Megmenthetnénk a bolygót, ha nők irányítanák a világot? – a nemek közti ökológiai szakadékról

–

A közelmúltban tartott COP28 klímacsúcson – amelynek éppen Szaúd-Arábia adott otthont – nem ismerték el, hogy a fosszilis tüzelőanyagok (amelyek messze a legnagyobb mértékben járulnak hozzá az éghajlatváltozáshoz) fokozatos kivonása a kritikus következő lépés. Egyik jelentés a másik után mutatja, hogy a világ legnagyobb vállalatai – amelyek egyben a világ legnagyobb kibocsátói közé tartoznak – nem teljesítik saját céljaikat az éghajlatváltozás kezelésével kapcsolatban. (Mondanom sem kell, hogy ezek a célok eleve nem is túl ambiciózusak.)

Az éghajlatváltozás-tagadás – vagyis az a meggyőződés, hogy a klímakatasztrófa nem történik meg – pedig továbbra is virágzik, különösen online.

Van azonban a társadalomnak egy olyan csoportja, amely sokkal inkább támogatja a környezetvédelmi intézkedéseket és a fenntartható életmódot: a nők.

A nők és a férfiak hozzáállása eltér egymástól, időnként drasztikusan

A férfiak – különösen stresszhelyzetben – hajlamosabbak inkább önmagukra összpontosítani, semmint másokra, és szélsőségesebb döntéseket hoznak, ami azt jelenti, hogy jellemzően vagy nagyon önzőn vagy nagyon önzetlenül, nagyon igazságosan vagy nagyon igazságtalanul, nagyon kockázatosan vagy nagyon kockázatkerülő módon cselekszenek, és így tovább. Ezzel szemben a nők kiegyensúlyozottabbak, és összességében nagyobb valószínűséggel alkalmaznak kooperatív megközelítést a döntéshozatalban.

Ami az éghajlatváltozást illeti, ezen a téren is van bizonyíték a nemek közti egyértelmű különbségekre.

A témával kapcsolatos tanulmányok megállapították, hogy a különböző országokban és korcsoportokban a nők nagyobb valószínűséggel támogatják az éghajlatbarát megoldásokat és viselkednek fenntarthatóbb módon, mint a férfiak. Egy 2011-es, több mint 6000 személy bevonásával készült kutatás szerint a nők jobban aggódnak az egészséggel kapcsolatos környezeti problémák miatt, mint a férfiak.

Ráadásul az éghajlatváltozás tagadása szoros összefüggést mutat a patriarchális vagy hierarchikus struktúrák elfogadásával is, amelyeket – nem meglepő módon – a férfiak gyakrabban támogatnak.

Egy nemrégiben megjelent tanulmány azt vizsgálta, van-e a nemek között különbség a jövő nemzedékek iránti aggodalom és törődés terén – az úgynevezett intergenerációs altruizmusban. Végül is az, hogy ma milyen döntéseket hozunk az éghajlatváltozással kapcsolatban – és ami talán még fontosabb, hogy mit nem teszünk meg ez ellen –, nemcsak a mi életünkre lesz hatással, hanem minden egyes ember életére, aki a jövőben létezni fog.

És a tanulmány szerint, amely 1600 svéd állampolgár viselkedését vizsgálta, úgy tűnik, valóban jelentős különbség van a nők és a férfiak jövő nemzedékek jóllétével kapcsolatos aggodalmát tekintve.

A kísérleti csoportban a résztvevőket először arra kérték, hogy mondják meg, hány gyerekük van vagy hány gyereket szeretnének, és hogyan osztanák el a képzeletbeli erőforrásokat a leszármazottaik között a következő 250 évben. Ezután arra ösztönözték őket, hogy gondolkodjanak el azon a tényen, hogy ha ma minden erőforrásunkat felhasználjuk, kevés marad a jövő generációi számára. Végül pedig megkérdezték tőlük, hogy támogatnának-e ma különböző költséges éghajlati megoldásokat – például a légi közlekedés, az élelmiszerek, az üzemanyag és a ruházat magasabb árát –, amelyek azonban a jövő nemzedékeinek javára válnának.

Eközben a kontrollcsoport résztvevőit egyszerűen arról kérdezték, hogyan viszonyulnak ezekhez a költséges éghajlat-politikákhoz.

