-

Nemrég írtam egy cikket a futók tíz mocskos kis titkáról. Az írásban voltak persze költői túlzások, de néhány komment felülmúlta a legvadabb elképzeléseimet is. A kedvencem az volt, amikor a kommentelő közölte: egy nő legyen igényes magára, és ha büdös is, tartsa meg magának ezt az információt. Az esetek kilencven százalékában én is napi kétszer zuhanyzom, háromszor mosok fogat, és illatos vagyok, mint a harmatos rózsa, de azt biztosan állíthatom: csodás pillanatokat köszönhetek annak, hogy néha kiléptem a komfortzónámból – és közben bekoszolódtam.

1. Amikor egy farmon dolgoztam

Három hónapot dolgoztam önkéntesként egy andalúziai ökofarmon – úgy, hogy előtte nem sokkal még egy irodában gályáztam. A farmon egy lóistállóból kialakított házban laktam, napelemekkel nyertünk áramot (tehát, ha nem sütött a nap, nem volt áram se), egy száraz vécé volt, a kisdolgunkat a rendelkezésre álló öt hektáron végezhettük el. Egyetlen hátizsákkal és csak a legszükségesebb ruhákkal érkeztem. Volt ugyan mosógép, de mivel kifogtam az ország legesősebb telét, nap híján sokszor nem volt áram a mosógéphez, így kézzel kellett mosnom. Az meg, ugye, nem egészen ugyanaz, főleg, ha fél napon át a földet túrtad előtte. A „fürdést” sokszor a szabadtéri zuhany alatt kellett megoldanom. A ruháim ritkán voltak makulátlanok, mégis szabad voltam és boldog, a munkámért cserébe volt fedél a fejem felett, és isteni, saját termesztésű bioételeket ehettünk.

A táj szép, Gina meg kócos, de így is gyönyörű

 2. Amikor a caminót jártam – itthon és Spanyolországban

Ugyancsak egy szál hátizsákkal indultam el mindhárom utamra, és aki túrázott több napon át valaha, az ismeri az alapszabályt: maximum a testsúlyod tíz százalékát szabad a hátadon cipelni, különben még keservesebb lesz a móka, mint ami eleve benne van a dologban. Ilyenkor az ember megtanul spórolni a súllyal: szigorúan két váltás ruha, három bugyi, három pár zokni, és ennyi. A mosási lehetőségek hasonlóak a fentihez, de ha esik az eső, és nincs szárítógép a szálláson, akkor bajban vagy. Egész nap egy poros úton poroszkálva kizárt dolog, hogy nem nyakig koszosan és büdösen esel be a szállásra, ahol a következő két órát a zuhanyzóra való várakozással és a ruháid, cipőd sikálásával töltöd. De olyan jól soha nem aludtam még, mint 25-30 kilométernyi gyaloglás után, és bármennyire is fájt, reggel mindig magától értetődően indultam útra – hogy újra bekoszolódjak.

Gina fut és fut és befut...

3. Amikor befutottam a maratonon

Négy hónap felkészülés előzte meg életem első maratonját, amit októberben futottam Budapesten, embertelen melegben. Bár valaki azt mondta a futós cikknél, hogy a friss izzadság nem büdös, ennyi óra futás után azért én ezt cáfolnám. Ha friss is volt délben, délutánra ez köddé változott. Vagyis nem, nem köddé. Valami egész mássá, érezhetően mássá. A fehér pólóm, fehér sapkám sem ragyogott , amikor befutottam a célba, de mit érdekelt ez akkor! És nem érdekelt senkit a barátaim és családtagjaim közül, akiket zokogva öleltem át életem egyik legboldogabb pillanatában.

Ez nem pont az a fehér ruha, de a torta után ez sem volt már makulátlan

4. Amikor kislányként hasra estem a pocsolyában

A családi legendárium szerint elég rossz kölök voltam, és ha sikerült is néha jó kislánynak öltöztetni, igen gyorsan gondoskodtam az imázsom helyreállításáról. Ez történt akkor is, amikor anyukám végre rám húzta a fehér habos-babos ruhácskámat, kis fehér cipővel, szalaggal a hajamban, és sikerült elindulnunk az ovis ünnepségre. Minden jól is ment volna, ha nem látom meg azt a nagy és leküzdhetetlenül vonzó pocsolyát, és nem próbálom nagy lendülettel átugrani. Ami majdnem sikerült. De ha már úgy esett, hogy mégsem, fordultam egyet a hasamról a hátamra, bevégzendő a munkát. Anyukám nem volt annyira boldog, mint én, és a fenekemre való legyintés után talán én sem, de a mai napig párás szemmel emlékszem vissza a kis rebellis Ginára: és most is azt mondom: megérte.

Az eső esik, de az élet szép!

 5. Amikor az izzadság lemosta a sminkemet

Egy tévéfelvételről estem be a Libertadba. Talpig sminkben, tűsarkúban, kicsinosítva üldögéltem bent a laptop felett azon elmélkedve, hogy mennyire távol került tőlem pár év alatt a televízió talmi világa, mennyire nem tudok már mit kezdeni a stúdiók hidegségével és az unott műsorvezetőkkel. A lányok megérkeztek az edzésre, én meg egy idő után rákérdeztem, tudnak-e valamit Vikiről, a SpinRacing edzőről, nem értettem, miért nincs még itt. Mire ők kórusban felelték: „Gina, de hát TE tartod a mai edzést". Két perc alatt kapkodtam magamra az edzőcuccot, kerestem elő a telefonomból a kedvenc rockválogatásomat, és pattantam fel a bringára. Életem egyik legjobb edzése volt, a végén aztán együtt nevettünk a lányokkal az államig lecsorgó sminkemen. Egy pillanat alatt helyére került, hogy mi fontos igazán, és mi nem.

Az biztosan nem, hogy szép legyen a sminkem... és makulátlan a ruhám.

Prónay-Zakar Gina

A képek a szerző tulajdonában vannak.