(Hirdetés)

Én szeretem a karácsonyt. Mindenestül. Tőlem lehet undorítóan giccses, undorítóan nyálas, vagy csak simán undorító, ha le van öntve fenyőtüskékkel, engem érdekel. És akkor az ajándékozás csodálatos szokásáról még egy szót sem szóltam. Pedig ez lenne a lényeg.

Jó, tudom, tudom. Van ez a jobb adni, mint kapni-dolog. Persze. De nem értek vele egyet. Nem jobb. Csak könnyebb. Mert kapni, jót kapni, az bizony korántsem könnyű feladat.

Na, de kezdjük az elejéről!

Azt például, hogy a gyerekeim mit szeretnének látni a fa alatt, mindig pontosan tudom. Mondjuk, nem kell hozzá sok ész. Eleinte rajtam folyt át az összes kívánságuk, ugyanis engem használtak titkárnőnek. Mivel mindig is tehetségesen sugallták, mire vágynak, egyedül is simán meg tudtam volna írni a listájukat, de ők figyelmen kívül hagyták ezt a képességemet, és rendületlenül diktáltak. Ma már, hogy ők is megtanultak írni, mindenféle átképzés nélkül megfosztottak titkárnői beosztásomtól, és új munkakört ruháztak rám: én lettem a postás.

A lányaim még mindig nem tudják (vagy csak szemet hunynak afölött), hogy másodállásban én vagyok a beszerző is, ezért az ünnepi izgatottságuk semmit sem lanyhult. Na, persze nem amiatt izgulnak, hogy talán nem voltak elég jók, és ezért a Jézuska esetleg kihúz néhány tételt a listájukról, nem. Ők nem bíznak az én levélkézbesítői teljesítményemben. Attól félnek, hogy esetleg elkeverem a leveleiket. Értitek… ha a Jézuska nem azt hozza, amit kértek, akkor nem a Jézuska a hibás, hanem én, a töketlen postás, ha meg azt hozza, akkor naná, hiszen a Jézuska az állati jó fej.

Szóval a gyerekek vágyai kipipálva, mert a Jézuska mindig, tényleg mindig állati jó fej.

A férjem vágyai… Na, erre még visszatérek.

De előbb: mi van velem? Az én vágyaimmal?

Mert én vagyok a családban az egyetlen, akinek a kívánságlistája mintha nem jutna el a címzetthez. De nem ám azért, mert néma Anettnek férje se érti a szavát, hanem, mert a férfiak valahogy nagyon furcsák.

Hosszú évek alatt rájöttem, hogy különös gondolatolvasó képességgel áldotta meg őket a sors. De ezt a képességet csakis akkor kapcsolják be, amikor az ő hasznukra válik. Például, ha megkérdezik, mit szólnál egy édeshármashoz a barátnőddel, akkor hiába vágod rá szépen artikulálva, hogy: kösz, nem! A szemükben ott a sátáni ragyogás, hogy de, ők tudják, hogy titkon akarod, csak még le kell küzdened a gátlásaidat. Viszont, ha megkérdezik, mit szeretnél karácsonyra, és te azt válaszolod, lepj meg, akkor azt... azt b.szki, szó szerint veszik.

Azt hiszik, tényleg meg akarsz lepődni. És egy férfi rettenetes károkat tud okozni, ha meg akar lepni egy nőt. Ezért most szeretném tisztázni, hogy én nem akarok meglepődni. Én csak simán örülni szeretnék. És mivel jól ismerem saját magamat, azt is tudom, minek örülnék.

De bennem is van tartás, nem vagyok hajlandó a saját magam titkárnője, postása, beszerzője és Jézuskája lenni egy személyben.

Nem vagyok hajlandó megvenni a saját karácsonyi ajándékomat. Elvárom, hogy azt kapjam, amire vágyom, és ne azt, amitől meglepődöm (tudnék hajmeresztő példákat hozni, elhihetitek).

Éppen ezért az ünnepek közeledtével viszonylag egyértelműen (például linkek véletlenszerű átküldésével, a tárgyban azzal a célzásmentes megjegyzéssel, hogy: ezt akarom) jelzem a férjemnek, mi az, aminek akár örülni is tudnék, ha véletlenül úgy alakulna. Ő ezeket a linkeket általában megnézi, váltunk is róluk néhány szót, aztán vesz valami tök mást. Jó, igazságtalan vagyok. Nem tök mást. Valami olyat, ami hasonlít ahhoz, amit szeretnék. Szerinte. Vagy legalábbis ugyanabba a tárgykörbe tartozik. Többnyire. Vagy legalább méretben passzol. Mondjuk... Bud Spencerre… vagy egy nyolcéves kislányra.

Ne higgyétek, hogy hálátlan vagyok. Tudom én, hogy a karácsony nem az ajándékokról szól. Meg azt, hogy a lényeg a szeretet, a béke és az egészség. Csak néha-néha azért hatalmába kerít az érzés, hogy micsoda igazságtalanság ez! Én pontosan tudom, mire vágynak a gyerekeim, és – ha ki tudom fizetni – meg is veszem nekik. Azt is tudom, mire vágyik a férjem… de morális okokból zokni-alsónadrág kombót kap a mindenre elszánt prosti helyett.

Én meg… végül kénytelen vagyok mindent visszacserélni, amit a férjemtől kaptam, és komoly felárral teljesen új... és végre állati klassz dolgokat venni magamnak. Hát, ez van… szomorú a női sors.

Kormos Anett

A fotó illusztráció, nem Kormos Anett látható rajta szexi Mikulásként. Vagyis... várjatok csak...

-

A karácsonyi készülődés témáját a Shopline támogatja.

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/S_Photo