–

Covid-biztos struccpolitika: dugd a fejed a kamrába!

Mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem merem megnyitni reggel a híreket attól való (abszolút reális) félelmemben, hogy amíg én aludtam, a világban megint történt legalább fél tucat szörnyedelem: ismét nagyot ugrott a napi elhunytak száma, Cecíliát új kaspóba ültették át, még több szigorú, korlátozó rendelkezést vezettek be, még ezer évig eltart a járvány… Mit tehet ilyenkor az ember? Ahhoz a vigaszhoz nyúl, ami a legközelebb van, nevezetesen: a kamrájának titkos rejtekeihez, hogy a fellelhető mindenfélékből gyorsan összeállítson magának valamit, amitől a dieteikusok ugyan valószínűleg azonnal a szívükhöz kapnak, de legalább az ő lelke, pár csendesen majszolós pillanatra kisimul. Az ilyen sorsüldözött percekben én nem nézek se istent, se embert, hanem rendszerint fogok pár szelet sajtot, és jó alaposan „megmikrózom”, majd szinte hanyatt fekve a kanapén, becsorgatom a számba.

Igen, tudom… hidd el, az én anyukám sem örülne, ha látná, de a végítélet óráján kinek van kedve és ideje kulturáltan étkezni?

A kollégáimnak biztosan nem, ugyanis amikor kifaggattam őket a saját „kihalástól való félelmet gyógyító kolis kajáikról”, és egészen parádés ízkombinációkkal rukkoltak elő.

Aki összesöpri egy üstbe a kamrát

A kétgyerekes Szabó Anna Eszter önsajnálatának fejlődési állomásai remekül tetten érhetők abban, ahogy egyre durvább mélyrepülésbe kapcsol a vigaszételek univerzumában. Először még csak egy óvatos banán, kenderdió és egy hordónyi mogyoróvaj kombinációval indít, majd jöhet a pikáns pászkás kakaó. Ha ez sem segít, akkor joghurt, kolbász, füstölt sajt együttesével dédelgeti magát, mielőtt bedobná a gyeplőt a gyomorsav lovai közé: „paprikás csipsz cseresznyés gumicukorral, régi retró Mackó sajt, tarhonya sok tejföllel, nagykanállal! Aztán: sima vajas pirítós (ha van pár elszenesedett folt, az az igazi), durván megsózva, és a végén a sós ropogós morzsát az ujjammal feltakarítva desszertnek, piacos gomolya csípős paprikával és téli szalámival, fojtásnak pedig Túró Rudi, amiről először a csokit eszem le, és aztán kebelezem be a túrót.” Mindez persze csak a normál napokon, a „piros betűs” ünnepeken ugyanis igazán felébred Anna gyomrában a pokolfajzat:

„Ha megjön, akkor bármi megeshet. Egyszer annyira kellett az édesség, ami nem volt, hogy összekutyultam cukrot, lisztet, tojást, megrottyantottam a tűzhelyen, és azt ettem kakaóval megszórva”.

Aki még a pokolban is úrinő

A kozmopolita streetfood mennyországban (azaz Londonban) élő Pásztory Dóri a vigaszételeket is tengerszint felett négyezer méterrel űzi, az ő fejét ugyan nem lehet elcsavarni holmi lisztes kakaóporral. „Nekem a fehércsokis-tahinis babka a vigaszételem, amit Márton fedezett fel az irodája melletti cuki kis közel-keleti deliben, ahová járt ebédelni. Mivel március óta nem volt az irodában, így vészhelyzet esetén nap/hét/hónap mentőprogramként elvándoroltunk babkáért. Legutóbb múlt héten tettünk így, amikor a következő lockdownra készülve egy egész babkával tértünk haza, és a biztonság kedvéért hoztunk egy üveg tahinit is, ha esetleg akkora lenne a baj, hogy nekünk kell elkészíteni.”

