Waze

Az autós alkalmazások egyik legnagyobb ásza, ami lényegében megmutatja a menekülőutat a forgalmi dugóból. Merem állítani, hogy az egyik legjobb városi alkalmazás, nekünk eddig kivétel nélkül bevált. Na, jó, voltak azért kivételes helyzetek, mint amikor a kínai delegáció a fővárosba érkezett, és lezárták a város főbb pontjait, ami miatt eleve egyórás késéssel értél a melóba, és este is garantáltan a dugóban vesztegeltél. Ilyen esetekben nem tehetsz mást, mint azt, hogy otthon hagyod az autód, és a közösségi közlekedést veszed igénybe.

 Parkl

Most az ünnepek alkalmával igazán jól fog jönni ez az alkalmazás. Illetve bármikor, amikor nem találsz parkolóhelyet a városban, megbeszélésre sietsz, és nem a parkolóhelyek keresésével akarod tölteni az időd. A Parkl alkalmazás megmutatja a különböző budapesti parkolóházakat az úti célod környékén, ahol parkolni lehet. Nézzük meg, hogy mi van akkor, ha, mondjuk, a Deák tér és az Astoria környékére akarnánk menni, ahol aztán köztudottan nehéz parkolni, ráadásul drága is. Ahogy a térképen is látható, egy kis fekete buborékban megjelennek a térképen az óradíjak. Átlagosan 350 Ft-ért már parkolhatsz a belvárosban több helyen is. Te pedig az úti célodhoz legközelebb esőt célozhatod meg. A jó ötleten kívül pirospont jár érte, hogy fiatal startupperek készítették a programot, akiknek elegük lett a parkolóhely-mizériából.

Járókelő

Igazi városi polgároknak ajánlott alkalmazás, aminek segítségével szebbé teheted a várost. Lényegében a regisztrációt követően már be is jelentheted a környékeden keletkezett károkat; kátyú, szemétkupac, útburkolat-süllyedés és így tovább. Fotózd le, töltsd fel, és írd meg, hogy pontosan mi látható a képen. Az igazán jó fej önkormányzatok, szolgáltatók pedig veszik a lapot, és intézkednek. Ennek érdekében a közösségi oldal vezet egy toplistát, ahol megnézhetők a különböző statisztikák, hogy melyik intézmény, melyik kerület az, amelyik a legaktívabb a probléma megoldásában. A bejelentett károk közül hány van folyamatban, hányat oldottak meg, illetve jellemzően milyen típusú károk jelentkeznek a fővárosban (és egyes vidéki városokban is - a szerk.)

Taxirendelő applikációk

A Főtaxi, a City Taxi, a 6x6, a Taxify és akár sofőrszolgálat is rendelhető már, ha a felsorolt szolgáltatók közül kiválasztod azt, amelyik a legszimpatikusabb. Én most a City Taxiét választottam, azon keresztül szemléltetem, hogy pontosan mi történik, ha app segítségével hívok taxit. Az első rendeléskor megjelenik egy térkép a pontos helyszínnel, ahol épp vagy, és kiírja hogy körülbelül hány percbe telik, mire odaér a legközelebbi taxi. Kölcsönösen jó neked is, és a szolgáltatónak is ez a frissítés, hiszen itt tényleg minden olyan extra adatot megadsz a rendeléskor, ami gondot okozhat. Csak hogy a klasszikusokat említsem: állattal utazol, bankkártyával fizetnél, gyerekülést szeretnél… és még azt is előre megtudhatod, hogy pontosan milyen autóval fogsz utazni. Akárhogy is, én örülök ennek a frissítésnek, mert már utáltam a várakoztató zenét hallgatni a diszpécser jelentkezése előtt. Egy dolog viszont változatlanul ugyanolyan, mint régen: szilveszterkor továbbra se próbálj taxit hívni. 

Futár

A városi tömegközlekedés „szerelmeseinek” végezetül a BKK Futár alkalmazását ajánlanám. Egész szépen beméri az összetett utazási tervek menetidejét. Én már mentem Újpestről a Széna térre (behavazva, februárban, metrópótlóval reggel nyolckor), és tökéletes segítséget nyújtott a Futár alkalmazása. Baromi jól jön akkor, amikor olyan helyen vagyok, ahol még sosem jártam a városban, és nem ismerem a buszokat, villamosokat. Itt viszont egy interaktív térkép segítségével lekövethetem, hogy a közelemben lévő járatok merre tartanak, és milyen megállóik vannak. Noha szeretem szidni a BKK-t mert igencsak sokszor adnak rá okot, a Futár alkalmazásuk az egyik olyan jó dolog, amit felmutathatnak. Úgyhogy csak így tovább, igazán mehetne ilyen és hasonlóan okos irányba a városi tömegközlekedés. Hajrá!

Szőcs Lilla 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/GaudiLab