„Figyelj rám, kedves Isten! Nem szeretnék iskolába járni. Kérlek, intézd el nekem, hogy megszűnjön az iskola. Vagy... nem is. Az iskolával nincs semmi baj. Szeretek tanulni. Szeretem, ha olyan dolgokat csinálhatok, amik érdekelnek, és erre tényleg jó az iskola. Vagyis: dehogy!”

A gondoskodás olyan, mint a szerelem: ezer arca van... és mind szép.

„A történelem során soha nem vette körül annyi játék a gyerekeket, mint most, mégis: talán soha nem volt olyan nehéz játszani, mint a XXI. században.” Hogy ez miért baj? Ezért:

Hogyan éli meg egy tanár az érettségit és a ballagást? Erről írt Balatoni József, azaz Jocó bácsi.

DTK átlagosan kétévente váltott lakóhelyet. Az apukája szerint: „jézusom, már megint hova cuccoltok?” Szerintünk viszont igenis van benne rendszer.

Most nem az újszülöttek büfijeiről és bukásairól ír népszerű szerzőnk, hanem valami egész másról. Anyák napja után egy nappal: emlékképek, mozaikok, összetört múlt...

Mi szükség a függvénytáblázatra és a mondatelemzésre? Miért nem tanítanak pluszban a gyakorlati életben is használható dolgokat?

Eljöhet a kialvatlanságnak az a szintje, amikor: „Olyan lassan tudsz csak beülni a kocsiba... vagy eljutni a metróig, hogy közben fészket rak a hajadba egy feketerigó család. Vagy lepisil egy kutya.” Hiánypótló hétfő reggeli kontent, csak hogy ne érezd magad egyedül.