De vissza oda, hogy talán mindannyiunkkal – legalábbis remélem, hogy nem csak velem – előfordult már, hogy miután kibontottuk a nekünk szánt ajándékot, a csalódás nem az elvárt irányba görbítette a szánkat. Ezt elkerülendő azt javaslom, hogy ne adjunk mozgásteret a férfiak kreativitásának olyan mondatokkal, hogy „légy kreatív” vagy „lepj meg”, hanem pontosan mondjuk meg, hogy mit szeretnénk, melyik üzletből, milyen értékben és a félreértések elkerülése végett mellékeljünk fotót is a kiszemelt portékáról.

Itt van például a Nőnap. Tényleg alad köztünk olyan, aki nőnapra virágot szeretne kapni? Mondjátok, hogy nem én vagyok a telhetetlen némber, amiért úgy érzem, hogy ha már nőnap, akkor adjuk meg a módját. (Amellett az igazságtalanság mellett most készséggel elmegyek, hogy míg nekünk nőknek jut nőnap, meg anyák napja, addig a férfiak se mint férfiak, se mint apák nincsenek megünnepelve. Persze, nem is biztos, hogy olyan nagy igazságtalanság ez, hiszen nekik minden nap ünnep, elvégre itt vagyunk nekik mi.)

Szóval, jó a virág, szép a virág, de én többre vágyom.  Mondjuk egy házi Dzsinnre, aki egyetlen napig, tényleg csak egyetlen napig úgy csicskulna, ahogy én fütyülök. És hogy mit fütyülnék? Valószínűleg semmit, mert annyira megnyugtatna a tudat, hogy ma semmit nem kell csinálnom, mert az én Dzsinnem minden gondomat leveszi a vállamról, hogy azonnal összeesnék és huszonnégy órás nőnapi álomra hajtanám a fejem.

Igen. Kell egy Dzsinn. Megyek is, és szólok a férjemnek, hogy szerezzen nekem egyet. Ez a minimum. Vagy nem? Ha meg nem tud szerezni, legfeljebb hoz virágot. Legalábbis remélem. Az orgona a kedvencem…, de a liliomot is nagyon szeretem… persze, ha csak szegfűt kapok, …azzal is beérem. Csak el ne felejtse!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ rocknwool