Gyereket várni bizonytalansággal, kétségekkel, izgalommal átszőtt időszak. És akkor képzeljük el mindezt most.

„Belehaltam volna, ha akár egy-két koncertet is ki kell hagynom, nemhogy egy évig otthon üljek.” Doffek Gábor pontosan emlékszik rá, milyen volt 17 évesnek lenni, milyen csodásan bizsergető ökörségeket csináltak két buli és az éjszakákon átívelő világmegváltás között. Úgyhogy a szíve vérzik a mostani tizenévesekért.

Itt a tavasz, mindenki takarít, pakol, selejtez. Kurucz Adriéknál is lomtalanítás van, és most elmeséli, hogyan változott az évek során hippiből a saját, konyharuha-gyűjtögető nagymamájává, amely folyamatot a férjének sem egyszerű követnie, még úgy sem, ha van hozzá ideológia.

Steiner Kristóf húsvéti cikkében – vallási hovatartozástól és hittől függetlenül – azt kívánja mindenkinek: szabaduljunk meg minden olyan testi-lelki méregtől, amely a boldogulásunk és az egymás iránti elfogadásunk útjában áll.

Ma az újjászületést, az életet ünnepeljük. Ennyi veszteség árnyékában azonban mást jelent a húsvét, nehezebb az ünnep, keserűbb, magányosabb az öröm. De vajon kevésbé reményteli, mint korábban?

Angliában élő ápolónő szerzőnk ezúttal arról mesél, milyen az idei húsvétja. És mi a legnagyobb kívánsága:

„Megijeszt, hogy idén leszek harminc. Mert nem tudok nem arra gondolni, hogy mi van, ha éppen négy év múlva én is meghalok. És nemhogy gyerekem, de normális párkapcsolatom se lesz addig már. Nincs, jó ideje. Pedig szeretnék.”

Mi értelme van egy holt nyelv tanulásának azon kívül, hogy a macskáidat garantáltan jól elszórakoztatod vele? Kiderül Mezei M. Katalin írásából.