A Föld minden évben arra halad, ahol egykor egy üstökös keresztezte az útját, maga mögött hagyva kisebb-nagyobb porszemeket, kavicsdarabokat – ebből lesznek aztán a hullócsillagok, amiket ma és holnap éjjel (illetve hajnalban) könnyen el lehet csípni. Hajrá!

Mintamókus, Bella ciao, Volt egyszer egy lovascsapat, megvan? Alvó ember mellett öntögetett víz? Kilincsre kent fogkrém? És ti miket csináltatok, miket énekeltetek a nyári (úttörő)táborokban?

„Ez az egész nem arról a néhány percről szól, amikor eldől minden, hanem évek, évtizedek tudatossága, áldozata szükséges a látványos eredményekhez.”

Ribizliszezon, nyár, összeérő vagy majdnem összeérő női kör. Halál, és a fontos kérdések, amik maradnak utána. Nyolc évvel utána is.

A dokumentumfilm mind a négy szereplője könnyek közt ismeri el: súlyos károkat okoztak a saját közösségüknek. A bűntudat vámszedői lettek.

Te mennyit írsz kézzel? És hogy megy?

Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart – így fogj bele a nyelvtanulásba, hogy ne menjen el tőle a kedved idő előtt, és még élvezd is!

„Abszurd, hogy még mindig a jelentgetések, fenyegetések, névtelen levelek korát éljük. A házmesterek országa ez, ahol sokan feljogosítva érzik magukat arra, hogy a saját mércéjük szerint ítélkezzenek jó és rossz felett. Párbeszéd helyett, önkényesen, minden jóindulatot nélkülözve.”