„Apám bejött a szobámba, és tett velem ezt-azt” – a Billog Burger tulajdonosát szívszorító, borzalmas történetekkel keresik fel

–

Az elmúlt évben nagyon sok nő keresett meg azzal, hogy segítsek neki. És nem csak nők. Bevallom, nagyon meglepett, hogy férfiak is engem választottak, hogy kiöntsék nekem a szívüket. Őszinte leszek, erre nem voltam felkészülve.

A Billog burgerezőben tavaly hívtuk ki a rendőrséget, amikor a pulthoz lépett egy 17 éves, szőke lány, ajkából friss vér csurgott, szemét lesütötte, meg volt rettenve. Az utcáról kísérte be a lányt a Billog egyik törzsvendége, egy anyuka, aki tanúja volt, hogy egy férfi üti a buszmegállóban. A mi kis burgerezőnkig menekültek a bántalmazó elől, majd kimondták a jelszót: „Kérek egy Angel Shot koktélt!” Azonnal menedéket adtunk, hívtuk a 112-t. A lányt kórházba szállították, a bántalmazóját letartóztatták. De az én történetem csak ekkor kezdődött, azáltal, hogy mindezt elmeséltem a Facebookon.

Nem sejtettem, hogy az életem meg fog változni

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a világnak ezt a részét én korábban nem ismertem. Egyszerűen nem ért el hozzám sok történet, lehet, hogy csak vak voltam.

Én nem tudtam, hogy ennyi ember él mindennap rettegésben.

Hogy ennyien élnek bántalmazó kapcsolatban, és az erőszak a mindennapjaik része. De ez a nap megváltoztatott mindent, mert belecsöppentem egy borzasztó, félelmetes, fájdalommal és rettegéssel teli horrorfilmbe. Hónapokig nem volt olyan napom, hogy ne keresett volna meg valaki azzal, hogy hallgassam meg az ő történetét is, szeretné nekem elmesélni, hányszor és hogyan verte meg a párja. Volt, aki még fényképeket is küldött a sérüléseiről, sőt követelte, hogy nyomtassam ki, és tegyem ki a Billog falára a véraláfutásos lábát. Sokan csak bejöttek a Billogba, leültek, nem szóltak semmit, csak sírtak. Volt, aki az utcán zokogva ölelt meg, és nem mondott semmit, vagy pont fordítva: mindent elmesélt. Nem akartam ennyire bevonódni több száz ember traumájába, de ha már így alakult, segíteni akartam.

Amikor fényképet kaptam a betört ajtóról, amelyen éppen a férje próbált bejutni a sarokban kuporgó nőhöz, könyörögtem, hogy ne engem hívjon, hanem a rendőrséget. „Minek? Nem segítenek. Ne haragudj, hogy téged kerestelek, mindjárt betörik az ajtó. Meg fog verni. Ha túlélem, holnap kereslek!” Kértem, hogy ne engem, kértem, hogy mégiscsak hívja a rendőrséget, az SOS Segélyszolgálatot, a NANE-t, a barátait, családját! Nem tudok segíteni. Én nem tudom megmenteni. A tehetetlenség megbilincsel, és fojtogat, a mellkasomra nehezedik.

Másnap hívott. Megverte a férje. Túlélte. Én összeomlottam.

A sok megrázó sorstörténet közül talán az döbbentett meg a leginkább, amikor egy 63 éves férfi keresett meg telefonon. Nem tudom, miért engem választott. Nem tudom, miért pont most. Azt mondta, több mint 50 éve cipeli ezt a terhet, soha nem mondta el senkinek, most muszáj kimondania:

„Apám bejött a szobámba, és tett velem ezt-azt.”

Nem mondott többet.

Én pszichológushoz fordultam, mert ezen a ponton már annyira sok fájdalmas történet nyomasztott, hogy nem bírtam egyedül feldolgozni ezeket. Már egész jól vagyok, újra tudok aludni. De az én szorongásom említésre sem méltó, leírni is nehezemre esik, mert nem velem történnek meg ezek a borzalmak. A tudatalattim viszont mégsem hagyott hónapokig aludni.

És nem ez a férfi volt az egyetlen.

Egy 35 év körüli apa mesélte el, hogy ő sokszor késsel a párnája alatt aludt gyerekkorában, mert félt a saját apjától. Egy másik vendégünk azt mondta, nem szeretne soha gyereket. Neki az apaképe annyira borzasztó, hogy nem mer gyereket vállalni, nehogy bántalmazóvá váljon ő is.

Megkeresett egy bántalmazó férfi is. Őt verte az apja gyerekkorában, ahogyan az anyját is. Most felfüggesztett börtönbüntetését tölti, mert majdnem halálra verte az exét. Bántalmazóvá vált a bántalmazott gyerekből. Azt állítja, változni akar. Én nem tudtam mit mondani, de meghallgattam. Ez már túlmutat az én kompetenciámon,de hallgatni is nehéz.

Kiderült, hogy bár a statisztikák szerint a párkapcsolati, vagy intim partneri erőszak 86,3%-ban a nőket érinti, a tágabb családon belüli erőszak esetén már háromszor magasabb a fiúk illetve férfiak aránya (33,1%). Ráadásul a férfiak bántalmazása kevésbé felvállalható: nagyon sok eset rejtve is marad. És úgy gondolom egyébként, minden férfi bántalmazott, akinek az anyukáját bántották. Főleg, ha az apa volt az elkövető.

Négy gyermekem van. Nagyon féltem őket

A magyar nők fele élt át már át párkapcsolati erőszakot (fizikai, szexuális vagy verbális erőszakot). Azt hiszem, apaként az én feladatom is erre a világra felkészíteni őket. A lányaimat és talán még jobban a fiamat. Egyrészt példamutatással: azzal, ahogyan én hogyan viselkedem az anyukájukkal. Másrészt segítem őket otthon és a szociális közegükben, hogy legyenek elég bátrak nemet mondani.

Ha félnek is, nézzenek szembe a félelmeikkel! Ha bajban vannak, merjenek segítséget kérni! Az én dolgom ezeket megtanítani nekik.

Sok történetben hallottam, hogy sokáig nem mertek a nők nemet mondani, először csak aprónak tűnő dolgokkal kezdődött a bántalmazás. Maguk sem voltak biztosak benne, hogy ez az. Féltek beismerni, de még inkább féltek másnak elmondani, mi történt, féltek segítséget kérni. Megértem, ehhez tényleg nagyon nagy bátorság kell. 

Én csak egy kis burgerező tulajdonosa vagyok, de olyan útra tévedtem, ahol néha nekem is kell segítséget kérnem, és nekem is szembe kell néznem a félelmeimmel. Megtanultam az elmúlt évben, hogy nem kell félni kérni vagy akár segítséget adni. Nem fordítom el a fejem, ha másokat bántanak, és bár tudom, ez nem oldja meg a problémát, de meghívlak egy burgerre, meghallgatlak, hogy tudd: nem vagy egyedül!

Szilágyi László (Billog Laci)

WMN szerkesztőség