A korábbi eredményekkel összhangban a nők, de a nembináris személyek is jelentősen nagyobb valószínűséggel támogatták a költséges éghajlatváltozási politikát, amikor arra kérték őket, hogy gondoljanak a jövő generációira, valamint nagyobb mértékű aggodalmat fejeztek ki az éghajlatváltozás bolygónkra gyakorolt hatásával kapcsolatban is.

A tanulmány szerzői szerint ez azzal magyarázható, hogy a nők és a férfiak neveltetése eltérő, és a nőknek még mindig meg kell felelniük a társadalmi elvárásoknak – különösen, ha a gondoskodásról és ápolásról van szó.

A gondozás, ápolás, gyógyítás és megőrzés még mindig gyakran „nőiesnek” tekinthető, emiatt pedig a nőktől és lányoktól elvárt

Nem véletlen tehát, hogy a természetet már a görög-római korban is nőként – anyatermészetként vagy Földanyaként – jellemezték. Ő is gondoskodik, táplál és gyógyít minket mindazzal, amit megeszünk, a vízzel, amelyet megiszunk, és a levegővel, amit a tüdőnkbe lélegzünk.

Talán ez a természet és a „nőiesség” közötti összefüggés magyarázatot adhat arra is, hogy egy ideje miért uraljuk és irányítjuk könyörtelenül a természetet a saját hasznunkra – vagy inkább a kiváltságos kevesek javára.

Mert míg a dominanciát, az irányítást, az agressziót, sőt a kapzsiságot a „férfias” ideálhoz való közelségük miatt dicsőítik, addig a viselkedésmódok másik csoportját eredendően alacsonyabb rendűnek tekintik. Ugyanígy a nőket és minden mást is „nőiesnek” tartanak – beleértve a bolygónkat is.

És bár egyesek úgy gondolhatják, hogy ez a leegyszerűsítő nemi sztereotípia már a múlté, még ma is tartja magát. Még a leginkább egyenlőségen alapuló országokban is, mint például Svédországban, ahol a korábban említett tanulmányt végezték.

Nem meglepő tehát, hogy a nők sokkal inkább törődnek a környezettel, mint a férfiak, és támogatják az éghajlatbarát megoldásokat, még akkor is, ha azok költségesek. Miért ne tennék? Gyakorlatilag születésüktől fogva arra nevelik őket, hogy legyenek tekintettel másokra, legyenek önfeláldozók, és mindig gondoskodjanak mindenről és mindenkiről.

És ez a nemek közötti különbség a tetteinkben is megmutatkozik

A magánszektorban a női tulajdonú vállalkozások nagyobb valószínűséggel veszik figyelembe a környezeti fenntarthatóságot az üzleti döntések során, és azt az üzleti célokkal szemben sokkal inkább előnyben részesítik, mint a férfiak tulajdonolta vállalkozások. Emellett többet fektetnek be megújuló energiába és kevesebbet környezetszennyező vállalatokba. Eközben azok az országok, amelyekben a nők nagyobb arányban vannak jelen a kormányban, hajlamosabbak a környezetvédelmi egyezmények ratifikálására és az éghajlatváltozással foglalkozó politikák elfogadására.

Fogyasztóként a nők több pénzt költenek környezetbarát termékekre és szolgáltatásokra, mint a férfiak, és kevesebbet azokra, amelyek üvegházhatású gázokat bocsátanak ki. Ezzel szemben egy tanulmány szerint a férfiak 70 százalékkal több pénzt költenek az üvegházhatású gázokat kibocsátó termékekre, és míg a nők átlagosan többet (és jobban) újrahasznosítanak, kevesebbet szemetelnek és kevesebbet pazarolnak,

egyes férfiak még a zöldtermékeket és -szokásokat is eredendően „férfiatlannak” és a férfiasságukat fenyegető kockázatnak tekintik. 

A lista folytatható. Akárhogy nézzük is, és akár a magánszektorban, akár a közszférában vagy a háztartási szférában, a nők gyakrabban viselik az éghajlatközpontú magatartásformák népszerűsítésének és bevezetésének terhét, amit a kutatók nemek közötti ökológiai szakadéknak neveznek.

