A perfekcionizmus valójában függőség: a tökéletesség elérésének reményétől. Ennek a hátterét és feloldását foglalja össze egy New York-i pszichoterapeuta. Az ő tapasztalatai alapján szedtük össze a pozitívnak is mondott, de sok szorongást okozó állapot hátterét, és a megoldási lehetőségeket.
Csoma Tímea mestersége családi örökség: nevelőapjától és volt férjétől leste el annak minden csínját-bínját, jelenleg pedig bátyjával karöltve végzi a munkát, ami fizikailag is jócskán megterhelő, hiszen nehézgépeket – fúrót, láncos, kefés eszközöket, magasnyomású szivattyút – és tisztítóspirált is magával cipel minden egyes bevetésre.
Takács-Sánta András egyetemi docens, az ELTE humánökológia mesterszak oktatójának célja, hogy kiutat mutasson társadalmunknak az ökológiai válságból, és alternatívát nyújtson a mostanában oly divatossá vált ökokatasztrofista szemlélettel szemben. Szerinte az összeomlás megállítható, és nem is baj, ha gyökeresen átalakul a civilizációnk.
Talán az esküvő is olyan, mint az egész élet: tervezzük valahogy, aztán alakul valahogy. Van benne lemondás, van benne, amire visszagondolva mindig nevetünk, és van, ami pont olyanra sikerül, amilyennek elképzeltük.
„Érteni a világot lehet könyvekből, filmekből és emberi történeteken keresztül is. És lehet úgy is, ahogy a lányom csinálta. Minden érzékszervet kihasználva, közvetlenül megtapasztalva mások életét, annak minden örömével, szépségével és kihívásával együtt.” Lili Kolumbiában járt, az anyukájában pedig megfagyott a vér. Először.
Ha fontolgatjátok, hogy felveszitek valamelyik csokot vagy a babavárót, de még nem teljesen világosak a feltételek, az alábbi podcast nektek szól.
A női ábrándképek között ott szerepel ősi sztereotípiaként a keleti herceg, aki egzotikus, dúsgazdag, és tenyerén hordozza szíve választottját. Erre a sztereotípiára könyvek és filmek sokaságát húzták rá, pedig a valóság közel sem mindig ilyen mesés (ahogy más kultúrákban sem). Mert például egyiptomi királynénak lenni még a XX. század elején is alárendeltséget, kiszolgáltatottságot, és rengeteg megaláztatást jelentett.
Az őszi, téli, tavaszi szünet arra elég, hogy valamelyest kifésüljük a menet közben összekócolódott idegszálakat. De csak nyáron tudjuk igazán felmérni, mennyi mindent vittünk véghez az előző év augusztusa óta.