–

Kemenesi Gábor nem sok mindenre emlékszik a gyerekkorából – mint mondja, borzasztó a memóriája –, arról viszont éles emlékei vannak, hogy amikor a madárinfluenza és a száj- és körömfájás végigsöpört a világon, benne megfogalmazódott a vágy, hogy szeretne valamit tenni. Tett és tesz is, hiszen

tudósként nemcsak kutat, hanem aktív párbeszédet folytat – különösen a koronavírus-járvány kirobbanása óta – a társadalommal,

ami embert próbáló folyamat. Olyannyira, hogy halálos fenyegetéseket is kapott.

Eke Angélát bár csak negyedjére vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mindig is biztos volt benne, hogy színésznő lesz, de a kudarcélmények  természetesen mindig hatottak rá, és kiemelte, hogy a színészetben, a felvételiben különösen nehéz, hogy egy meglehetősen szubjektív műfajról van szó, nem elért pontszámok vagy előre meghatározott teljesítmény dönti el, hogy valakinek sikerül-e bekerülnie. Gábor pedig megállapítja, hogy a tudóslét sok tekintetben hasonló, hiszen a kutatások, a disszertációk értékelése az ő nyelvükben nem szubjektív, hanem sztochasztikus módon kerülnek elbírálásra, de ugyanúgy a padlóra küldhet egy-egy doktoranduszt a negatív bírálat, ahogy egy alkotó embert a sikertelen felvételi.

Angival és Gáborral szabályosan elrepült az egy óra, amíg tartott a felvétel, pedig olyan fontos témákról beszélgettünk, mint a klímaválság, az álhírek, a vírustagadók, a nagyvállalatok szerepe a fenntarthatóságban, és

tulajdonképpen azt is megfejtettük, mi lehet az egyszerű megoldása annak, hogy elkerüljük az emberiség pusztulását eredményező katasztrófát.

Elég hatékonyak voltunk, nem?

Ha ti is szeretnétek tudni, mi a titok, hallgassátok meg a Közös hang legújabb adását itt:

 

Krajnyik Cintia

A Közös hang további epizódjait itt találod: