A bisztróban még nagyon korán van, a pincérek ásítva köszönnek, és a szervizasztalon pakolgatják a sótartókat. Ilyenkor, reggel még nem figyelnek a vendégekre, nyugalomban tudok ülni a megszokott asztalomnál, nem kérdezik meg, mit kérek, békén hagynak, én meg szeretem őket ezért. A budaiak kedvenc helye lett a bisztró az évek alatt, bár nem tartozom közéjük, mégis idejárok. Tolvaj vagyok, ellopom tőlük az életérzést. Igazán sosem éreztem magam gazdag polgárnak, olyannak, amilyennek ők tartják magukat. Márai sokat írt róluk anno.

Kegyetlen hőség van idén nyáron, nem jön könnyen a szerelem sem. A bisztróban 450 a presszó, és én nem tudok a szerelemről írni, mert nincs. Lassan elképzelni sem tudom.

A pincérek nehezen ébredeznek, a báros óvatosan csipkedi a száráról a mentát, mindenki végzi a dolgát, csak én nem tudom. A régiekre gondolok, főleg Miklósra. Eszembe jut, mennyire utálta ezt a helyet, ezt az én bisztrómat. Közben egy croissant-nal kitörlöm a tányért. Már előtte posztoltam róla egy képet. Valaki most valahol az életemet irigyli. Vagy csodálkozik, esetleg megállapítja, hogy neki ez túl sznob és nyom egy unfollow-t az instán.

A bisztró közben megtelik álmos vendégekkel. Ügyvédek jönnek, meg diplomaták. A feleségek később érkeznek. Nekik fel kell rakniuk a sminket a nappali parádéhoz. A bisztróba nem lehet csak úgy beülni, még rosszul mutatnának a képen, ami megy az üzenőfalra. Észreveszem, hogy én is ünneplőben jöttem. Még a ruhám is kivasaltam, pedig utálom a forró vasalót ebben a hőségben, az Ilonka meg kihagyta a múltkor a vasalást, mert nem lett kész a mosnivalóval. Gondolkodtam már azon, hogy kirúgom az Ilonkát. Ebben is őket utánozom, akikhez nem is hasonlítok, akik nincsenek is itt ebben a novellában, nem látnak engem, azt se tudják, ki vagyok.

A pult végében az egyik szakács a kontyos pultos lánnyal flörtöl. Eszembe jut egy előző élet mozaikja, egy olyan életé, ami meg sem történt igazán, egy olyan élet, amit már elfelejtettem. És elfelejtették ők is.

Egyszer régen itt kezdődött valami, a bisztróban. Imádom és ki nem állom ezt a helyet. Tulajdonképpen haragszom rá, mert igazán nincsen jogom szeretni őt. Mintha valami cselédlány volnék, mondjuk Kosztolányi Édes Annája.

Mindjárt felállok... és leszúrok valakit.

Szentesi Éva

A Rúzs és Tükör blog korábbi bejegyzéseit ITT olvashatjátok!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/isaxar