–

Rengeteg órát töltöttem azzal, hogy felkészüljek erre az epizódra, és nemcsak azért, mert a tizenkét részesre tervezett Közös hang-sorozat utolsó adása volt ez, bizonyos értelemben egyfajta lezárás, búcsúzás.

Tucatnyi interjút olvastam, hallgattam Eszterrel és Palival – higgyétek el, nekem is furcsa, hogy Mácsai Pált tegezhetem és Palinak szólíthatom –, egyrészt, hogy kellően felkészült legyek, másrészt, hogy minél pontosabb képet kaphassak róluk, és megpróbáljam a felvétel során egy olyan oldalukat előcsalogatni, amelyet talán ritkábban mutatnak meg. Nem újságírói praktikákkal, sokkal inkább mélyről jövő, őszinte kíváncsisággal.

Szerettem volna olyan kérdéseket megfogalmazni, amelyeket nem tettek már fel nekik ezerszer.

Amelyekre nem biztos, hogy csípőből tudják a választ. Amelyeken valóban el kell gondolkodniuk. És talán nem hat nagyképűen, ha azt mondom, olykor-olykor sikerült. Sok különleges pillanat született a stúdióban, mindketten olyan történeteket, megéléséket, belső és külső munkafolyamatokat, érzéseket, küzdelmeket, emlékeket osztottak meg, amelyeknek súlya van.

Még közeli ismerősöknek is ritkán mesélünk arról, milyen gyászmunkán vagyunk túl, hogyan küzdünk meg az önváddal,

milyen érzés szülőként, amikor a saját gyerekeink mutatnak rá a hibáinkra, hogyan lehet egy-egy szakmai kudarcon túllépni, milyen tévhitek kapcsolódnak a munkánkhoz, vagy hogy hogyan viszonyulunk a saját önbizalmunkhoz és képességeinkhez. Mi hárman, most ilyen témákról beszélgettünk. Meg például még arról, hogy mi Ráskó Eszter szerint a legnagyobb különbség az önbizalom és az önhittség között. Hogy Mácsai Pál mit tart a színház falain kívül a legnagyobb erősségének. Hogy hogyan talált vissza Ráskó Eszter a középpontjához élete egyik legnehezebb időszaka után. Hogy mennyire elnéző magával Mácsai Pál.

Hallgassátok meg a Közös hang évadzáróját, ha kíváncsiak vagytok a válaszokra.

Köszönöm, hogy egész évben velünk tartottatok, a korábbi epizódokat itt találjátok:

Krajnyik Cintia