–

Elég körülnézni a barátaink között, részt venni egy lakógyűlésen a társasházban, vagy végigpörgetni a közösségi médiában a millenniálok és X-ek profiljait, hogy szembesüljünk vele: mennyire nyomasztja az elkényelmesedett nyugati kultúránkat a kapitalizmus összes vívmánya. Miközben kisegérként hajtjuk a mókuskereket, gyakran az okosórától is csak extra lelkiismeret-furdalást érzünk, hogy megint nem meditáltunk, és nem ittunk eleget.

Sokan érzik azt, hogy ki kéne ebből szabadulni: az élet nem mehet el úgy, hogy a mindennapi cél csupán annyi, hogy befizessük az adónkat. Hiába az elégedetlenség, a legtöbben eszköztelennek és erőtlennek érzik magukat az igazi változtatáshoz.

Kövesi Eszter viszont lépett és változtatott. Részben felszámolta korábbi életét, vett egy vidéki házat telekkel, és odaköltözött a két lovával – egyedül. Vagy hát hármasban. Illetve a kutyákkal együtt ötösben – amíg macska is volt, addig hatosban.

Ez persze nem mindenkinek reális, és nem is mindenkinek álomszerű forgatókönyv: őt viszont egyértelműen közelebb hozta nemcsak saját magához, hanem a szakmai kiteljesedéshez is.

Bizonyos értelemben nem szakadt ki teljesen a rendszerből: hetente néhány alkalommal továbbra is bejár a városba rendelni. Hosszú távon azonban azt tervezi, hogy amennyire csak lehet, Pilisszentkeresztre helyezi át a székhelyét. Egy olyan komplex, szakmailag megalapozott módszert keres, amelyben a természetben való lét és a lovak közelsége révén megtalálható a mentális és fizikai jóllétnek az az állapota, amely segít az embereknek hatékonyabban megküzdeni a mindennapi kríziseikkel.

Szakmai fejlődése és útkeresése szinkronban van a magánéleti küzdelmeivel – az alapok biztosak és hitelesek, már csak a részleteket kell összerendezni. Képletes példa erre, ahogyan a beszélgetésünk indult: az idei sokadik nagy havazás reggelén indultam el hozzá. Boldoggá tesz a gyönyörű fehér táj látványa: ismerem a Pilis minden dombját, mezejét, rengeteget járok erre, és örvendezve mondom neki, milyen szépnek találom a téli lepel alatt is az utat, amely hozzá vezet.

Végighallgatja gyermeki lelkesedésemet, majd elmeséli, hogy egyszer ismerkedett egy férfival, aki az első látogatásánál, mire kiért hozzá, már teljes frászban volt: félelmetesnek találta az erdőn átvezető utat este. Amikor másnap felkelt, és kinézett a gyönyörű tájra, nem az öröm töltötte el, hanem a meglepetés – Esztert látva, ahogy éppen gumicsizmában trágyázik az istálló körül.

Mint sejteni lehet, a kapcsolat nem tartott túl sokáig.

Jön, aki jön, marad, aki marad