–

Liz Nugent Sally Diamond, a furcsa lány című regénye (Helikon Kiadó, 2026, fordította Szabó Olimpia) felzaklatja az embert. Úgy kezdődik, hogy egy negyvenes nő elégeti az apja holttestét, ezért vizsgálat indul ellene. Megyünk vele ezen az úton, és ahogy egyre jobban feltárul előttünk a történet előzménye, rájövünk, hogy nem egy krimit olvasunk, hanem egy könyvet a totális kontrollról – ami néha jól leplezett vagy tetszetős narratíva mögé bújtatott –, és arról is, milyen lassan, alattomosan tud természetessé válni a szabadság hiánya.

A fogvatartott és rendszeresen bántalmazott nők és férfiak történetei az emberi kegyetlenség legszélsőségesebb formáit mutatják meg. Megéléseik egy részlete ismerős valamiképpen számunkra is, akik fizikai értelemben nem éltünk át hasonló szörnyűségeket. Nem bagatellizálva természetesen az áldozatok megéléseit, kimondhatjuk, hogy egy autokratikus rendszer 16 éve után van némi fogalmunk arról, hogy az elnyomás, a félelem, a szabadulás reményének fogyatkozása hogyan formálja át az embert.

A fogság nem feltétlenül jelent rácsokat

Sally Diamond Írországban él a világtól elzártan. Nem érti az embereket, és az emberek sem értik őt. Kommunikációja egyszerre zavarba ejtő, mulatságos, fájdalmas és mélyen szerethető. De ahogy haladunk előre a történetben, kiderül, hogy Sally furcsasága nem egyszerűen karaktervonás, hanem következménye annak, amilyen körülmények között született és nevelkedett. Nem szeretném elspoilerezni a történetet, úgyhogy csak annyit mondok, a regény arról beszél többek közt, hogy milyen maradandóan képes átírni egy ember belső világát az, ha túl sokáig él mások hatalma alatt.

A Sally Diamond egyik legfontosabb állítása, hogy a fogság nem feltétlen jelent rácsokat. És maradhat az ember lélekben a cellájában azután is, hogy kiszabadult.

A regény szélsőséges, hátborzongató élethelyzet(ek)et ábrázol, és azt a folyamatot is megmutatja, hogyan válhat valaki számára természetessé, hogy kínozhat másokat, hogy uralkodhat felettük, és hogyan lehet valakit úgy manipulálni, hogy idővel egészen elveszítse önmagát és elfogadja az áldozatszerepet (amibe aztán előbb-utóbb bele is hal).

Erről olvashatsz még a cikkben:

• A rabságból való szabadulás miért nem a történet vége?
• Miért kapott nemrég idegösszeomlást Natascha Kampusch?
• Amikor az apa a fogva tartó és amikor több nő kerül egy férfi fogságába
• Mik ezeknek az ügyeknek a közös mintázatai?