Keresés

„Mennyien lehetnek, akik rossznak, hibásnak gondolják magukat, szimplán azért, mert még senki nem mondta nekik, hogy »Én így is szeretlek«. Vagy csak szimplán »Elfogadlak«. Mennyien lehetnek, akik jó példa híján nincsenek tisztában vele, hogy melegként is lehet teljes és szép életet élni. Mennyien lehetnek, akik az elfojtás és a titkolózás miatt soha nem élik át a szerelmet, mert még a vágyaikat kielégítő egyéjszakás kalandok után is majd felőrli őket a bűntudat és a szégyen.”

„Szia! Csak azért írok, mert hallottam, hogy megjött a gyed, tudnál belőle utalni? Be kellene ugranunk a boltba a játszótér előtt, és nincs pénz a számlámon...” [pár órával később] „Jaj, ne haragudj, ezt csak most láttam, már késő?” „Igen, már mindegy.” „Akkor már nem utalok.” – Felnőtt emberként pénzt kérni valakitől nagy dolog. Nagy ügy. Nem egy semmi kis apróság. Főleg rendszeresen. Akkor is, ha amúgy simán ad. Hát még, ha nem.

A nevelőszülőséghez rengeteg sztereotípia kapcsolódik: a két legelterjedtebb a pénzről és a szeretetről szól. Előbbi miatt démonizálják, míg az utóbbiért túlmisztifikálják. A valóság azonban sok esetben az, hogy ebben az élethelyzetben nemcsak a családjából kiemelt gyerek szenvedhet kárt, hanem az őt befogadó nevelőszülő is. Van, hogy sok sebből vérző és sok sebet okozó történet ez.

Mit tennél, ha már a puszta létezésed is erős indulatokat keltene idegen emberekben? Ha amiatt, aki vagy és akit szeretsz, illetve ahogyan az életedet éled – amihez egyébként senkinek semmi köze – diszkriminációnak, verbális és nem ritkán fizikai abúzusnak lennél kitéve? Mennyire tudnál így felszabadult, boldog lenni?