Trokán Péter 80 éves: így lett az ország egyik legszerethetőbb színésze

–

Trokán Pétert immár nyolc évtizede ugyanazok az értékek vezetik, amelyeket otthonról hozott. Mindig is a tisztesség, a kíváncsiság és a család határozta meg az életét. Nehéz elhinni róla, hogy már 80 éves, mégis igaz, hiszen 1946. július 4-én született Újpesten. A mai napig is büszke újpestiségére, igazi lokálpatrióta, aki 26 éves koráig élt a városrészben. Ma is rendszeresen visszahívják, hogy zsűrizzen egykori gimnáziuma versmondó versenyén. Ilyenkor pedig mindig megkérdezik tőle, ha idősebb újpestiekkel fut össze: „Te vagy a Trokán Palinak meg a Magdinak a fia? De szép emberek voltak!”

„A Trokánok úgy tették le a névjegyüket a Károlyi-birtokon, hogy a még ma is élő idősek tudják: ez egy nem akármilyen família volt” – fűzte hozzá Így lettem című műsorunkban.

A felvidéki ősök Újpesten eresztettek gyökeret

Mészáros Antóniának mesélte pár hónappal ezelőtt az UNICEF és a WMN közös műsorában, hogy a trianoni békediktátum alaposan megtépázta a családot, hiszen nagyapja a veszteségbe halt bele,

nagymamája pedig frissen megözvegyülve, hét gyerekkel, teljesen egyedül kezdett új életet az anyaországban.

Az Így lettem adásunkban Trokán részletesen és érzékletesen lefesti a veszteségekkel teli újpesti gyerekkort, amely mégis boldogan telt. Az elszegényedett, kisemmizett család ugyanis olyan védőhálót font köré, amelyben a gazdagságot nem az anyagiak jelentették, hanem a mélyen megélt összetartozás, a szeretet, és mindenekfelett a tisztesség. Ő pedig egész további életében ezt az értékrendet vitte tovább, és adta át a lányainak is. Trokán Anna és Trokán Nóra pedig nem csupán a pályán követték szüleiket, Papadimitriu Athinát és Trokán Pétert, hanem azokat a normákat is, amelyeket otthonról kaptak.

A tehetséghez nem kell színészi diploma

A focin, majd később a kosarazáson kívül nemigen érdekelte más a legnemesebb értelemben vett „utcagyerekként” felnőtt ifjú Pétert egészen addig, amíg a magyartanára meg nem látta benne a tehetséget. Ő terelgette a színészi pálya felé, a versmondó versenyeken elért remek eredményei után pedig már maga is elhitte, hogy van keresnivalója ezen a pályán. Még akkor is, ha nem vették föl a Színművészeti Főiskolára.

A Nemzeti Színház híres stúdiójába viszont azonnal bekerült, és a legendás pedagógus, Bodnár Sándor is igen hamar értékelte a benne lévő színpadi potenciált. Innentől pályája gyorsan ívelt felfelé. Minden kapu kinyílt előtte. Különösen azután, hogy még a Nemzeti Stúdiójának elvégzése előtt elvitte magával Kecskemétre Radó Vilmos.

Bodnár pedig elengedte, azt mondta neki: „Menjen, Péterkém, én már megtanítottam magának, amit akartam. Radó Vilmos kiváló színházi ember, tőle még tanulhat.” 

A korabeli színházi kritikák is megerősítették Bodnár Sándor mondatát: a Színház folyóiratban, Solohov Csendes Don című előadásában nyújtott szerepében így méltatta őt Pályi András: „Trokánt többnyire úgy tartják számon, mint Ruszt József egyik »színész-nevelői« sikerét: Trokán Péter a Ruszt-előadásokban érett jelentős színésszé, s színpadi létének legfontosabb jegyeiben ráismerni Ruszt színészideáljára: aki testét, hangját, minden megnyilvánulását állandó kontroll alatt tartja, s olyasféleképp bánik fizikumával, akár egy élő hangszerrel.”

A nagy drámák mellett azonban Kurt Weil Koldusoperájában is óriási sikert aratott Bicska Maxiként. Trokán ebben az interjúban, mesélt arról, hogyan is élt akkoriban: „Egy albérleti szobában. Egy ágy, egy szék, egy asztal. Valamint Gábor Miklós fényképe, amelyet Keleti Éva készített a Hamletjéről. A Színház című folyóiratból vágtam ki. Gábor Miklós rajongója voltam. […] Akkor vettem le három év után a fotóját a falról, amikor már segédszínészből színész státuszba kerültem, s ezzel egy időben, 1974-ben, Gábor Miklós előbb vendégként, majd társulati tagként csatlakozott a kecskeméti színházhoz. Egyszer csak ott ült a büfében.”

Később a nagyszabású Don Carlos-előadásban színpadra is léphetett példaképével, sőt Gábor Miklós rendezte is őt a IV. Henrikben, amikor már a Népszínházban játszott Trokán.

A Nemzetiben pedig együtt szerepelhetett Albee Nem félünk a farkastól című darabjában Vass Évával és Gábor Miklóssal. Sára Bernadette-tel ők voltak a fiatalabb házaspár. Végül Trokán Péter már a barátai között tarthatta számon Gábor Miklóst. (Trokánhoz hasonlóan, Gábor Miklós is kimagaslóan tájékozott művész volt. Úgy tűnik, az ember idoljai végül meghatározzák, hogy ő maga milyen úton indul el.)

