Tudjátok, mire jöttem rá? Hogy inkább tartson x-y vadidegen pocsék anyának, mint hogy a gyerekem autó alá rohanjon. Inkább érezzék miattam magukat minden idők díjnyertes anyukáinak tömegek, mert nekik megy póráz nélkül, nekem meg nem. De nem kockáztatok.
Felszívódik. Lebegtet. Nem hív. Kiszámíthatatlan. Hol lelkes, hol visszahúzódó. Szeret? Nem szeret? Lehet még találni egyáltalán olyan embert manapság, aki nem retteg a lelke mélyén az elköteleződéstől?
A diplomaosztó sok mindent jelent: egy korszak végét, embert próbáló teljesítményt, barátságokat és érzelmek széles skáláját. De mi van azokkal a fiatalokkal, akiknek a Covid nem tette lehetővé ezt az ünnepélyt? És azokkal, akiknek igen, mégis ürességet éreznek?
Ma egyetlen nap annyi információval találkozunk, amennyivel a középkori ember nagyjából hét év alatt (adat: Slow Budapest). Az információs túltelítettség pedig nemcsak a viselkedésünkre, hanem a pszichénkre is negatív hatással van: stresszt, szorongást okoz, megakadályozza, hogy igazán ki tudjunk kapcsolni. De hogyan befolyásolja pontosan a mindennapjainkat, és mit tehetünk ellene? Hogyan élhetnénk kevésbé terhelt, élhetőbb életet?
Mit jelent az, hogy az élet nem zéró összegű játszma? Miért teszünk mégis sokszor úgy, mintha az lenne? Tóth Flóra kifejti, szerinte miért hasonlítgatjuk magunkat egymáshoz, legyen szó testalkatról, olvasástanulásról vagy bármiről, és hogy ennek mi köze van a Monopoly telkeihez.
Milyen, ha valaki boreouttól szenved? Nem talál semmilyen kihívást a munkájában, úgy éli meg, hogy nem tud fejlődni az adott pozícióban, egész egyszerűen azt érzi, nincs értelme, célja a munkavégzésének.
„Hosszú éveken keresztül próbáltam másoknak bizonygatni, hogy érdemes vagyok a figyelmükre, egyúttal a szeretetükre. Reménykedtem, hogy ha mindent jól csinálok, akkor majd szeretni fognak. Valójában soha nem éreztem azt, hogy valakire támaszkodhatnék, hogy valaki meghallgatna, megértene és együtt érezne velem. A sors fintora, hogy ugyanígy bántam saját magammal is, és végül ez juttatott el a segítségkérésig.”
Az egész úgy kezdődött, hogy Cinti kitalálta, rendszeresen eljár majd úszni a közeli uszodába. Csak közben kiderült, hogy annyira nem is tud úszni. Így kötött ki a háromévesekkel a tanmedencében.