Már az első chatbot, Eliza története valami lényegesre világított rá ember és gép viszonyában. A programot Joseph Weizenbaum hozta létre az 1960-as évek közepén az MIT mesterséges intelligencia laboratóriumában, hogy humán beszélgetést szimuláljon. Eliza sok esetben valójában nem tett mást, mint egyszerű mintázafelismerés alapján kérdés formájában megismételte, amit írtak neki. Hogy ez mégis mennyire jutalmazó volt a kísérlet résztvevőinek, hetven évvel ezelőtt szinte mindenkit meglepett – a tudósok ugyanis éppen azzal a szándékkal alkották meg Elizát, hogy bebizonyítsák: a gépek nem helyettesíthetik az embereket. 

De már ekkor meg lehetett sejteni, micsoda ereje van annak, ha valaki – vagy valami – ítélkezésmentesen fogadja a közléseinket, és akár csak minimális szinten visszatükröz minket. Ez mindannyiunkat megérint, hát még azokat, akiknek az ehhez hasonló interakciók bármilyen oknál fogva ritkábban adatnak meg: akik elszigeteltebbek és/vagy nehezebben navigálnak a társas világban. 

„Sok olyan kamaszt ismerek, akiknek annyira nincsenek szociális kapcsolataik, hogy a ChatGPT-vel beszélgetnek. Nyilván tudják, hogy nem a ChatGPT a barátjuk, de azt az élményt, hogy valaki figyel és reagál rájuk, ami által elfogadhatóbbnak és szerethetőbbnek élik meg magukat, mégiscsak vele tapasztalják meg” – kezd bele dr. Madarassy-Szücs Anna gyerek- és ifjúságpszichiáter, a Neurodiverz Műhely vezetője.

„Sőt, többen azt mondják, és ez iszonyú fájó nekik, hogy semelyik szakember soha nem volt annyira validáló velük, mint az AI. És valóban, kevés édesebb, finomabb dolog van annál, mint amikor valaki előfeltevések nélkül meghallgat és megért minket. De pont ez a géppel való kommunikáció egyik nagy veszélye is.”

Miért vonzó a ChatGPT autizmussal élő emberek számára? 

Bár még nem publikáltak olyan nagymintás vizsgálatot (tudtommal), amely megmérte volna, hogy autizmussal élő emberek valóban többet használják-e a ChatGPT-t, illetve egyéb chatbotokat, mint más neurotípusú személyek, érintettektől származó anekdotikus adatok már szép számmal rendelkezésre állnak. Figyelembe véve, hogy az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált emberek is sokfélék, és ez az állapot az idegi fejlődés diverzitásának érvényes útja, nézzük meg közelebbről ezen beszámolók tanulságait.

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Milanovich Domi

A kiemelt kép forrása: Getty Images/nadia_bormotova, Unsplash/Pawel Czerwinski, Emiliano Vittoriosi, Universtock