A Szomszédok hozta meg neki az országos ismertséget

A rendszerváltás utáni első magyar teleregény, a Szomszédok egycsapásra népszerűvé tette az addig főképp szakmai berkekben elismert Trokán Pétert. Az országos hírnév ugyanakkor meg is fosztotta őt azoktól a lehetőségektől, amelyekben bebizonyíthatta volna sokoldalúságát. Erről D. Tóth Krisztának is beszélt a hét évvel ezelőtt forgatott Elviszlek magammal adásában, amikor épp a 200 első randi című sorozatban forgatott.

Azt is elmondta Krisztának, hogy „A hátralévő időben nem vagyok hajlandó hülyeségekkel foglalkozni”. Ehhez az ígéretéhez pedig azóta is tartja magát. Akkor azt írta Kriszta a műsor felvezetőjében, hogy „El is lesett a színészlegendától néhány trükköt; forgatási szünetekben például manapság ő is el-elszundít, ahogy Zenthe Ferenc tette a teleregény díszletében.” 

Zenthe Ferencről és Komlós Juciról Trokán Péter mindig szuperlatívuszokban beszélt. 

A Szomszédok a rendszerváltás utáni Magyarország hű lenyomata, egyszerűen a közös történetünkhöz tartozik, és ebben bizony Trokán Péter is igen nagy szerepet kapott. Szelényi Jánosként a klasszikus, régimódi értelemben vett „úriember” modern változata volt, aki a zavaros rendszerváltás körüli években is megőrizte erkölcsi tisztaságát, és nem mellesleg erdőmérnökként már akkor is sokat harcolt a környezetvédelemért.

A legnehezebb szerep: az egyedülálló apa

Lányai anyjával, Papadimitriu Athinával mindig is a nyilvánosság előtt zajlott az életük, hiszen két gyönyörű és kimagaslóan tehetséges színész életére mindenki kíváncsi volt, ők pedig ahogy a boldogságukat, úgy a nehézségeiket is nyíltan vállalták. Amikor 30 évvel ezelőtt Athina új életet kezdett, immár nélkülük, az akkor tizenegy éves Anna és kilencéves Nóra az apjukkal maradtak, aki a hétköznapokban egyedül vitte tovább a lányok nevelését. 

Egy videóban, kissé meghatódva, azt is elmondta Trokán Péter, hogy amikor elbizonytalanodott a szülői szerepben, a lányai így nyugtatták: „Nem, papa, te jól csinálod”

A köztük lévő megbonthatatlan kapcsolatról nálunk is beszéltek annak idején a Helló, tesó! című műsorunkban. Négyük egysége azóta is példaértékű.

„Athinával megvoltak a válás katartikus évei, stációi, de ma már vele is baráti a viszonyunk. Letisztult az egész, életünk jelentős részét együtt töltöttük, miért haragudnánk egymásra? Egyvalami kell ahhoz, hogy ez működjön: őszintén kell részt venni benne. Szerelemben, házasságban. Ezt mondtam a lányaimnak is. Nálunk nincs harag, gyűlölet a családban” 

– mesélte D. Tóth Krisztának és D. Tóth Andrásnak a szépemlékű sorozatunkban.

Emlékkönyv Annának és Nórának

Jelenleg négy előadásban látható, köztük anyaszínházában, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is A miniszter félrelép című komédiában, ma már kevesebbet vállal. „A színész soha nem mehet nyugdíjba”, mert azzal az életkedve is elvész, ahogy ezt D. Tóth Krisztának is elmondta az Elviszlekben, ahogy azt is: 

„Ameddig ott vagyunk a deszkán, addig létezünk és játszani akarunk.”

Soha nem esett még ki a színpadon a szöveg a fejéből, de nem tagadja, hogy egyre több időt kell szövegtanulással töltenie, ahogyan idősödik. A kevesebb szerep mellett arra is marad ideje, hogy megírja lányai számára életének azt a korszakát, amelyben ők még nem éltek.

Nem azért kezdett önéletrajzot írni, mert összegezni szeretné a pályáját. Sokkal személyesebb oka van. Rájött, hogy amikor a szülei még éltek, túl kevés kérdést tett fel nekik. Ma már hiányoznak neki azok a történetek, amelyeket senki más nem tud elmesélni. Ezért kezdte papírra vetni a saját gyerekkorát: az újpesti éveket, a családi fűszerüzletet, amelyet államosítottak, a nehéz, de boldog karácsonyokat, vagy azt, hogy miért nem vándoroltak ki '56-ban Amerikába. Nem az olvasóknak ír elsősorban, hanem Annának, Nórának és imádott unokájának, Károlynak is, akiről áradozott D. Tóth Krisztának az Elviszlekben.

Ma már senki nem a Szomszédok egykori erdészét látja benne, hanem egy olyan embert, aki évtizedek óta ugyanazzal a kíváncsisággal fordul a világ felé. Számára a színház nem munkahely, a család nem kötelesség, a tisztesség pedig zsigeri késztetés.

„A mintapéldája annak, hogy kell békén hagyni egy gyereket” 

– mondta róla Anna lánya tavaly, a Ki vele! című műsorunkban.

Azt pedig Trokán Péter tette hozzá: „Beszélgetni akkor kell gyerekkel, társsal, szülővel, bárkivel, ha mind a ketten úgy érzik, hogy most képes vagyok arra, hogy meghallgassam a másikat, és ő képes felfigyelni arra, hogy én most nagyon akarok valamit mondani”.

Ebből a műsorból is kiderül, hogy van még tanulnunk Trokán Péter bölcsességéből: például a képességet a figyelemre, a meghallgatásra, és arra is, hogy amikor kell, akkor békén hagyjuk a másikat.

Jó szerepeket, boldog nagypapáskodást, és igazán jó egészséget kívánunk Trokán Péternek. Boldog születésnapot, Trokán Péter!

Both Gabi