Tarján Zsófi: „Ritkán kapok elismerést férfiaktól” – Rendhagyó Elviszlek magammal egy turnébuszban
Rovattámogatás
2018. október 24.
|
DTK
Tarján Zsófi nem szeretne többé csak „Hernádi Judit lányaként” szerepelni – ezért mi is nagyon hamar letettünk arról az ötletről, hogy kettejüket együtt vigyem el magammal. Az énekesnő mellé így a híres-neves mama helyett zenekara, a Honeybeast csatlakozott be, és egy olyat zenéltek a műsor végén a rögtönzött „turnébuszban”, hogy a hajam is majdnem leesett tőle. Ezzel együtt persze az énekesnő szívesen mesélt arról, hogy mi mindent kapott az anyukájától, miben hasonlít rá, és miben különbözik tőle. Zsófi az utóbbi években az egyedülállók egyfajta „ikonjává” vált a Honeybeast dalainak köszönhetően, ami ellen egyáltalán nem tiltakozik – de hozzátette, hogy nagyon is vágyik egy igazi társra. Viszont az a tapasztalata, hogy a férfiak tartanak a hozzá hasonló erős nőktől. Hogyan bontja le a saját falait a színpadon egy alapvetően gátlásos előadó, és ebben hogyan segíti őt a zenekara, erről is beszélgettünk. Aztán csodásan meg is mutatták ezt a folyamatot akkor, amikor együtt kezdtek zenélni a kocsiban… Elviszlek magammal turné edition: Tarján Zsófi és a Honeybeast.
![](https://ssl.gstatic.com/ui/v1/icons/mail/images/cleardot.gif)
Neked ajánljuk
Kult –
2021. október 31.
–
GyD
„Amikor megszültem Zsófit, és a barátnőimnek is gyerekei lettek, mi nem tudtuk, mire szüljük őket, és hogy ennyire nehéz lesz. Ez csak akkor derült ki, amikor elkezdtek nőni és kiskamaszok lettek. Akkor derült rá fény, mennyi problémát hordoz magában, hogy ők a mi gyerekeink.” Egy színésznő és a lánya, akik felvállalják: nehéz éveken vannak túl, de korántsem a konfliktusaik végén. Könyvet írtak arról, hogyan boldogultak a nehézségeikkel és a különbözőségükkel, hátha ezzel másoknak is tudnak segíteni.
0 like / 0 dislike
399 megosztás
Elviszlek magammal –
2019. június 19.
–
DTK
E. T., Pilinszky, Boney M. (utóbbi kettő egymással szoros összefüggésben), Dr. Mogács és a kommunikációs hibák, tévéműsorok, család, éjszakai munka… nagyon sok minden belefért DTK és Mogács Dániel beszélgetésébe, úton a Dumaszínházba. Egy indokolatlanul nagy bőrönddel a hátsó ülésen. A végén még az is kiderül, mi (ki?) van a bőröndben.
15 like / 0 dislike
33 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 19.
–
DTK
40 éve van a színpadon, nyolc évig mindennap feltűnt az RTL Klub képernyőjén egy sztármagazin műsorvezetőjeként, és neki is „bérlete volt” a bulvárlapokba, hiszen volt férjével és gyerekei apjával, egyben színészkollégájával Rékasi Károllyal, az akkor divatos szóhasználat szerint igazi álompár voltak. De mindez csupán a felszín. Détár Enikő életének kevésbé látható része igazi hullámvasút. Ő az Elviszlek magammal évadzáró epizódjának vendége.
0 like / 0 dislike
10 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 12.
–
DTK
Végtaghiánnyal született, így lett az ország legismertebb trombitaművésze. De lehetett volna belőle paralimpiai úszóbajnok is, ha az élsportot választja a zene helyett. Barabás Lőrinc magára mindig is teljes emberként tekintett, elvégre a szülei is úgy nevelték. És mennyire igazuk volt! Az Elviszlek magammal e heti vendége Barabás Lőrinc trombitaművész, zeneszerző.
0 like / 0 dislike
28 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 5.
„...szerettem volna én is nőket játszani, de a trotlikat kaptam, mert nyilván ezt sugallom magamról” – mondja. De közben nem ezt sugallja magáról. Ahogy hallgatjuk őt, és érezzük a kiáradó érzelmeit a gyerekkoráról, a szüleiről, az anyaságáról, a pályájáról, azon gondolkodunk, vajon milyen elképesztő erő kell ahhoz, hogy valaki mindezt elhordozza. Hát csoda, hogy annyira tele van energiával? Az Elviszlek magammal vendége Szirtes Ági Kossuth-díjas színész.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. május 30.
–
MZS
Batiz András mindent nagyon fiatalon kezdett. Alig volt húszéves, amikor az ország egyik legismertebb tévés arca lett, harmincéves kora előtt pedig kormányszóvivői pozíciót vállalt. És bár van, amit ma már másképp csinálna, nem bánja a korábbi döntéseit – mint mondja, ezek kellettek ugyanis ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma tart. Az Elviszlek magammal legújabb adását Mózes Zsófi ajánlja.
0 like / 0 dislike
6 megosztás