-

Lázadó lelkek

Minden család élete különböző szakaszokra bontható. Ezek közül a leghangosabb változásokat hozó időszak egészen biztosan az, amikor a gyerekek belépnek a serdülőkorba. Ha a konfliktusok száma szerint kellene osztályozni a családi életszakaszokat, a kamasz gyerekes idők biztosan dobogós helyet érnének el.

A kamaszkor az utolsó nagy átalakulási időszak, mielőtt belépünk a felnőtt életbe. A nemi hormonok termelődésével elinduló serdülőkor a feje tetejére állítja az addig kialakult kényelmes egyensúlyt. Ez az állandó ellenkezés, az örökös NEM időszaka, ami végtelenül megterhelő a szülők számára, de elengedhetetlenül fontos a serdülő gyerek alakuló személyisége szempontjából. Ahhoz, hogy kimunkálja saját identitását, először mindent el kell vetnie, kukába kell dobnia, hogy aztán később kiválogassa, mi az, amit mégis elfogad, mint értéket, példát, követendő irányvonalat. Az elutasítás a szülőket sem kíméli. Ők, akik korábban a követendő példát jelentették, ebben az időszakban elavult nézeteket valló, ultraciki őskövületekké válnak.

Családi viharok

A gyerekek kamaszkora nagyjából egybeesik azzal az időszakkal, amikor a szülők maguk is átértékelik saját életüket. Az életközépi válság során mérlegre kerülnek az addigi személyes, szakmai és párkapcsolati eredmények, ami nem mindig jár pozitív eredménnyel. Sok házasságot ekkorra már a kényelem, a kényszer vagy a változástól való félelem tart össze.

A gyerekek lázadása kapóra jöhet a szülőknek, és könnyen abba a hibába eshetnek, hogy ezt felhasználják az egymás elleni csatározásaikban. „Na, ugye! A gyerek is nekem ad igazat, szerinte is komplett hülye vagy, anyukám/apukám!” Rengeteg gyerek nő fel olyan érzelmi csatatéren, ahol a szülők szándékosan –vagy éppen teljesen tudattalanul – bevonják őket a konfliktusaikba, tőlük várva a megerősítést. Ez kifejezetten ártalmas a fejlődő személyiségek számára.

A gyerek két emberből van: apja és anyja nemcsak a génkészletét határozza meg közösen, de énképének, identitásának is mindketten részei.

Ha választásra kényszerítik... vagy akár csak finom jelzésekkel elvárják tőle, hogy valamelyik fél pártjára álljon, azzal olyan lojalitás-konfliktusba kerül, amit nagyon nehéz kezelnie. Ehhez ugyanis jól működő, érett énvédelemre lenne szüksége, ám ebben az időszakban ez még nem alakult ki.

A kamasz lelki apparátusa még éretlen a manipulációval szemben. Ő a legkönnyebben befolyásolható korban van. Személyisége fellazult, a külső hatásokkal szemben szinte védtelen, és rendkívül fogékony. Könnyű ezt kihasználni, hiszen már kis adag érzelmi nyomásgyakorlással is látványos eredményeket lehet nála elérni.

A gyerek azonban nem dönthet két szülő között, ilyen felelősséget nem rakhatunk a vállára! Az ő dolga, hogy zavartalanul kialakítsa mindkét szülővel a maga kapcsolatát anélkül, hogy a másik azt befolyásolni vagy akadályozni próbálná.

Ne felejtsük el: a serdülő lázadása nem igazolja a szülők egymással szemben táplált negatív érzéseinek jogosságát, hiszen egészen más tőről fakad.

A kamasz ugyanis nem a szülő ellen lázad, hanem önmaga ellen, önmagát keresve. A szülő elleni harc csak tünete az identitáskeresésének.

Kell a másik is

Bár azt gondolhatjuk, a szülő-gyerek kapcsolat kizárólag a két félen múlik, ám ez koránt sincs így. Az, hogy egy gyerek milyen viszonyban van az egyik szülővel, a másik szülőn is múlik. A szülők felelőssége nem merül ki abban, hogy maguk jó kapcsolatot ápoljanak gyermekükkel, azt is támogatniuk kell, hogy a másik szülő és a gyermek között is minél harmonikusabb legyen a viszony. A párkapcsolatban lehetnek akármilyen viharok, a felek el is válhatnak egymástól, de a szülői szerepükről nem tudnak lemondani. Tudom,

elképesztően nehéz két, egymástól elhidegült vagy éppen még sok sértettséget hordozó embernek higgadtan felülemelkednie férfi-nő viszonyulásán, de be kell látni, a felelősséggel járó és örökre összekötő szülői szerep akkor is megmarad, ha egyébként már rá sem tudunk nézni a másikra.

Egységfront

A kamaszok a legnagyobb opportunisták. Pillanatnyi előnyökért, azonnali jutalmakért könnyen felrúgnak hosszútávú célokat. A saját jóllétükön, vágyaikon, kívül kevés dolog köti le őket. Ez – bár halálosan bosszantó tud lenni –  a fejlődésük természetes velejárója. Serdülőkorban az én kerül a figyelem középpontjába, aminek következtében önmagukon kívül alig érdekli őket valami. Ilyenkor, ha akarnak valamit, azt nagyon akarják. Nevelésük során kiemelten fontos lenne, hogy érezzék, a szülőket nem lehet „meghintáztatni”, kijátszani egymás ellen, trükközni, és kicsikarni az igent az egyiktől, ha a másik nemet mondott.

A szülőknek szilárd egységfontot kellene alkotniuk és a gyerek érdekében bizonyos szabályok betartásához mindenképpen ragaszkodniuk kellene.

Mivel a serdülő gyerek annyi változáson megy keresztül, annyi minden megkérdőjeleződik benne, ezek a szabályok a biztonság érzését adják, még akkor is, ha egyébként lázad ellenük. Természetesen azt is el kell fogadni, hogy már sokkal kevesebb korlátozást lehet velük szemben alkalmazni, és teret kell hagyni a szabadságvágyuknak is.

Ezt NE tedd a kamaszoddal:

1.      Ne kényszerítsd választásra közted és a másik szülő között!

2.      Ne használd fel a másik szülővel szembeni lázadását a párkapcsolati konfliktusotokban!

3.      Ne örülj, ha rosszban van a másik szülővel, inkább segíts rendezni a viszonyt!

4.      Ne veszítsd el a fejed, szükséged lesz még rá, amíg átvészelitek a kamaszkort!

Orvos-Tóth Noémi

 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/threerocksimages