A valóság azonban az, hogy még mindig túlnyomórészt férfiak uralják a politikai, gazdasági és jogi döntéshozatalt, következésképpen nekik van a legnagyobb beleszólásuk az olyan kérdésekbe, mint például az éghajlatváltozás, és abba, hogy hogyan közelítjük meg ezeket az ügyeket.

Vajon más lenne a helyzet, ha több nő ülne vezető pozíciókban?

Az elmúlt évtizedben egyesek megpróbálták a nők hatalomra való törekvését és a tipikusan „férfias” viselkedési normákhoz való ragaszkodását a vállalati és politikai környezetben az egyenlőségre való törekvésnek nevezni. Ez a mantrája az úgynevezett girl boss mozgalomnak, amelyet Sheryl Sandberg Lean In című önsegítő sikerkönyve és a Nasty Gal életmódmárka mögött álló vállalkozó, Sophia Amoruso indított útjára, aki egy ilyen című könyvet is kiadott.

Ha a nők csak a férfiak viselkedését követnék, különösen a legsikeresebbekét – szól a logika –, akkor gyorsan felemelkednének a ranglétrán, és a sikerük elkerülhetetlenül lecsorogna, és más nőket is felemelne, és mindannyian nyernénk.

Nos, ez egyrészt feltételezi, hogy a világ leghatalmasabb és leggazdagabb férfijainak tulajdonságai objektíve jók, és nem diszfunkcionálisak vagy károsak. Másrészt viszont azt is feltételezi, hogy a nők, a férfiakkal ellentétben, nem hajlamosak a korrupcióra, a kapzsiságra vagy a vakmerőségre, amikor a vállalati vagy társadalmi ranglétrán felfelé haladnak. De vajon tényleg így van?

Ha holnap az összes hatalmi pozícióban lévő férfit nőkkel helyettesítenék, minden más tényezőt figyelembe véve, vajon pozitívabban változnának a dolgok?

Talán bizonyos mértékig, és rövid vagy középtávon igen. De nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás kulcsa. 

Nem a férfiak jelentik a problémát…

…hanem a társadalmunkban kialakított rendszerek fenntarthatatlansága, a kapitalizmus és a patriarchátus, amelyek éppen azokat az értékeket dicsőítik, amelyek az éghajlatváltozás mozgatórugói – a dominancia, a kapzsiság, az individualizmus –, és leértékelik azokat, amelyek segíthetnének a probléma kezelésében – a gondoskodást, az empátiát, az együttműködést.

Az összes tanulmány és felmérés, amely a nemek közti ökológiai szakadékra utal, azt üzeni, hogy nem a nőknek kellene mindent megtenniük azért, hogy a sztereotipikusan „férfias” tulajdonságokat utánozzák, hanem a férfiakat kellene arra ösztönözni, hogy vegyenek át néhány „nőies”-nek tekintett tulajdonságot.

Mégpedig anélkül, hogy ezért elmarasztalnák őket.

Amint azt számos tanulmány kimutatta, a nemi sztereotípiák többnyire, ha nem is teljesen, tanultak, nem pedig veleszületettek, beleértve az olyan tulajdonságokat is, mint az empátia és az együttérzés. Ha a fiúkat már fiatal koruktól kezdve arra ösztönöznénk, hogy a lányokhoz hasonlóan jobban törődjenek másokkal, és nem tekintenénk a „nőiességet” alsóbbrendűnek, akkor talán több férfi támogatná azokat a politikákat, amelyek valóban a bolygónkat helyezik előtérbe. 

Emellett a fenntartható, tiszta és boldog világért való küzdelem nem lehet kizárólag a nők felelőssége. Lehet, hogy ma ők a klímaváltozás mérsékléséről szóló vita vezető hangadói és alakítói, de ne felejtsük el, hogy a válság legnagyobb áldozatai között is ott vannak. (Arról, hogy miként veszélyezteti a klímakatasztrófa az emberi jogokat, ITT írtam korábban.)

Mindannyiunknak gondoznunk és ápolnunk kell a bolygót, amelyen élünk, és mindent, ami hozzá tartozik – a növényeket és a virágokat, az állatokat, a folyókat és az óceánokat, a hegyeket és az erdőket.

És ez nem tekinthető sem „nőies”, sem „férfias” viselkedésnek. Csupán észszerűnek.

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Jorm Sangsorn

Mózes Zsófi