-

Kedd volt, és csalónap, így hát ehettem olivás stanglit, de emiatt edzeni kellett munka és angolozás után. Nyolc körül értem haza, azt terveztem, hogy olvasok, írok, teljes nyugiban. A gyerek egész héten osztálykiránduláson, az aktuális  pasinak meg jeleztem, hogy szóló estére vágyom. És vasalni is kellene, mert előszedtem az őszi-téli ruhákat, amik már megszáradtak a mosás után. Annyira szeretem, amikor a frissen mosott ruhákat szárítom, és amint kilépek a liftből, máris érzem az öblítőm illatát. Csak vasalni nem szeretek. Pedig már ötéves koromban megtanultam, mert apukám mindig inget hordott, és naponta többször átöltözött. Három gyerek, rengeteg ing, anyukám elfoglalt volt, engem meg érdekelt, játéknak fogtam fel. Szóval ezer éve vasalok, bár most még csak kerülgetem, méregetem a lassan térdig érő halmot.

És cigizni is fogok. Edzés után jót tesz, elméletem szerint ugyanis ekkor a hörgők feltámadnak, majd az esti cigivel kinyírom őket, de így kiegyenlítődik minden, meg hát... hadd legyen már nekem is egy pici hibám. Hetente párszor engedélyezem magamnak, hogy elszívjak egy-egy szálat a legkisebb kátrány- és nikotintartalmúból. „Olyan, mintha a körúton sétálnék", ez az önnyugtató dumám. Szóval cigizek a teraszon, nézem a kivilágított várost, felhívom az unokatestvéremet, megkérdem, hogy van a 92 éves nagyanyám. Majd nyomkodom még egy kicsit a telefonom, elszórok pár lájkot, megnézem a híreket.

Idill, nyugalom, üres fej, lassítás.

Csörög a mobil. Nem veszem fel azonnal, mert annyira lelassultam már, hogy elbénázom. Visszahívom a barátnőmet. Hangosan, idegesen beszél. „Baszki, fél öt óta nincs meg a Peti, kerestem, de nem vette fel a telefonját, senki nem tudja, merre van. Peti ilyet nem szokott, felhívtam a munkahelyét, hogy nézzék meg a garázsban a portások, felhívtam a rendőrséget és a mentőket, és basszus, kiderült, útközben hazafelé rosszul lett, még idejében megállt, mentősök vitték el, de nem tudom, mi van vele. Hívd már fel a te Petidet, hogy nézzen utána, mi történt!" Értsd: az én Petim (az exférjem) osztályvezető főorvos a helyi kórházban, és mindenről tud.

Üzemmódot váltottam. Először felhívtam én az exem, mert idegen számoknak este nem szokta felvenni. Csörgettem, most nekem sem vette fel. Ha fontos, amit mondanék neki, és nem veszi fel, a feleségét szoktam hívni. Ekkor látják, hogy nem lelki életet akarok élni, hanem valami gond van. Összefoglalom, mi van, megadom a barátnőm számát, meg hogy hívja majd, elköszönök. A barátnőm hívja is, majd engem is, hogy oké. Az én Petim intézkedik. Meghatódom, csak rendes ember ez! Írom is az SMS-t, hogy köszi.

Telefonok éjélig, hogy mi van, mi történt, miért történt, mi mit jelent, mit kellene csinálni... és mostakkormilesz?

Megjegyzem: falun úgy szokás, hogy van egy külön csomag összekészítve, ez az úgynevezett kórházas táska. Mert a rendes falusi ember előre szokott gondolkodni. Igen, ilyen esetekben is! Szép papucs, szép pizsama, nem mintha bárki is nézné, de mégis!

Most már mindenről a cigi jut eszembe, idegességemben vagy ötöt elszívok a telefonálások közben, kirohangászok a teraszra. Oda a nyugalom, oda az idill. Valamit tennem kell, vasalni kezdek, az legalább hasznos, sem írni, sem olvasni nincs kedvem meg türelmem. Ez még mindig kevés, a totális figyelemelterőhöz nyúlok: Jóbarátok kilencedik évad. Megállás nélkül vasalok, annyira melegem van, hogy már félmeztelen vagyok, kinyitom a teraszajtót is, hadd szellőzzön az agyam is. Még mindig pörgök. Gyümölcssalátát készítek. Már fél három, ekkor következik a tiramisu, meg angolul a kilencedik évad. Figyelek minden poénra, csak ne gondolkodjak már annyit. A kanapéra kiviszem az ágyneműt, jól betakarózva nézem a sorozatot. Lazulok, de nem az igazi.

Aha, végre eszembe jutott a tökéletes megnyugvás. Pornó! Ölemben a laptop, kiválasztom, mit szeretnék, a jobbkezem középső ujja cselekvésre kész, vizuális és fizikai kielégülés három perc alatt. Óriásit élvezek, kisimulok, összecsukom a gépet, leteszem a szőnyegre, és másodperceken belül már alszom is.

ÁtlagEdit

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/