–

Néhány hónap múlva harminc leszek, és ez jobban megijeszt, mint azt szeretném bevallani. Hozzászoktam ahhoz, hogy huszonéves vagyok. Szerettem, hogy amikor megkérdezik, hány éves vagyok, akkor a válaszomra sokan annyit mondanak:

szemtelenül fiatal vagy, előtted az élet. Ezt valahogy nem mondják egy ideje. Pedig még mindig az A-oldal pörög…

Sokszor mégis úgy érzem, mintha a B-oldal utolsó számai következnének. Mintha néhány hónapba kéne belezsúfolni mindent, mert aztán vége… Hogy minek van vége, azt én sem tudom, mégis így érzek.

Nemrég egy olyan estén találtam magam, amilyenekről azt hittem, már mögöttem vannak. A kocsma tele volt frissen érettségizett fiatalokkal. Hangos nevetés, önfeledt részegség, a világ meghódításának magabiztossága. Néhány nappal később érkezett egy Messenger-üzenet:

Tíz éve érettségiztünk. Találkozzunk!

Tíz éve.

Leírom, és még mindig nem hiszem el.

Hiszen most mentem egyetemre. Most költöztem kollégiumba. Most kezdődött minden.

Vagy mégsem?

*

Az első egyetemista évem után egy fesztiválra pakolok. Az orromban piercing, a hajamban kék csíkok, a combomon henna. Épp felírom egy ásványvizes üvegre, hogy pálinka, majd elégedetten dőlök hátra az ágyon. Úgy érzem, enyém a világ. Bármit megtehetek, bármibe belefoghatok.

*

23 évesen ülünk a szülővárosom kedvenc bárjában.