaasztal mellett rádiót hallgató családokat a nagyvárosi táncdalfesztiválok fényes színpadaival.

< 1 2 3 4 5 6 7 >