–

A Táncdalfesztiválok (1966-72) a magyar könnyűzene kiemelten fontos eseményei voltak, az egész országot lázban tartották, és sztárok születtek általa. A teljesség igénye nélkül sorolom: Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Koós János, Korda György, Szécsi Pál, és itt mutatkozott be az Illés együttes, a Metro és az Omega is. A fesztivál a Kádár-korszak „engedett” modernitásának egyik csatornája lett. Divatot teremtett nemcsak a ruhák és a frizurák terén (nézd csak meg anyukád, nagymamád korabeli fotóit az albumban!), hanem művészeti értelemben is. Beat és táncdal jól megfért egymás mellett a színpadon – mehetett mindaz, ami egy kicsit nyugatiasnak, frissnek hatott, de még átment a hivatalos szűrőkön. A műfaji feszültségek (táncdal kontra új hangok) ráadásul fokozatosan láthatóvá is váltak a fesztiválokon, mintha a korszak önmagával vitatkozott volna a színpadon.

A dalok érzelmi menedéket is nyújtottak az embereknek. Csatornát és közös nyelvet a szerelem, a vágy, a csalódás, a hiány – kifejezéséhez. A fesztivál ezért nem pusztán zenei verseny volt, hanem egy olyan tér is, ahová a hétköznapok szürkesége elől el lehetett bújni. A Táncdalfesztivál nem forradalom volt, hanem szellőztetés.

A döntők emblematikus helyszíne az Erkel Színház volt. A férjem, aki tinédzserként a képernyőre tapadva nézte ezeket a közvetítéseket, emlékszik rá, hogy a kamera mutatta olykor azt az állapotánál fogva mindig a sor szélén ülő nőt, aki sugárzó arccal tapsolt a fellépő művészeknek. Nos, ő, Majláth Júlia volt sok dal szerzője, és zenetanára is az ifjú tehetségek egy részének, például Toldy Máriának és Szécsi Pálnak, akik a színpadra léptek. Helyette is. Mert ő a betegsége miatt nem válhatott előadóvá.

Paralízis vágta ketté a zenészkarriert 

Kutatom órák óta ennek a páratlanul termékeny alkotónak a nyomait az interneten, és szinte alig találok valamit. Elfeledte a világ ezt a nőt. Milyen méltatlan! Ami bizonyos: 1922-ben született Budapesten, és már gyerekkorában kitűnt zenei hallásával, tehetségével. Fiatal éveiben konzervatóriumba járt, zongoraművésznek készült. Ám 19 (más források szerint 21) évesen elérte minden család rémálma: a gyermekparalízis-járvány.