Teleszívom a tüdőm a májusi este elsöprő akácillatával. Aztán még egyszer. Bezzeg két napja, Londonban egy nyavalyás pint sör után órákig krákogtam. Metsző szél fújt át a városon, és mikronnyi, fullasztó porszemeket tolt a hozzám hasonló „vidékiek” torkába.

De a Városliget más! A tüdőm megtelik, a park színkavalkádja megelevenedik és én magasabb tudati síkra jutok. Lehet, hogy a gyorsan ledöntött két korsó sör miatt? A mesterem már 15 évvel korábban figyelmeztetett, hogy szauna után csak óvatosan az alkohollal, mert „megbillent.” Még hogy megbillent... Végre a tudatomra ébredek! Komolyan. Hiszen csak ugyanazt teszem, mint anno a törzsi varázslók annak érdekében, hogy a szellemekkel beszélgethessenek. Egyébként is, sörfesztivál van és jól esett, na!

A bőröm fürdik a szellőben és én újra megmerítkezem a levegőben. Körülölel, nem ereszt. Mint egy tánc az ideális partnerrel. Könnyedén lépegetünk. Elvileg én vezetek, pedig ő már rég elcsavarta a fejem.

Tucatnyi külföldi csacsog körülöttem. Budapest pezseg és megajándékoz egy csodálatos, elvarázsolt estével. A barátok éppen vízipipázni indulnak a Hősök tere másik oldalára, de az érzékszerveim bombázása még nem ért véget, én nem mehetek.

A ligeti trambulinokon önfeledt gyerekek ugrálnak. Ujjé, a ligetben nagyszerű! Ugye? Akkor hirtelen pingponglabda pöccenését hallom. A városligeti asztalitenisz önálló sportág, nem holmi tenisz kicsinyített változata. Ugyanúgy, mint a csocsó. Annak is rendes nevet találtak. Nagy szakállú régi csibészek osztják a harmincas próbálkozókat. A töcögés harmóniájába hirtelen hangzavar támad. „Hányadik csuszádat ütöd már! Mit reggeliztél? Négylevelű lóherét??” „Pötyikém, érj oda!” „Ez egy sima mozdulat!” – üvölti a veterán. Társa pedig a csuklómozdulatát próbálja tökéletesíteni. Labda nélkül hibátlanul megy...

Odébb egy apa a leánykáját instruálja. Nagy feladat vár a kicsire, hintáznia kell. Klasszikus gyerekkori home-video készül. Bősz rendezővel, nagy lendülettel, tökéletes előrehajlásokkal és lábnyújtásokkal. Gyorsan magasra ér a kislány, a filmművész legnagyobb örömére.

Eközben a szomszédos bódé eladója tesz még egy utolsó kísérletet, hogy rám, a „külföldinek kinéző kolbászolóra” sózzon egy I love Budapest pólót. Erős a kísértés...

A nap aranyosan csúszik a tavon, a szél anyámként simogat. Szeret, bátorít és bódít: „Menj vissza a sörfesztiválra csajozni! Ma este nálad az összes aduász. Nem tudsz veszíteni!” De mire befejezné a személyi tréninget, a park egy szivarfát varázsol elém, és percekig bámulom a fehér virágokkal tömött koronát. Ha méh lennék, beszippantana. Mint egy igazi hippi, megölelem a fát, leülök, és próbálok minden közhelyes, filmszerű klisét kiűzni a fejemből.

Vajon igaza lett a mesternek, és megborultam a söröktől? Ledőlök egy padra, a fák, mint hű barátaim, velem dőlnek. Ajjaj! Nehezül a fejem. Mint mikor szauna után túl sok időt töltök a merülőmedence jéghideg vízében és közeledik az ájulás. Ilyenkor kiszállok a vízből, csak most nincs honnan kiszállni. Ebben a pillanatban a liget közepéről bezörren egy régi dallam és szöveg: szép a szeme, arca csupa derű... Csodák csodájára, most nem az agyonjátszott, utálatos dalt hallom benne. De aztán gyorsan szárnyára veszi a dallamot a gyereknevetés hangja. Én pedig közben lélekben már egy bárányfelhőről nézek lefelé...

Onnan jól látni az élet minden fontos mozzanatát. Itt sörök hozzák a jókedvű, hétköznapi filozófiát. Ott az esti pingpong ajánlja a verseny és a testmozgás örömét. Amott a pipázgatás vezeti le a feszültséget. Emitt gyerekek ugrálnak önfeledten. Körben turisták gyönyörködnek, traccsolnak és fotóznak. Ők is azt érzik, amit én. A liget színeit és illatait, söreit és csókjait. Az együttlétet, a barátkozást. Azt, hogy egy pillanatra mindenki boldog.

Vigyétek magatokkal ti is! Budapestről szeretettel.

A hangulatot a fejem nehezedése zavarja meg, és visszatérek a földre, mire a taxi megérkezik. A sofőr Urian Heep-et hallgat. Az egyik kedvencem. Az énekes hangja minden búbánatból kiemel.

Somewhere deep within

There's another being

You are somehow abusing

By the person you're using

Mélyen bent valahol,

Ahol a másik éned honol, Akit valahogy kihasznál, Az a valaki, akit használsz.

A saját másik énemtől kaptam ezt a pillanatot. Nekem ez Pest. Az én Budapestem. Ide vágyom minden este.

Napokkal később a valaki, akit használok egy másik ország, másik városába visz. Megyek, utazom, hogy dolgozhassak. Ott keresek annyit, amennyiből meg tudok élni. De a másik énem a Városligetben marad.

Mindörökké. És ő az igazi.

Takács Krisztián

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ bence-balla-schottne