Tubusos mennyország

A mai napig tisztán emlékszem 1988 nyári táborára, ami másoknak a szép románcokat és az első szerelmet jelentette, nekem viszont a majonéztől lett felejthetetlen. És kinek tartott tovább ez a kapcsolata? Na, kinek? Úgy van, helyes a válasz: nekem! Ebben az időszakban szinte semmi mást nem ettem, csak majonézes zsömlét, napi hatszor. Imádtam a selymes ízt a puha bélzeten, úgyhogy tökéletesen megértem Filákovity Radojkát, aki, ha nagyon nekikeseredik, akkor mirelit pizzával vigasztalódik, majonézzel a tetején. „Ezt eszem akkor is, amikor menstruáció előtt egy nappal folyton éhen akarok halni. Nagyon undi, és igen, rendelhetnék »rendes« pizzát is, de a mirelithez semmi sem fogható” – szabadkozik.

Ugyan, Radi, nem kell, hisz magunk között vagyunk, a világnak meg úgyis mindjárt vége! 

Csepelyi Adri is szívesen áldoz a tubusok oltárán, amikor májkrémet habzsol kanállal, dobozból, mellé egy kis ketchup, tubusból. „Már a koliban is a világ urának éreztem magam tőle.”

Summertime sadness

Dián Dórinak viszont egész évben nyár van, amit úgy ér el, hogy fullba tolja a „bundáskenyérlángos” edition-verzióját, azaz: fokhagymásan-sajtosan-tejfölösen eszi.

De van, aki még őt is übereli: „Nem tudom, ez mennyire fura, de az én agyam akkor dobta le az ékszíjat, amikor az egyik kolis barátnőm megküldte kristálycukorral a bundáskenyerét.” A bundás kenyér rajongói tábort egyébként Kurucz Adri is erősíti, a műfaj elitklubját pedig DTK képviseli a jalapeno poppersszel. (Amúgy mindig is csodával adóztam azért a képességéért, hogy – velem szemben – nem veri be az egész dobozt egy ültő helyében, hanem a felét elteszi vacsorára. Hogy csinálja?! Fogalmam sincs…)

via GIPHY

A sportosan vigasztalódók, avagy: mindent bele!

Kedvenc képszerkesztő kollégám, Kerepeczki Anna a végítélet felé is stílusosan galoppozik, még a vigaszételének is megadja a módját: vagy a maradék többnapos házi húslevest üti fel smack tésztával, vagy a melegszendvicsét pimpeli meg Piros Arannyal és kovászos uborkával.

Tóth Flóra is csatlakozik hozzá a zacskós leves imádatában. „A csípős Smacky leves szerintem a világ majdnem minden problémájára instant gyógyír.

A másik kedvencem a csipsz lekvárba mártogatva – ebből szó szerint bármennyit meg tudok enni, tűnt már el így egy teljes üveg meggylekvár, ki tudja, hová…

Aztán játszik még a bolti gesztenyepüré, aminek a felét otthagyom, mert útközben rájövök, hogy befogadhatatlanul édes (és gyorsan eszem egy kis csipszet lekvárral).”

via GIPHY

Aki önként ragasztja össze a száját

Marossy Kriszta talán az egyik legcserfesebb kolléganőm (pedig hidd el, szoros a verseny!), mégis ő lesz a legcsendesebb, amikor étellel akarja megvigasztalni magát. Íme, a recept:

„Fél pohár tejpor cukorral összekeverve, és olvasás közben betolva. Amellett, hogy tényleg mindenki undorodik tőle, a végére úgy nézek ki, mint egy önkontroll nélküli kokainbáró hajnalban, beszélni viszont nem tudok ilyenkor, mert a java része feltapad a szájpadlásomra, úgy kell kanállal lekaparni.”

Két véglet, a végítélet napjára

Kégl Ági majonézes padlizsánsalátát burkol rozmaringos sajttal, „amíg bele nem fulladok. Borral leöblítve.” Both Gabi viszont vízbe mártott cukros-zsíros kenyeret eszik, mondván: „Ezen nőttem föl”.

Fiala Borcsa

Ezek után igazán kíváncsian várjuk, hogy ti milyen kajákkal élitek túl a világvégét!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images